A skandinávoknak valami okból kifolyólag (lehet, hogy a sötét, hideg téli esték miatt) nagyon megy a krimi műfaja, irodalomban és filmen egyaránt. Jobban mondva kiválóan adaptálják a regényeiket vászonra. Így olyan vérfagyasztó és izgalmas műveket köszönhetünk az északiaknak, mint méltán híres A tetovált lány (amit természetesen amerikai remake követett David Fincher tolmácsolásában), vagy az itthon kevésbé ismert, de hasonlóan zseniális A híd című sorozat (amit szintén tengerentúli feldolgozás követett).
Ezzel szemben A hipnotizőr bármennyire is jól indul, sajnos nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, nem ugorja meg az elődei által felállított (egyébként igencsak magas) szintet. Jó kis véres gyilkosság, naturalista, hideg, kemény képek, egy kis mind-game, néhol egy csipetnyi pszichológiailag indokolt motiváció, de semmi több. Nincs is sok értelme összefoglalni, hogy miről is szól a film. Legyen elég annyi, hogy egy család lemészárlása áll a középpontban, a gyanúsított pedig épp a tragédia egyetlen túlélője, egy tinédzserfiú, aki sérülései miatt élet-halál között lebeg. Így hozza a sors, hogy a nyomozásba bevonják a címben szereplő hipnotizőrt (Mikael Persbrandt), remélve, hogy felszínre csalogatja a fiú emlékeit.
Eddig még jól is hangzik a sztori, ám A hipnotizőr az első fél óra után unalmassá válik, és annyira sem tartja fenn a néző figyelmét, hogy érdekeltté váljon a megoldásban. Túlságosan leül a film, a végén pedig csak a gyönyörű svéd vidék csodálása marad. A színészek sem képesek sok életet lehelni a szerepeikbe, nekik csak a 0-24-es skandináv kávézás marad, egy két altatóval felturbózva.
Nem is értem miért rendezett Lasse Hallström krimit egy Csokoládé és egy Lazacfogás Jemenben után. Ha szabad így mondani, elhollywoodiasodott a rendező. Kellett ez neked kedves (John) Lasse?
A skandináv krimi szerelmeseinek mindenféleképpen csalódás Hallström filmje, de az „avatatlanok” figyelmét még felkeltheti.
6/10
Kockás