A Grand Budapest Hotel és a nem csupán indie-rajongók szívébe magát egyre inkább belopó rendező, Wes Anderson sikerén felbuzdulva írunk az életmű korábbi, szintén kiemelkedő alkotásáról, a 2004-es Édes vízi életről. A film ugyan az alkotói pálya elején helyezkedik el (mindössze három egészestés mozifilm előzi meg), de már számtalan formai és tematikus elemében a kiforrott szerzői stílus jelzője.
Steve Zissou (Bill Muray) különc tengerbiológus, aki mindenre elszánt legénységével roncsállapotú hajóján járja az óceánok vizeit, hogy ott extravagáns dokumentumfilmeket forgasson az élővilágról. Azonban legutóbbi alkotásuk bemutatásakor a közönség és az őket pénzelő stúdió egyaránt kétségbe vonta a film hitelességét, így a csapattól elfordultak a támogatók. Steve élete mélytengeri árokba feneklik, nemcsak a legjobb barátja elvesztése miatt érzett gyásszal; egy mindenre elszánt riporternővel (Cate Blanchett); a szakmabeli konkurenciával, az arrogáns Alistair Hennessey-vel és a stúdió követeléseivel kell szembenéznie (ami egyébként Anderson függetlenfilmes állásfoglalása is lehet), hanem magánéleti válságával is. Legénysége egyre inkább reményét veszti benne, a házassága romokban hever, ráadásul felbukkan egy mindeddig ismeretlen férfi, Ned Plimpton (Owen Wilson), aki azt állítja, hogy a fia. Ennek tetejébe jön még a filmforgatás és a bosszú az embervérre éhes jaguárcápa ellen… Kalamajka kalamajka hátán – Andersonhoz mérten.
Az andersoni formai stílusállandók ebben a filmben is szép számban képviseltetik magukat: feltűnnek a szimmetrikus kompozíciójú képek (noha itt még nem olyan brutális pontossággal és eszméletlen mennyiségben, mint A Grand Budapest Hotelben), a jellegzetes „babaházesztétikum” – vagyis a (pasztell)színek kiemelt szerepe, és a lágy fényű világítás – és a sárga mániákus használata (mindezek filmre vitelét a mai napig köszönjük Bob Yeomannek). Különösen szép példa a színek tartalomösszekötő szerepére és pontos, előzetes kitalálására a szigetre érkezés jelenete, ahol több snitten át is a babakék-okker párhuzama kapcsolja össze a képeket. Ehhez jön még a rendező sajátos humora, mint a szándékosan nevetségesre komponált lövöldözésjelenetek, amik egyben Álomgyár rendszerén ironizáló műfajparódiaként is felfoghatóak.
Ám az Édes vízi élet tartalom szempontjából is bekapcsolódik a szerzői életmű Golf-áramlatába. Egyrészt a Steve Zissou vezetésével létrehozott, civilizációtól távol, a tengeren élő alternatív közösség szerepeltetésével (melybe való belépést a piros sapka, és az ügyes reklámként elhelyezett speedo jelzi) – hasonló tűnik fel a Holdfény királyságban a társadalomból kivonuló cserkészek, majd az ebből menekülő gyermekek kétszemélyes idilljében, és A Grand Budapest Hotel címhelyszínében is, mely a zárt közösségteremtésen túl nosztalgikusan őrzi egy letűnt világ emlékét. További tematikus állandó – mely Andersonnál többször visszatér – a családi konfliktus vonalán megjelenő árvaság vagy szülőnélküliség problematikája. A Holdfény királyság Samje árva, önmagára találásának kulcsa a pótapa megjelenése lesz, miképpen a szüleit szintén elveszett Zerónak is A Grand Budapest Hotelben (Gustave személye lesz az apafigura). Az Utazás Darjeelingbe c. film három testvérének útját az őket elhagyó anya keresése motiválja, noha megtalálása nem nyújt igazi lelki feloldozást. Sőt, még A fantasztikus Róka úr félig emberi világának egyik szereplője – a kamasz Rókus – is azért küzd önértékelési problémákkal, mert tolvaj apja képtelen a tényleges apaszerepre. Mintha Wes világában a szülői feladatok ellátása komoly kihívást jelentene, a delikvensek rendre kudarcot is vallanak – ekképpen Steve Zissou sem épp mintaapa.
Érdekes, hogy az Édes vízi élet az alig egy évvel később – szintén Bill Muray főszereplésével – bemutatott, és egy másik kiemelkedő szerzői filmes, Jarmusch által rendezett Hervadó virágokkal állítható párhuzamba ezen a síkon. A főhősök életének megcsömörléséből való kilépést mindkét film esetében az apaszerepre történő megérés jelenti, Steve és Don számára egyaránt nem a fiú személye, hanem a belső, személyes változás lesz mérvadó, melyhez az apaság tudata a katalizátor. Ezzel magyarázható az Édes vízi élet végén feltűnő – a cselekményvezetés szempontjából motiválatlan – kisfiú alakja. Noha a két mozgóképes alkotás stílusát tekintve ég és föld (ami a két szerző markánsan elváló világlátásából eredeztethető), nagyon hasonló problémakörről szólnak – az Édes vízi élet talán több szinten mozgatja az individuális válságot.
Noha még nem annyi elemében andersoni, mint a már maximumra járatott A Grand Budapest Hotel, az Édes vízi élet igencsak kiváló film. A mozizás előtt talán érdemes beiktatni bemelegítésképp.
9/10
PanAma
