Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Modern szolgasorsok. Társadalmi szegregáció a kortárs klón sci-fikben

2014. május 10. 18:35 PanAma

A tanulmány a filmográfiában felsorolt filmek vizsgálata miatt bőven tartalmaz spoilert, elolvasása az alkotások megtekintése után ajánlott!

Bevezetés: „Én más vagyok, mint ti. Ti nem vagytok emberek. Mármint azok vagytok, csak… nem igaziak.”(1)

Ezen tanulmányomban a kortárs (az elmúlt 15 évben készült) science-fiction(2) filmeken szeretnék vizsgálni egy markánsan megjelenő tematikát: a társadalmi szegregációt. Azon belül is szorosabban véve azt, amikor az emberiség szolgasorba taszít egy általa mesterségesen kreált létformából felépülő réteget. Az alapproblémából kiindulva – miszerint egy önmagát, gyakorta nem kimondott érvek mentén felsőbbrendűnek megjelölő, kiváltságos csoport elnyom és kihasznál egy másikat – ezen filmek esetében inkább a társadalmi mondanivaló érdekes, mint az ámulatba ejtő tudományos eredmények felmutatása. Tehát a vizsgálandó filmjeim eredendően soft sci-fik.

A mesterségesen kreált létformák lehetnek organikusak (klónok) vagy mechanikusak (robotok) – dolgozatom a terjedelmi korlátokat figyelembe véve mindössze az első alműfajra koncentrál, bár a robotok is méltó (sok szempontból talán érdekesebb) vizsgálati alanyai a kérdéskörnek. A társadalmi alapkérdés a mesterségesen létrehozott teremtmények esetében az, hogy lehetnek-e egyenlők a teremtőkkel (leggyakrabban az emberekkel), ha önálló, autonóm tudattal rendelkeznek. Márpedig ez utóbbi állítás a klónok esetében kevésbé kérdéses (hiszen mindössze pontos biológiai másolatai az eredeti személynek, lelkük van – bár némely film vizsgálja ennek kérdését is), a robotok már problematikusabbak, de ha a filmek alaptörténete feltételezi a mesterséges intelligencia létezését és az emberi érzelmek működését (a morális állásfoglalásra való képességet) egy gép esetében, akkor a problematika itt is érvényesül. Milyen jogon tekintheti szolgájának egy teremtő réteg a teremtettet, ha annak lelket is ad? Lehetséges-e az elnyomás ilyen jellege egy modern társadalomban? Egyáltalán milyen jogok adhatóak egy klónnak vagy egy robotnak? A tudatunk tesz minket egyenlővé vagy az, hogy „igaziak” vagyunk?

200 éves ember.jpg

A vizsgált filmek tehát tágabb értelemben a társadalmi egyenlőtlenségeket helyezik középpontba. Ezek valós vonatkozásban a faji vagy bármely más szempontok alapján történő (gender) megkülönböztetésekkel (rasszizmus, diszkrimináció) mutatnak párhuzamot. Szűkebb értelemben a degradált réteg sorsa feletti diktatórikus döntés a téma, melybe az elnyomott egyénnek nincs beleszólása. Ez egyrészt lehet terméklét, azaz az egyed biológiai fizikumának kihasználása, például szervdonorság vagy béranyaság (A sziget, Ne engedj el! és bizonyos értelemben a Felhőatlasz újrahasznosított klónjai is). Vagy tényleges szolgasors, azaz ellenszolgáltatás nélküli mukaerő-kihasználás – ez esetekben a mesterséges létformák háztartásbeli vagy közcselédek (A kétszáz éves ember; Én, a robot; WALL·E) vagy egy cég sokszorozott, fizetés nélküli alkalmazottai, vagyis ingyenmunkások (Hold, Felhőatlasz).

A szolgasorsok szűk és konkrét értelemben vett, ilyen jellegű fiktív verziója nem reprezentál egyértelműen valós társadalmi konfliktust, hiszen a tényleges, nagy rabszolgatartó berendezkedés az amerikai polgárháború (1861–65) végével lezárult. Ha mégis találni akarnánk kortárs társadalmi reflexiót, akkor a szolgalét a korporációs metafora felfokozott verziójaként fogható fel, melyben egy cég (vagy nagyobb közösség) az egyén uniformizált elnyomásával és kihasználásával a saját céljait hajtja végre (ez esetben az elnyomottak fogaskerekek a nagy gépezetben). Ehhez érdeke, hogy a dolgozó réteg hasonló munkabírású legyen (a klónok/robotok esetében egy az egyben ugyanolyan gyártmány), minél kevesebb emberi vággyal, mely a kitörésre szorgalmazná.

Ám érdekes felvetés, hogy a kortárs sci-fik miért vizionálnak olyan negatív társadalomképet, melyben komplett rétegekre érvényesül a rabszolgatartó elnyomás. Az alapvető emberi természetben – és annak kritikájában – rejlik talán a válasz, mely képes a saját kényelméért vagy bármilyen érdekéért ellenszolgáltatás nélkül szolgasorba taszítani más rétegeket? Vagy inkább a vélt vagy valós különbségek mentén történő – a modern társadalmakban mai napig jelen lévő – diszkrimináció az ok?

cloud atlas.jpg

Egy biztos – ezzel a konfliktussal dolgozó filmek esetében rendszerint egy lesz az alapvető kérdés: kiküszöbölhető-e a társadalmi egyenlőtlenség, azaz felszabadítható és integrálható-e az elnyomott réteg? Ehhez pedig az alkotóknak minden esetben be kell bizonyítaniuk, hogy a mesterséges létformák egyenrangúak a teremtő réteggel (autonóm tudat; önálló, morális döntésképesség; emberi érzelmek). Persze kérdés, hogy a felszabadítást segítő egyednek – aki leggyakrabban a film főhőse – kivételesnek kell-e lennie (A sziget: hibás szériából származó klónegyed, akinek az agya rendellenes memóriabővülést mutat a többiekéhez képest), vagy bármely másik társa alkalmas az egyenlőség bizonyítására. (Felhőatlasz, Hold: véletlenszerű, hogy pont ezek a klónok bizonyítják a lélek autonóm jellegét és az érzelmi fejlettséget).(3)

1. Klónfilmek: „Tökéletes a termék. Megjelölni, és vihetik!”(4)

Klónoknak azokat az ivartalanul szaporítással létrehozott másolatokat nevezzük, amelyeknek genetikai kódja megegyezik az eredetivel. Az egyedek ilyen jellegű mesterséges teremtése a tudomány jelenlegi állása szerint már lehetséges, a klónok kulturális lenyomatként történő megjelenése pedig a fogalom kezdetétől megfigyelhető. A film területén az ötvenes évektől beszélhetünk a biológiai másolatok tematizálásáról,(5) de explicit formában csak a nyolcvanas évektől van jelen. Azóta a sci-fi ezen alműfaja számos változáson ment át: kortárs vonatkozásban például markánsabb jegy, hogy már a klónokkal azonosulunk (protagonista) és nem az eredeti egyeddel (antagonista), és az előbbiek nem feltétlenül alacsonyabb rendű másolatok.

Miképpen azt már a bevezetésben említettem, a klónok a kortárs science fiction filmekben nem egyszer kiszolgáltatott, szolgasorba taszított rétegként jelenítődnek meg: ez a Ne engedj el!-ben és A szigetben a szervdonorság (illetve béranyaság) kényszerű pályáját jelenti. Ez esetben a klónra mindössze testként tekintenek, mely potenciális lehetőség az emberi élettartam megnövelésére (beteg/fertőzött szervek cseréje, a terhesség és a szülés veszélyes/kellemetlen mellékhatásainak elkerülése). Az orvostudomány fejlődésének szempontjából ez tulajdonképpen nagy előrelépés, hiszen a mai napig tudjuk, hogy tumoros betegek nem ritkán hónapokig kénytelenek várni a megfelelő donorra, és még akkor sem biztos, hogy sikerül az életet jelentő műtét, ugyanis felléphet valami váratlan összeférhetetlenség a beültetett szerv és a beteg között (ld. 21 gramm). Azonban ha az embernek a klónja kölcsönöz szervet, ez a probléma fel sem merül, hiszen a donor tökéletes. Ám a tudománnyal szembefeszül az emberség – egy szabad akarattal rendelkező egyed nem kényszeríthető semmilyen sorsa, az általa nem választott halálra valaki más érdekében pedig végképp nem. (Persze a Ne engedj el! és A sziget is eljátszik az antagonisták oldalán azzal a kérdéssel, hogy a klónoknak van-e egyáltalán lelkük, de a filmek egyértelműen állásfoglalást vállalnak amellett, hogy van.)

never_let_me_go_002.jpg

A Felhőatlasz klónszála és a Hold esetében a klónlét inkább konkrét rabszolgaságot takar. A nem túl távoli jövőben Sam Bell (Hold) egy energetikai cég, a Lunar Industries alkalmazottja, hároméves szerződése a Holdra köti, ugyanis egyszemélyes legénységként felel az ott működő bányászgépekért. Fizetését csak a szerződése lejárta után kapná meg, amikor is hazatérhet a Földre. Ez nem fog megtörténni, ugyanis hároméves szavatossági idővel rendelkező klón, akinek megannyi hasonló társa várja a felébresztést az űrbázis pincéjében. Azaz Sam ingyen dolgozik, ellenszolgáltatás nélkül, tehát a cég szolgája – a Hold esetében a korporációs metafora érdekesebb. Sonmi-451 (Felhőatlasz) felszolgáló egy tisztavéreknek (nem klónoknak) fenntartott bárban, ahol effektíve rabszolgaként dolgozik (24 órás műszakban, ebből 19 óra a tényleges munkavégzés) és ennek ő is tudatában van. Szünnapja nincs, ahogy vagyona/fizetése sem, tárgyi eszköz a társadalom, de legfőképp a felügyelő kezében, akié a hely. Egyébként a rabszolgatartás expiliciten is megjelenik a Felhőatlaszban, méghozzá a hajós szálon, ahol a társkaraktert ugyanaz a színész alakítja (Jim Sturgess), csak a sci-fi szálon Hae-Joo Imnek, a tengerin pedig Adam Irwine-nek hívják. Dramaturgia szintjén a két történet ikerszál. Itt érdemes még megemlíteni egy másik film(sorozatot), amely szintén dolgozik a  klóntematikával: a Star Warsban egy teljes hadsereg épül fel a (D)Jango (!) Fett fejvadász(6) (!) mesterséges másolataiból. A klónok itt a társadalom szemében szolgák, egyéni sorsépítésük ugyanúgy lehetetlen, mint a korábban említettek esetén, hiszen előre meghatározottan katonáknak képzik ki őket. Hasonlóképpen viselkednek a harctéren, ezért a sereg uniformizáltságának tökéletes alanyai. Bár az élőszereplős filmsorozat kevésbé helyez hangsúlyt a klónhadsereg egyént tárggyá/hadeszközzé degradáló problematikájára, a Star Wars sagaból kinövő animációs sorozat, A klónok háborúja nem egyszer felvet kérdéseket a másolatokkal kapcsolatban. Dezertálhatnak-e, hogy családot alapítsanak vagy új életet kezdjenek a determinált katonaság helyett?

6507431_700b.jpg

A klónok szolgalétére és az ebből fakadó társadalmi szegregációra a vizsgált filmek több szinten is ráerősítenek. Az egyik ilyen a fizikai izoláció, mely az egyedek „börtönbe zárását” jelenti. A sziget klónjait a vállalat, mely termékként gyártja őket, földalatti, volt katonai bunkerbe száműzi a sivatag közepén, hogy ott a való világtól (melyről a klónoknak egy jól kitalált mesének köszönhetően fogalmuk sincs) elzárva tartsa őket, mely szintén nem tud a létezésükről (a vállalat két irányba hazudik, hiszen a megrendelőknek vegetatív, lélek nélküli életformákról számol be). A klónközpontban élők életmódja pontosan meghatározott, akár egy börtönben. A szigorú étrend, a kötelező gyakorlatok, az emberi kapcsolatépítés szabályozása és az állandó megfigyelés (mikroszenzorok beépítése az egyedekbe, vizeletelemzés) teszi ijesztően uniformizálttá az amúgy is steril közeget.

A Felhőatlasz klónjai is csak egyszer hagyhatják el „otthonukat” (melynek szürke, betonból épült közege is a börtönök világát idézi meg), azaz a számukra kijelölt helyet, ahol rabszolgaként kénytelenek dolgozni, akkor, amikor a vesztőhelyként szolgáló Gyönyörrévbe viszik őket. Az önkéntes távozás kivégzést von maga után. A klónszolgák egyforma napirendje itt is szigorúan meghatározott, bár A szigetnél sokkal minimalistább, az egyedek bármiféle boldogságlehetősége is tiltott (egy tisztavéreknek készült filmrészlet megtekintéséért is súlyos árat kell fizetniük). Viselkedésbeli szabályzatukra a narrációs szál elején esik szó – katekizmusok, azaz „vallási tanítások” a törvényeik, melyek közül az első: „Tiszteld a te fogyasztódat!”

A Ne engedj el! esetében a lehatárolás nem ilyen egyértelmű – a klónok gyermekkorában a „börtönt” a bentlakásos elitiskola, Hailsham jelenti, ahol szigorú rendszabályoknak megfelelően étkeznek, tanulnak és élik a mindennapjaikat a szervdonornak szántak. 18 éves korukban azonban elhagyják a burkot, de a társadalmi elválasztottság továbbra is megmarad – egy farmon, szinte levágásra váró marhaként gyűjtik össze őket, hogy a műtétek előtti utolsó éveiket eltöltsék.

A Holdban Sam Bellt nemcsak egyszerű falak választják el a földi világtól, hanem az űr, ugyanis a Hold távolabbi oldalán teljesít szolgálatot. Az ő esetében nem annyira a szabályozott, steril világ jelenti a börtönt, hanem az holdbázis fojtogató magánya, melybe – tekintve, hogy a klónoknak is van lelkük – szép lassan elkerülhetetlenül belebolondul.

moon_movie_screenshot-wide.jpg

A másik jelentős jegy, mely a réteg markáns megkülönböztetésével és degradálásával van kapcsolatban, az az egyedek megnevezésének módja. Ezek igen gyakran jelölik annak a személynek a nevét, akiről a genetikai másolat készült, valamint beazonosítást segítendő megjelennek bizonyos kódok is a névhez kapcsolódóan. Ezen kívül elszemélytelenítő jellegükkel az egyedeket termékekké, tárgyakká alacsonyítják, vagy asszociáltathatnak a börtönök rabazonosítóira (ld. fizikai izoláció). Így A sziget két főhősének a neve Lincoln 6-Echo, és Jordan 2-Delta – az első tag a szponzor, vagyis az eredeti egyed vezetékneve, a szám ugyanezen személy tartózkodási helyét jelöli (Lincoln esetében Los Angeles), a görög elnevezés pedig a klón gyártásának évét vagy a szériát, amelyben készült. Azon túl, hogy az utóbbi jelölés megidézi Huxley Szép új világ (1932) c. sci-fi regényének kasztrendszertét,(7) termékké alacsonyítja a személyeket, akiket mintegy vonalkóddal látnak el az alkotóik (A sziget hősei „születésükkor” számmal ellátott tetoválást is kapnak a csuklójukra, azonosítás céljából). Ugyanilyen Sonmi-451 a Felhőatlaszban, a Hold és a Ne engedj el! esetében a számmegjelölések elmaradnak, a klónok mindössze az eredetik neveit kapják (bár a második filmnél ez sem biztos).

A társadalmi szegregációt és a megkülönböztetést hangsúlyozandó a klónok külső megjelenése is eltér a nem klónokétól, ez a jegy szintén A sziget és a Felhőatlasz esetében markánsabb. Az előbbi film klónhősei állandó színe a fehér, míg ugyanabban a közegben a felügyelők – vagyis a nem klón egyedek – zömében sötét ruhákat hordanak. Lincoln 6-Echo, A sziget főhőse – aki kezdettől fogva egyéniségként jelenítődnek meg az uniformizált közegben (mint később kiderül, „szériahiba” miatt, amelynek következtében memóriája az eredeti személy emlékállományával bővül) – Mericck doktornál tett látogatásakor kifogásolja is az egyforma öltözéket, miközben ésszerű kérdésekkel ostromolja hazug elnyomóját. Innentől kezdve a rendszer elleni lázadás elkerülhetetlen. Sonmi-451 és társai (Felhőatlasz) öltözete is szigorúan meghatározott, minden klónnak ugyanolyan. Mikor Hae-Joo Im kiszabadítja a klónlányt a fogságból, és új ruhákkal látja el, Sonmi idegenkedve viselkedik a tisztavér holmikkal szemben, melyeket neki egész életében tilos volt hordania (másik elkülönítés, hogy a fogyasztók nyelvét sem beszélik a klónok – ezáltal egy kitaszított etnikumra hasonlítanak). Ráadásul ebben a filmben további külső megkülönböztető jegyként a szolgarétegnek egy színes tincset kell a hajában viselnie, ennek levágása a klón tényleges szabaddá válásának szimbóluma. A Star Wars klónhadseregének tagjai a hadviselésnek megfelelő uniformizált páncél hordására kötelezettek (rohamosztagosok), mely azóta már kulturális mémmé formálódott. A Ne engedj el! hőseinek esetében is felfedezhető egy sajátos öltözködési metódus, mely a hailshami évekhez köthető. Az iskolához tartozó gyermekek egytől-egyig szürkébe öltöznek, bár a ruházat stílusa ez esetben nem üt el feltétlenül az átlagtól, az angol bentlakásos elitintézmények jellegzetes „egyenruhadivatjára” ismerünk benne. Sam Bell (Hold) asztronauta öltözéke egyértelműen praktikus szempontokat követ, nem célja a társadalmi megkülönböztetés, hiszen a klón a szerződés értelmében az egyetlen (ébren lévő) emberi lény az űrbázison. Az öltözködésbeli megkülönböztetés a korporációs metaforával összefüggésben a cégek „öltönyös rabszolgáit” idézi fel, de egyfajta bélyeget is jelöl, mellyel a nem egyenlő egyed külsőleg azonnal megkülönböztethető (történelmileg távolibb párhuzam lehet ez esetben, hogy II. világháború idején a zsidóknak karszalagot vagy sárga csillagot kellett viselniük).

the-island-facility.jpg

Az öltözék megkülönböztető jellegét egészíti ki az eltávolíthatatlan bélyeg, melynek viselésére minden klónt köteleznek. Ezek gyakorta azonosítóeszközként is szolgálnak (pl. a Ne engedj el!-ben a házból való ki- és belépés esetén érzékelőn kell lehúzni) azon kívül, hogy a klónokat markánsan elkülönítik a kiváltságosabb rétegtől (A szigetben azért ölik meg véletlenül az eredeti egyént a szökött klón helyett, mert rajta van a karperec). Ez a bélyeg leggyakrabban mesterséges és fémből készült: A sziget és a Ne engedj el! esetén karperec – mely bilincsre asszociáltatva tovább erősíti a réteg elnyomottságának és börtönbe zártságának érzését , a Felhőatlaszban pedig nyakörv – ez a klónokat állatokká degradálja.

CloudAtlas3.jpg

3. Befejezés: „Gondolkozol valaha azon, vajon milyen lehet ott fenn, a fogyasztók közt?”(8)

Dolgozatom a fent említett elemzési szempontok alapján a vizsgált filmeken keresztül mutatta be a kortárs klón sci-fik markáns témáját, a társadalmi szegregációt, mely elsősorban a determinált szolgasors kérdéskörét vonzza, melyben a klónok a nem másolat emberekhez képest az elnyomott, kiszolgáló réteg. A szerepük vizsgálata mellett (szervdonorság, cselédség, katonaság) kitértem arra, hogy az elemzett filmek esetében miként jelenítődik meg a megbélyegzett alsóbbrendűség – a fizikai izolációban, a szigorúan szabályozott életmódban, az egyedek elnevezésében, a külső megjelenésben, melyhez gyakran egy bélyegszerű kiegészítő is tartozik.

A klónfilmek társadalmi reflexiója történelmi vonatkozásban értelemszerűen vonzza a régi rabszolgatartó állami berendezkedéseket, kortárs viszonylatban elsősorban a diszkriminatív megkülönböztetésben található összefüggés (mely drasztikus megfestés esetén ilyen jellegű elnyomást vonzhat), valamint a mamutcégekkel kapcsolatban a korporációs metafora eltúlzott megjelenítése.

A szolgasorsból azonban lehetséges a kitörés a „felsőbb rétegek” felé, legalábbis a Felhőatlasz, a Hold és a A sziget esetében (ebből a szempontból a Ne engedj el! pesszimistább, a sorsba belenyugvóbb végképet fest), méghozzá az elnyomott egyén öntudatra ébredése és fellázadása által, mellyel bebizonyítja, hogy egyenrangú az elnyomóival.

Filmográfia

    Michael Bay (rend.): A sziget (The Island). 2005.

    • forgatókönyvíró: Alex Kurtzman, Roberto Orci, Caspian Tredwell-Owen
    • operatőr: Mauro Fiore
    • főbb szerepekben: Ewan McGregor, Scarlett Johansson, Sean Bean

    Duncan Jones (rend.): Hold (Moon). 2009.

    • forgatókönyvíró: Duncan Jones, Nathan Parker
    • operatőr: Gary Shaw
    • főbb szerepekben: Sam Bell, Kevin Spacey (Gerty hangja)

    Mark Romanek (rend.): Ne engedj el! (Never Let Me Go). 2010.

    • forgatókönyvíró: Alex Garland (eredeti regény: Kazuo Ishiguro)
    • operatőr: Adam Kimmel
    • főbb szerepekben: Carrey Mulligan, Andrew Garfield, Keira Knightley

    Tom Tykwer, Lana Wachowski, Andy Wachowski (rend.): Felhőatlasz (Cloud Atlas). 2012.

    • forgatókönyvíró: Tom Tykwer, Lana Wachowski, Andy Wachowski (eredeti regény: David Mitchell)
    • operatőr: Frank Griebe, John Toll
    • főbb szerepekben: Tom Hanks, Hugh Grant, Halle Berry és mások

    Végjegyzetek

    (1) Michel Bay: A sziget. 2005. 59. perc.

    (2) Király Jenő műfaji rendszertana alapján azokat a filmeket soroljuk ide, melyek a „játékfilmek” műnemén belül a „fantasztikum” nagyformájába sorolhatóak, azaz valószerűtlen elemekkel telítődöttek. A sci-fik az irracionalitásra a tudomány segítségével nyújtanak magyarázatot (ellenben például a fanatsykkel, amelyek ugyanerre a célra a mágiát használják). A nézőben kiváltott hatás vizsgálatának szempontjából a tudományos-fantasztikus filmek a döbbenet és ámulat érzését keltik.

    (3) Egyébként a maga sajátos módján Tarantino is ezt a kérdést feszegeti a reális rabszolgatartó közegbe helyezett Djangóban, mégpedig a „csúcsnigger” kapcsán.

    (4) Michael Bay: A sziget. 2005. 25. perc

    (5) Don Siegel: A testrablók támadása. 1956. – bár itt még nem jelenik meg a klón explicit témaként, mindössze utalásban. A filmben szereplők idegenek sejt formában léteznek, egyetlen spórából származnak.

    (6) Akinek ráadásul az űrhajóját ’Slave’-nek hívják, nem véletlenül.

    (7) Egyébként ebben a műben is megjelenik a genetikai sokszorosítás, az alsóbb kasztok – pl. Delta és Epszilon – esetében, ahol egy sejtről, azonos genetikai kóddal több gyermeket sarjadztatnak, ezeket nevezi Huxley Bokanov-csoportnak

    (8) Tom Tykwer, Lana Wachowski, Andy Wachowski: Felhőatlasz 2012. 28. perc.

    Petz Anna

    A bejegyzés trackback címe:

    https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr76103626

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Wancass 2014.05.11. 17:53:09

    Érdekes dolgozat volt.
    A sorba illő film még talán a Hatodik napon c Swarzenegger akcómozi, amiben a klónok cserélhető eszközök (mint egy konyhai robotgép), ha egyet megölnek, hamar meg lehet csinálni a tökéletes mását. Ez a First Person Shooter játékok respawn elemére épít, de ezáltal szépen bemutatja a klónozással járó egyediség hiányát, és így létük viszonylagos értéktelenségét az újragyárthatóság miatt.
    Plusz érdekes még a Gattaca, ami nem a klónozásról, hanem a genetical engineering-ről szól, de itt is szépen megjelenik az alacsonyabb és felsőbbrendű ember kettőssége, mint a klónos filmekben.
    A robotokkal kapcsolatos fejtegetés is nagyon érdekes lehet, mert ott meg abba lehet jobban belemenni, hogy hol az emberi lét határa, mikortól számít emberinek egy ember által készített dolog. (Nekem erre a tökéletes film a Szárnyas fejvadász, ennél filozofikusabban még egy sci-finek sem sikerült kibontani a témát szerintem.)

    PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.05.11. 20:46:01

    @Wancass: Igen, csak A hatodik napon-ban az azonosulási pont az eredeti egyed (a klón az antagonista), ezért egyrészt egy korábbi műfaji vonalhoz csatlakozik ez a film, másrészt kevésbé reprezentálódik benne a klón, mint összetartozó elnyomott/társadalmilag szegregált réteg. Bár gyorsan újragyártható termék-léte miatt valóban érdekes.
    A mesteres szakdogámat amúgy erre a témára tervezem - ott a robotokkal is szeretnék foglalkozni, főképp az általad is felvetett szempontból: mi teszi őket emberivé, azaz emberekkel egyenrangúvá (önálló tudat, a robotok célzott evolúciós modellje és ennek buktatói, stb.).
    A Szárnyas fejvadászt én is nagyon szeretem, de sajnos ez a kortárs mozik köréből már kiesik, ezért valószínűleg nem lesz vizsgálati alap.
    süti beállítások módosítása