Mijazaki Hajao (Hayao Miyazaki) tavaly szeptemberben, a Velencei Filmfesztiválon jelentette be visszavonulását, így a Szél támad (Kaze tacsinu, 2013) lett az utolsó filmje, amellyel rögtön be is gyűjtött jópár nívós jelölést a világ legnagyobb filmes eseményeiről: Arany Oroszlán, Golden Globe és Oscar. Egyiket se váltotta díjra, ám ez sajnos érthetővé válik a Szél támad megtekintése után. Inkább voltak kedves gesztusok, mint mérvadóak ezek a jelölések.
Mijazaki már rég beírta magát az anime nagykönyvébe, olyan csodálatos filmeket köszönhetünk neki mint a Totoro – A varázserdő titka (Tonari no Totoro, 1988), a Laputa – Az égi palota (Tenkú no siro Rapjuta, 1986) vagy az éppen tíz éve készült A vándorló palota (Hauru no ugoku siro, 2004). Filmjeinek nagy erénye, hogy keveredik bennük a fantasy a valósággal, tanulságos mesének tekinthetőek, amelyek egyaránt szólnak kicsiknek és nagyoknak.
A Szél támad főhőse Dzsiró, aki arról álmodozik, hogy egyszer majd pilóta lesz. Ez sajnos sosem válhat valóra, hiszen erős szemüveget hord, így figyelme inkább a repülőgéptervezés felé fordul. Tehetségének és szorgalmának köszönhetően felnőttként a legjobb tervezők közé kerül. A történet váza nagyjából ennyi, és ezt tarkítják különböző epizódok, amelyekben megismerkedünk többek között Dzsiró szerelmével, testvérével és barátaival. Ezen kívül pedig végül ott lebeg a filmben a történelmi háttér, a II. világháború előestéje. Ezek alapján a Szél támad igazán erős film lehetne, de sajnos legfőképpen unalmas.
Össze is szedtünk három-három pontot Leilaaaval, amiért csalódtunk Mijazaki búcsúfilmjében.
Leilaaa:
- Bennem nem támadt szél a film láttán, nem mozgatott meg sem a történet, sem az animációs technika (a baleset és tűzvész viszont hatásosan volt kidolgozva). Sokat vártam, keveset kaptam.
- Az álom, sőt a megosztott álom motívuma végigkísérte a filmet, szépen be is keretezte, ráadásul megfelelő időközönként jött elő, viszont az esztétikai funkcióján és az alapjelentésén kívül („Ha meg tudod álmodni, meg is tudod csinálni” – Walt Disney) semmiféle többletértelmezést nem ébresztett bennem.
- A főhőst, Dzsirót kissé ambivalensnek éreztem, egyes momentumaiban ő volt a hős (a hero), máskor pedig kidolgozatlan, jellemtelen karakter árnyékának láttam. A mellékszereplők jóval élénkebbek voltak, de belőlük meg nem kaptunk annyit, hogy kompenzálják a főhős szegényes karakterét.
kockás:
- Nem a Szél támad az első alkalom, hogy Mijazaki a repülés motívumához nyúl vissza. A szárnyalásnak és a szélnek fontos szerepe volt már a Nauszika – A szél harcosaiban (Kaze no Tani no Nausika, 1984) vagy a – Szél támaddal leginkább párhuzamba állítható – Porco Rosso – A mesterpilótában (Kurenai no buta, 1992) is. Csak amíg korábban meg volt a varázs a filmjeiben, ezúttal teljesen kiveszett a transzcendencia.
- Túlságosan hosszú és inkoherens a film ahhoz, hogy lekösse a néző figyelmét.
- Nem igazán derült ki, hogy mit is akart mondani a rendező ezzel a filmmel, túl sok mindent vetett fel és túlságosan felszínesen ahhoz, hogy kiválaszthassuk közülük azt, amelyik tényleg a legfontosabb lenne.
De ez persze csak a mi véleményünk, úgyhogy irány a mozi, ha másért nem is, a Mijazaki iránti tisztelet miatt. Aztán ki tudja, talán még az is kiderül, hogy méltó befejezése a Szél támad az életműnek.
5/10
Bemutató dátuma: 2014. június 19. (Forgalmazó: Cirko Film)
kockás és Leilaaa
