Nemrég írtunk a Cirko júliusi premiereiről pótlólag, most pedig itt a legújabb bemutatójuk, méghozzá egy olasz–szlovén koprodukció. A csodabogár (Zoran, il mio nipote scemo, 2013) Matteo Oleotto első rendezése, amivel tavaly a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon be is zsebelte egyrészt a FEDIC-díjat (a rövidítés az Olasz Filmklub-Föderációt takarja), másrészt a Nemzetközi Kritikusok Hete díját. Emellett Oleotto a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó elismerést is megkapta az olasz Golden Globe-on. Bár ezek egyike se tartozik a legjelentősebb kitüntetések közé, azért az összesen 11 különböző fesztiválokon begyűjtött díjak és további nyolc jelölés azt mutatja, hogy a kritikusok igencsak szeretik. Most megpróbáljuk megfejteni, miért is.
A történet „főhőse” a negyven körüli Paolo, aki egy igazi önző, bunkó, részeges vidéki suttyó. Egy ilyen személlyel talán nehéz azonosulni, mégis van a szakállas, mackós alkatú seggfejben valami szerethető. És mivel vígjátékot nézünk, még viccesek is az egocentrikus Paolo kreatív csínytevései, amelyekkel áthárítja ártatlan társaira saját tettei következményeit. Ami a legvonzóbb ugyanis ebben az elítélendő karakterben, az az önbizalma és talpraesettsége, amelyek segítségével érvényesíti az akaratát. Mindazonáltal Paolo így is lúzer: felesége elhagyta, egyedül él, és egy öregek otthonában dolgozik menzás bácsiként, összes szabadidejét a kocsmában töltve. De minden egy csapásra megváltozik, amikor egy távoli, ismeretlen rokona elhalálozik, és a felügyeletébe kerül annak unokája, a tizenöt éves Zoran. Paolo nem örül újdonsült apaszerepének, és minél hamarabb meg akar válni a félénk, szemüveges tinédzsertől, egészen addig, míg ki nem derül róla, hogy dartszseni. Ekkor azonban felcsillan az olasz férfi szeme, és elhatározza, hogy megtartja Zorant, a képességét kihasználva pedig meggazdagszik.
Innentől a film tipikus amerikai mintát követ. Egyrészről Paolónak rá kell jönnie, hogy a materiális igényeinél fontosabb az érzelmi űr betöltése az életében. Ezt eleinte a felesége visszaszerzésével próbálja megtenni, de rá kell jönnie, hogy gyerekkori szerelme már továbblépett. A valódi kulcs az érzelmi űr betöltéséhez természetesen Zoran lesz. Paolónak meg kell tanulnia a sráctól felelős szülőként viselkednie, hogy ne használja ki az embereket, míg Zorannak meg kell tanulnia kiállnia magáért, és bátornak lennie, akárcsak újdonsült gyámja. Rengeteg ilyen filmet láttunk már, elég csak olyan címekre gondolni, mint A sors kegyeltje (A Simple Twist of Fate, 1994), az Apafej (Big Daddy, 1999), az Egy fiúról (About a Boy, 2002), az Apja lánya (Jersey Girl, 2004), a Gyerekjáték (The Game Plan, 2007), de akár idesorolható a Kramer kontra Kramer (Kramer vs. Kramer, 1979) is. A váratlan jött apaszereppel való megbirkózás egy egész vaskos filmográfiával rendelkező visszatérő tematika vígjátékokban és drámákban.
Hogy mitől lesz akkor A csodabogár mégis különleges? Nos, nem attól, hogy az ismert struktúrához bármiféle eltérő módon állna hozzá. Nemhogy művészfilmes sallangokkal nem él, kifejezetten klasszikus sémára épülő szórakoztató film. Amitől jó lesz, az az autentikussága: nem próbálja az amerikai közeget lemásolni, hanem a hollywoodi mintát hiteles észak-olasz miliőbe helyezi. A karakterek rendkívül európaiak, ahogy az egész hangulat is, amit a film magából áraszt. A csodabogár továbbá nemcsak szórakoztató akar lenni, de az is. Bár néhány poén kicsit túlhasznált (mint Paolo nehéz megbirkózása a nevekkel), általában mégis remek humorral él Oleotto filmje. A csodabogár így olyanoknak is ajánlott, akik egyébként ódzkodnak az artmozik programjától: könnyed, szívmelengető vígjátékról van szó, amely ismert elemeket egyedi környezetben használ.
Megjegyzés: Aki a premierhéten megy el megtekinti a Cirko-Gejzír moziban a filmet, a 17:30-as vetítés előtt lehetősége van próbára tennie magát dartsban. Ha három próbálkozásból legalább egyszer eltalálja valaki a tábla közepét, ingyen mozizhat.
8/10
Szamár
