R. J. Cutler bár régóta a pályán van, mégis csak mostanra sikerült felküzdenie magát filmes ranglétrán, hogy megrendezhesse első mozifilmjét. Ez történetesen egy tiniregény adaptációja lett, a Ha maradnék (If I Stay, 2014), amely Gayle Forman író hazánkban is megjelent azonos című műve alapján készült. A forgatókönyvet mellesleg az a Shauna Cross jegyzi, akinek ez már a harmadik adaptációs munkája: először saját regényét ültette filmre, amely Drew Barrymore rendezői debütálása lett, a Hajrá Bliss! (Whip It!, 2009); majd egy bestseller terhességi útmutatóból írt játékfilmet, amelyből a Várandósok – Az a bizonyos kilenc hónap (What to Expect When You're Expecting, 2012) lett.
Az azonban elég nyilvánvaló, hogy mind az író, mind a rendező számára nem több a film egyszerű bérmunkánál. Eredetileg nem is Cutler volt a projekthez kötve, helyette először úgy hírlett, hogy az Alkonyat (Twilight, 2008) rendezőnője, Catherine Hardwicke ülhet majd a direktori székbe, majd később a brazil Heitor Dhaliát csatolták a mozihoz, aki már korábban belekóstolt az angolszász filmezésbe az Elveszettel (Gone, 2012). Cutler csak viszonylag későn csatlakozott a már 2010 óta készülő filmtervhez, amikor mindkét korábbi jelölt kipergett. Persze nagyjából mindegy is a rendező személye, tekintve, hogy a stúdió csak egy biztos kezű szakembert keresett, aki az idő- és pénzkorlátokat betartva le tudja vezényelni a forgatást.
A film története ráadásul viszonylag szimpla: egy lány autóbalesetet szenved családjával, és kómába kerül. Miközben a gépekre kötött teste mozdulatlanul feküdve vegetál a kórházban, a Chloë Grace Moretz által játszott karakter úgynevezett out-of-body-experience (testen kívüli élmény) részeseként kezd fel-alá járkálni az intézmény folyosóin, párhuzamosan merengve a múlton és figyelve, ahogy jelenje teljesen a feje tetejére áll. Nehéz megkerülni a spoilerezést, de a lényeg, hogy a korábban nehéznek hitt, ámbár valójában csak átlagos tinédzserproblémákkal tarkított élete (fiatal szerelem, továbbtanulás, beilleszkedés stb.) ténylegesen keményre fordul. A lány így hát döntés elé kerül: felébredjen a kómából, vagy szenderüljön örök álomba?
Talán ez a dilemma néhány ember számára nevetségesnek tűnhet, de bizonyára sokan vagyunk, akik elmerengtünk rajta, hogy mi lenne, ha például egyik napról a másikra megvakulnánk, vagy örökre kerekesszékbe kényszerülnénk, és valószínűleg az is eszébe jut pár embernek, hogy ilyen feltételekkel nem vállalná tovább az életet. Ha pedig el tudjuk fogadni a főszereplő lány dilemmáját, akkor már jó úton vagyunk, hogy akár élvezzük is a filmet. Ami mindenképpen jó, hogy nem ez adja a cselekmény legvaskosabb részét, a melodrámai könnyfakasztó szálat ugyanis ellenpontozzák a párhuzamosan rávágott flashbackek, amelyek könnyed, romantikus sztorit beszélnek el. Bár az összességében nagyobb játékidőt kitöltő tinirománc fordulatait a legnagyobb jóindulattal se lehet eredetinek nevezni, mégis nagyon aranyos történetet kapunk. A két cselekményszál pedig – amelyek saját lábukon biztos nem tudnának megállni – sikeresen megtámogatják egymást.
Végezetül nem egy rossz filmmel lesz dolgunk: a romantika és a melodráma nem egymás fokozására szolgálnak, hanem egymás kordában tartására. Ezért nem lesz a Ha maradnékból szappanos vagy bugyuta alkotás. Ráadásul a film nagyon jó hozzávalókból készül: remek zenék (a klasszikus zene a rockkal keveredik, és rengeteg saját szerzemény is van, amit maga a férfi főszereplő, Jamie Blackley énekel), elfogadható színészi alakítások (Moretz kisasszony ezúttal nem olyan botrányos, mint a Carrie-ben (2013), a többiek pedig kimondottan ügyesek), valamint az író-rendező páros is kihozza, amit csak lehet egy ilyen bérmunkából. Így a végeredmény, ha nem is emlékezetes, de egy teljesen korrekt tinidráma. Kicsit olyan, mint a Szerelemre hangszerelve (Begin Again, 2013) gyengécskébb, fiatalabb közönségre belőtt változata.
7/10
Szamár
