Michel Houellebecq francia író. Bizonyára Magyarországon is ismerik páran, hiszen jelent meg nálunk is több regénye. Főleg ők örülhetnek, hogy idén ősszel felbukkan az író egy fikciós filmben saját magát alakítva. A hatvanas évei felé közeledő alkotónak nem az első afférja a filmművészettel, már több produkcióban felbukkant szereplőként, és rendezhetett is kevesebb sikerrel. Most azonban nem ő ült a direktori székbe, helyette Guillaume Nicloux, aki már a ’90-es évektől rendez főként közepes kritikai fogadtatású bűnfilmeket.

Új filmje, a Michel Houellebecq elrablása (L'enlevement de Michel Houellebecq, 2014) amellett, hogy a magyar mozinézők kedvence lesz a jegypénztárnál, már címében elárulja, miről szól a történet. A híres írót elrabolják, és fogva tartják váltságdíj reményében. A bűnözők természetesen balfácánok, a mű pedig komédia. Nem kell bemutatni ezt a filmtípust, elég csak tavalyról Michael Bay (magához képest) low-budget kiruccanására gondolni, a Pain & Gainre (2013). A hasonlóságok sorát növeli, hogy míg Bay műve valós sztorit dolgoz fel, addig a Michel Houellebecq elrablása valós személyre épített fiktív cselekményt mesél.

A közös jegyek sora azonban itt elég hamar véget ér, a francia film rendezése ugyanis egyenesen Bay túlfokozott stílusának az ellentéte: kitartott, lassú, dokumentarista stílusban lőtt jelenetek jellemzik. Az attraktív komponens itt nem bővül vizuális elemekkel, az alkotás kizárólag humorával akar berántani, de erre meglehetősen nehéz ráhangolódni. A film nem kezdettől hahotázós, nem ütemezett poénokkal dolgozik mint egy sitcom, ehelyett a szituációk abszurdsága lesz a humor forrása. Michel Houellebecq ugyanis a film előrehaladtával egyre jobban érzi magát fogságban, és a történet végére eljut egy olyan pontra, hogy kifejezetten szomorúan távozna. Az író mellesleg, akárcsak az Alpha Dog (2006) elrabolt főhőse, mindennel el van látva, ami csak kell neki: alkohol, cigi, nők.

A fogvatartottíró-aspektus egyébként még a Tortúrát (Misery, 1990) is eszünkbe juttathatja, de a thrillerrel ellentétben itt nemhogy rajongói az elrablói, de azt se tudják pontosan, mit írt. Ez a nézőknél is nagy probléma lehet: a film elsősorban azok számára lehet érdekes, akik ismerik magát a szerzőt. Az abszurd humor nem elég ahhoz, hogy kompenzáljon minket a döcögős stílusért. A Michel Houellebecq elrablását az író önportréja, önreflexiói teszik izgalmassá, ezek azonban a legtöbb néző mellett el fognak libbenni. A francia ugyanis nem elég híres hazánkban, márpedig a film a személye nélkül nem áll meg a saját lábán. Az átlagnéző számára nem fog többet jelenti, mint 96 perc elrablása az életéből.

6/10

Szamár