Haladunk tovább a listánkkal. Az előző részben végigvettük a 32–21. helyezettet, most pedig a következő tíz film jön.
20. Kiállítás / Exhibition (2013) – r.: Joanna Hogg
Az előző részben eléggé lehúztam a Sundance Channel-válogatást, de hogy ne csak szapuljam őket, idén is becsúszott egy érdekesebb mű. Félreértés ne essék, a Kiállítás se könnyű darab, sőt, valójában a szekció leglassabb filmje, amelyben tulajdonképpen tényleg semmi nem történik. A narratív kiüresedettség egy elhidegült házaspár kapcsolatát mutatja be, akik az utolsó napjaikat töltik modernista otthonukban, ahol 18 évig éltek. Határozottan nem közönségfilm, de a rendező nagyon ügyesen és finoman ábrázolja a házastársi elhidegülést.
19. Tiéd vagyok / Jeg er din (2013) – r.: Iram Haq
A skandináv nemzetek mindig nagyon jó érzékenységgel tapintanak rá komoly témákra. A Tiéd vagyok egy pakisztáni-norvég rendezőnő filmje egy fiatal anyáról, aki bár szereti a gyerekét, nem tud rendesen gondoskodni róla, hiszen még ő maga sem nőtt fel lélekben. Egy ideig próbálkozik valahogy a bulizást és a pasizást összeegyeztetni a gyerekneveléssel, de erről már a film elején letűnik, hogy nem fenntartható állapot. Norvégia hivatalos Oscar-nevezettje jó, ám az elsőfilmes Iram Haq eszköztára még nem elég kiforrott, hogy igazán kiváló alkotásról beszélhessünk.
18. Kétarcú január / The Two Faces of January (2014) – r.: Hossein Amini
Viggo Mortensen szokásához híven ismét nagyot alakít, a rendező, Hossein Amini, egy iráni származású, szintén elsőfilmes alkotó, pedig remekül eltalálja a hitchcocki hangulatot ebben az izgalmas thrillerben. Ez sem lesz az év filmje, de egyszer mindenképpen élvezetes élményt nyújt.
17. A megfelelő ember / Der Anständige (2014) – r.: Vanessa Lapa
Heinrich Himmler életét mutatja be Vanessa Lapa dokumentumfilmje, az SS vezetőjének megtalált naplóbejegyzései és levelezései alapján. Míg különböző megszemélyesítők monológszerűen felolvassák a levelek tartalmát, archív felvételek pörögnek a képen a háború eseményeiről. Mivel a megtalált dokumentumokból Himmler egy teljesen átlagos, ámbár meglehetősen zavart ember látszatát mutatja, a szörnyű képsorok bizarr ellentétként szolgálnak. A koncepció érdekes, a film pedig tanulságos, de meglehetősen repetitív is, a levelek ugyanis többnyire unalmasak és semmitmondóak.
16. Mommy (2014) – r.: Xavier Dolan
A fiatal kanadai rendező lassan kezdi levetkőzni a hivalkodó, álművészies stílusát, legalábbis a Mommy ennek a biztató jele. Akkor pedig, amikor a stiláris megoldásai nem az elbeszélés nehézkessé tételére szolgálnak, hanem támogatják azt, igazán jó dolgokra képes Dolan. Ezúttal az 1:1 képaránnyal kísérletezik, ami bár a történet elején funkciótlannak tűnik, amikor később értelmet kap, egy csapásra briliáns megoldássá avanzsál. A film témája a rendezőtől már korábban látott anya-fiú kapcsolat és queer témákat boncolja. Most épp az előbbi motívum kerül hangsúlyba, és a homoszexuálitás csak burkoltan van jelen.
15. Zéró motiváció / Zero Motivation (2014) – r.: Talya Lavie
Izraeli komédia női katonákról, pontosabban a katonaságnál dolgozó nőkről, akik többnyire adminisztratív feladatokat látnák el, méghozzá elég pocsékul. Bár a film üzenete erősen megkérdőjelezhető, mint vígjáték működik, méghozzá nagyon. Ez annak köszönhető, hogy egyedi és szokatlan, tabut nem ismerő fekete humorral dolgozik. Egy-két gyerekesebb poén azért becsúszik, néhány pedig túlságosan el van húzva, de összességében rendkívül szórakoztató, üde alkotás.
14. Gibraltár / Gibraltar (2013) – r.: Julien Leclercq
A Gibraltár egy ügyes francia thriller igaz történet alapján. Tiszta műfajfilm lévén a történetmesélésen a fókusz, amit tökéletes hollywoodi szerkezetbe csomagolva tálal Leclercq. A filmben egy tisztességes ember keveredik bűnbe hivatalos szervek által. Helyszín: Gibraltár és környéke; téma: drogkereskedelem. Remek!
13. Vis-á-vis (2013) – r.: Nevio Marasovic
Rendkívül önreflexív film egy önbizalom hiányos rendezőről, aki diplomafilmje után első igazi projektjén dolgozik, egy apa-fiú történeten, amit saját élete ihletett. Csakhogy a színészek, akiket kinézett nem teljesen elégedettek a forgatókönyvvel, ezért egyikükkel leutazik Vis szigetére (a film helyszínére), hogy megpróbálja újraírni azt. Lassú, beszélgetős film, kiváló színészi alakításokkal és jó zenével. Marasovic nem Fellini, az alkotás pedig nem egy 8½ (1963), de azért jóleső szórakozás.
12. Land Ho! (2014) – r.: Aaron Katz, Martha Stephens
Hasonlóan az előző filmhez, ez is főként két szereplő interakcióira épít, ám itt road movie lévén folyamatosan mozgásban vagyunk. A sztori annyi, hogy két nyugdíjas nyaralni megy Izlandra. Nem hangzik túl izgalmasnak, de a két színész és a remek forgatókönyv igazán élvezetessé teszik az egészet. No, meg ott van az izlandi táj. Humoros és csupaszív film.
11. Lábjegyzet / Hearat Shulayim (2011) – r.: Joseph Cedar
Mit tennél, ha egy nap értesítenének, hogy a díjat, amit apád kapott tudományos munkájáért (aki már 20 éve jelölt volt, de eddig sosem nyert), valójában neked szánták, csak egy adminisztrációs hiba történt? Ez az alapfelállása ennek a remek izraeli dramedynek. Bár elmondható, hogy a CineFest egyébként nagyon naprakész a filmek terén, rendszeresen elhoznak egy-egy régebbi alkotást is a Kitekintő szekció keretében. Ez nem is baj, mivel általában kiváló filmek ezek. A Lábjegyzet 2012-ben Oscar jelölést kapott.
Folytatjuk!
