Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Palmer kontra Palmer – A bíró

2014. október 25. 12:25 SzamárCsacsi

David Dobkin megkomolyodott. Legalábbis elsőre úgy tűnik, ugyanis számos kisebb-nagyobb sikerű vígjáték után, mint az Ünneprontók ünnepe (Wedding Crashers, 2004), a Télbratyó (Fred Claus, 2007), valamint a Testcsere (The Change-Up, 2011), most végre rendezett egy drámát. Nem is akármilyet, mivelhogy rögtön két alműfajt ötvözött: tárgyalótermit családi drámával. Az efféle fúzió egyáltalán nem újszerű dolog, elég csak a nagysikerű Kramer kontra Kramerre (Kramer vs. Kramer, 1979) gondolnunk. A bíróban (The Judge, 2014) jóllehet a tárgyalás tétje nem a gyerek, hanem az apa elhelyezése. És amikor elhelyezésről beszélünk, nem az öregek otthonát kell érteni, hanem a börtönt. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy főhősünk apja gyilkos.

ABiro_jelenetfoto (1).jpg

Adott egy nagyvárosi ügyvéd (Robert Downey Jr.), aki mindenben elhatárolódik kisvárosi bíró apjától (Robert Duvall), ám amikor az anyja elhalálozik, kénytelen hazautazni a temetésre. A kettejük közti konfliktust még a közös tragédia sem oldja. Miután ismét összeakasztja bajszát az apjával, főhősünk, Hank Palmer a temetés végeztével morcosan indulna vissza a metropoliszba, amikor rendőrök érkeznek. Tudniillik előző este halálra gázoltak egy férfit, és az apja a gyanúsított. Hanknek, aki egész életében jól tejelő bűnözők védelmezésével foglalkozott, most az idős bíró ártatlanságát kell bizonyítania.

A felütés több szempontból is frappáns. Ügyes műfajfilm lévén a két szál (családi és bűnügyi) elválaszthatatlanul összefonódik: úgy oldhatja meg apa és fiú évtizedeken át húzódó konfliktusát egymással, ha felgöngyölítik az igazságot a gyilkosságról. Hanknek azt az embert kell képviselnie, akire egész életén át haragudott, míg a bírónak ezúttal a törvény másik oldaláról kell szembenéznie az igazságszolgáltatással (a megfordult szerepkörök motívum nem először jelenik meg Dobkinnál – a Testcserében egy családapa és egy promiszkuis férfi cserél testet/életet).

Bár az opció, hogy lehet, hogy a fater ártatlan, egész sokáig ki van tartva, a film nem egy Holtodiglan (Gone Girl, 2014): a hangsúly nem azon van, hogy vajon ő ölte-e meg a fickót vagy sem, nincsenek nagy fordulatok és thrillerszerű cselekmény. A tét itt sokkal inkább a szabadság, illetve a család. Azt ugyanis már kezdettől tudjuk, hogy az elgázolt férfi egy végtelenül romlott, bűnös ember volt. A néző egy ponton sem ítéli el az apát azért, amit tett, még akkor sem, ha tisztában van vele, hogy az önbíráskodás egyébként rossz. Nem ítéljük el, hanem tulajdonképpen sajnáljuk, amiért idejutott és az elkerülhetetlen végzete miatt.

Be kell vallanunk: David Dobkin jól áll a komolyság. A film legerősebb pillanatai azok, amikor a dráma a tetőfokára hág, a tárgyalóteremben és a családi otthonban egyaránt. Sajnos, Dobkin nem dobta el teljesen vígjátéki múltját, és ez a film gyengébb pillanataiban nagyon erősen visszaköszön. A rendező ugyanis nem mindig elégszik meg azzal, hogy finom humorral oldja a drámát, néha kizökkentően feláldozza a film realisztikusságát egy-egy ökörködős poén oltárán. Igen, vicces, hogy az esküdtszék tagjait az autójukra ragasztott matricák szövege alapján válogatják ki (Hank csak olyanokat szeretne az esküdtek közt, akikről lerí, hogy zakkantak), csak épp irracionális. Valakit lehugyozni egy tárgyalás szünetében talán szintén vált ki zsigeri reakcióként nevetést, de inkább gyengíti a komoly mondanivalónkat, mintsem segítene annak átadásában.

ABiro_jelenetfoto (3).jpg

A bíró összességében mindenképpen egy jó film. Remek színészi alakítások – Robert Duvalltól mostanában minden egyes szerep jutalomjáték, lásd még: Egy éjszaka az öreg Mexikóban (A Night in Old Mexico, 2013) –, szép fényképezés, erős dráma jellemzi. Sajnos, azért találni okot a fanyalgásra, de a film intenzív pillanatai sikeresen kiöblögetik a rossz szájízt a játékidő végére a nézőkből. David Dobkinnak talán érdemesebb lenne huzamosabb időre otthagynia a komédia műfaját, és akkor egyszer talán elismert rendezővé is válhat. Egyelőre jó úton jár.

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr706817945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása