Túlzás lenne azt állítani, hogy az 54 éves Jean-Paul Salomé nagy rendező. A franciának ugyan már több filmje is eljutott hazánkba – a leg(el)ismertebb közülük talán a Kémnők (Les Femmes de l'ombre, 2008) – karrierjét kevés siker övezi. Az említett háborús dráma mellett filmográfiájában találni könnyedebb komédiákat, vagy épp a francia Sherlock Holmes-utánzat, Arséne Lupin kalandjait feldolgozó nemzetközi koprodukciót is, ám egyik mű fogadtatása se volt kirobbanó. Most ismét egy vígjátéki témához nyúlt, méghozzá krimibe csomagolva (vagy fordítva?). Legújabb filmje, a Körberajzolva (Je fais le mort, 2013) egy lecsúszott színészről szól, aki megpróbál felgöngyölíteni egy gyilkosságot.
A kopaszodó, negyvenes színész, Jean Renault (François Damiens) nemcsak nevét tekintve él egy nagy sztár árnyékában. A filmiparba gyereksztárként berobbant férfi azóta se tudta megismételni fiatalkori sikerét. Amikor a történetbe kapcsolódunk már csak alacsony költségvetésű nyomozós tévésorozatokban alkalmazzák, valamint egy hasmenés elleni gyógyszer reklámarcaként. Miután kirohanásai miatt ezekről a helyekről is elbocsájtják, már várnánk, hogy mikor fog nőnek beöltözni, hogy elmenjen egy castingra à la Aranyoskám (Tootsie, 1982), de nem ez történik. Helyette ügyes ügynöke szerez neki egy munkát: halottat kell játszania. Csak nem a képernyőn, hanem egy valódi rendőrségi nyomozás keretében.
Renault-t egy kelet-franciaországi síparadicsomba hívják, ahol egy gyilkosság rekonstrukciójánál kell a hulla szerepét felöltenie. Az eset ugyan egy éve történt és a tettes is megvan, ám a színészben felélednek a tévézsaru-ösztönök és elkezd kétkedni az elkövető személyével kapcsolatban. Hogy bonyolítsuk a dolgokat, mindeközben az egyedülálló férfi megpróbálja meghódítani a jégszívű bírónőt, akit kineveztek az ügyhöz. A Körberajzolva tehát három zsánerrel dolgozik: krimi – vígjáték – románc. A műfaji egyensúly nagyon jól működik, a film nem billen el egyetlen irányba sem, a fordulatok három szempontból is motiváltak. Látható tehát, hogy remekül kidolgozott forgatókönyv-struktúrával van dolgunk és az alkotás erős alapokon nyugszik.
A probléma ott kezdődik, hogy hiába van nagyon szépen összefonva a három műfaj, sajnos elszívják egymástól az erőt. A krimi szál vékony: túl kevés a fordulat, nem elég érdekes a nyomozás, túl könnyen megoldódik az ügy, ráadásul a tettes személye is bosszantóan halvány karakter. (Egy nyomozós filmtől lusta megoldás olyan elkövetőt előrángatni, aki alig volt jelen a cselekmény során.) A romantikus szál ugyanezektől a problémáktól szenved. Az elsőre lehetetlennek látszó szerelmi kapcsolat mindössze pár lépés alatt megoldódik, más kérdés, hogy azok időbelisége kitolja a játékidő végéig a konfliktust, de így is hiteltelen marad a kialakult románc. Ugyanígy megsínyli a komédia-rész is: nincs elég poén és amennyi van, azok se túl erősek.
A Körberajzolva tökéletes struktúrája nincs kitöltve, a filmnek nincs húsa, csak egy csontváz. Üres, mint egy krétával rajzolt körvonal egy bűntény helyszínén. Hiába a gyönyörű táj, amely elképesztően szép képeket produkál, így Pascal Ridao operatőrnek csak annyi dolga van, hogy lehelyezze a kamerát. A frappáns alapötlet és az érdekes karakterek nem viszik el a hátukon a produkciót. Jean-Paul Salomé filmje olyan, mint az alkoholmentes sör: hasonló íze van, mint az igazinak, de nem fogsz tőle bódult állapotban kijönni a moziból. Pont az a dolog hiányzik belőle, ami arra ösztökélne, hogy többet fogyassz.
