Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Kiabáljunk obszcén dolgokat a parkban – 500 nap nyár

2015. június 2. 10:38 matanee

A legtöbben tudjuk, hogy milyen érzés, mikor fellángolásunk, angol szóval élve crush-unk van. Szűk gyomor, rózsaszín köd, állandó égi jelekre várás, hogy valami felsőbb erő feltárja előttünk: ez tényleg a sors akarata, az a bizonyos személy tényleg nekünk van rendelve, vége a várakozásnak és a magányos éjszakáknak. Folyót lehetne rekeszteni a számtalan zenével, könyvvel, TV sorozattal és filmmel, ami ebben a témában készült – ha azonban a filmekre koncentrálunk, észrevehetjük, hogy a legtöbbjük a legbeváltabb sémát követi. Tudjuk, mire számítsunk, olykor már a könyökünkön jön ki a klisés egymásra találás és az elmaradhatatlan happy end. Sok film persze megmutatja a kialakulóban lévő, vagy már kialakult kapcsolat árnyoldalát is, de olyan filmből kevesebb akad, ami kimondottan erre koncentrálna. Az 500 nap nyár (500 Days of Summer, 2009) ilyen.

zooey-deschanel-500-days-of-summer-zooey-deschanel-21079668-1280-534.jpg

A főhősünk, Tom (Joseph Gordon-Levitt) élete nem kimondottan izgalmas. Képeslapokra ír „kreatív” szövegeket, és gyűlöli a munkáját, de túl nagy erőbefektetés lenne azt a szakmát űzni, amiben tényleg tehetséges, és aminek tanult, vagyis az építészetet. A mindennapjai teljesen egysíkúak, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem jelenik a színen Summer (Zooey Deschanel), aki egy szempillantás alatt felforgatja Tom életét. Ez egy első látásra szerelem, amivel mind tudunk azonosulni. És hogy miért? Mert annyira élénken felidézi bennünk a zavarba ejtő középiskolai szerelmeket, hogy beleborzongunk a déja vu-be.

Tom a film túlnyomó többségében egy tinédzserként viselkedik, ráadásul abból is az a fajta, akinek az érzései olyan intenzívek és újak, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen velük. Például annyira felcsigázza a tény, hogy Summer ugyanazt a zenét szereti, mint ő, hogy ez teljesen elveszi az eszét. A fellángolás kezdeti szakaszában hol odáig meg vissza van a lányért, hol pedig, mikor nem látja jelét, hogy Summer viszonozná a vonzalmát, feszt azt bizonygatja, hogy már teljesen túl van rajta. Persze mi, nézők, és Tom barátai is (Matthew Gray Gubler, Geoffrey Arend) tudjuk, hogy ezzel Tom maximum csak magát veri át, de még magát sem igazán. A sztori non-lineáris voltából fakadóan tökéletesen látjuk váltakozni az érzéseket, a kapcsolat különböző oldalait, és ez nagyon jól tartja életben a kíváncsiságunkat, hogy mégis mi történt, ami miatt ez a kapcsolat 500 nap alatt teljesen romba dőlt.

500-days-of-summer-joseph-961240-1920x801.png

A kezdeti crush-ból viszonylag gyorsan szerelem lesz, de mivel mindent Tom szemszögéből látunk, sosem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy ez viszonzott-e. Summer próbálja megőrizni a függetlenségét még a kapcsolaton belül is, és többször is emlékezteti Tomot, hogy nem hosszú távra tervez. A férfit persze ez nem gátolja meg abban, hogy úgy essen bele Summerbe, mint vak ló a szakadékba, de idővel őt is elkezdi zavarni, hogy nem nyilatkozhat anélkül őszintén az érzéseiről, hogy attól kéne félnie, véletlenül elijeszti a lányt. Summer hozzáállása valóban idegesítő lehet a néző számára is, de a film végére belátjuk, hogy senki nem garantálhatja az érzései maradandóságát. Tom lehetetlenre kéri Summert, amikor bizonyosságot vár tőle az érzéseit illetően, így a film tanulsága végül az, hogy a jelen boldogságát kell értékelni, és elengedni azt, ami nem okoz mást, mint boldogtalanságot és feszültséget. Ha pedig ez egy kapcsolat végét jelenti, akkor azt is el kell fogadni.

Amint azt már említettem, a cselekmény egy elég nagy idő intervallumon belül ugrál, de ez véleményem szerint nagyon jó taktika. Gyönyörűen lehet párhuzamot vonni a kapcsolat kezdeti, őszinte, szinte már ártatlan boldogsága, és a végső elkeseredettség, a szakítás gyötrelmei között. Ehhez hozzásegíti a nézőt a vizuális világ, ami folyamatosan tükrözi Tom érzéseit, és sokszor erős utalásokat rejt Tom és Summer kapcsolatát illetően. Másik megemlítendő bónusz a filmzene, ami szerintem tökéletesen lett összeválogatva, és nagyon jó harmóniát teremt a látottak és a hallottak között. Egy ikonikus jelenetben, ami az első együtt töltött éjszakát követi, és ahol megszólal a ’You Make My Dreams’ a Hall & Oates-tól, a néző szinte képtelen megállni, hogy ne vigyorogjon, mikor Tom boldogan lejt végig az utcán, rajzolt kismadárral a kezén. A jelenet szinte paródiát csinál a romantikus filmek klisés jeleneteiből, de nagyon jól tükrözi a valóságot is – elvégre ki ne érezné úgy, hogy még a Nap is neki süt, mikor a kapcsolata végre révbe ért, és úgy tűnik, minden rendben van a világban? Egy nagyon emberi boldogságot és eufóriát mutat be szinte zseniális kreativitással, ami megint csak tükrözi a film erősségét a sztorimesélést illetően.

exp.jpg

A színészi alakítások nem Oscar minőségűek, de tökéletesen megfelelnek az elvárásnak. A két főszereplő a legerősebb, közülük is inkább Joseph Gordon-Levitt, aki olyan meggyőzően alakítja az elkeseredett, egzisztenciális krízisben szenvedő hipstert, hogy öröm nézni. Zooey Deschanel sikeresen árasztja magából azt az elérhetetlenséget, amit megkövetel a karaktere, a mellékszereplők pedig azt hozzák, amit egy ilyen romantikus-vígjátékban egy mellékszereplőnek mutatni kell. Támogatják a főszereplőt, olykor oldják a feszültséget, jótanácsokkal látják el. A másfél órás filmben az akkor még mindössze 12 éves Chloë Grace Moretz karakterének, Rachelnek az egyik korai megszólalása talán a legtanulságosabb: „Csak mert egy helyes csajnak ugyanolyan bizarr szar az ízlése, attól még nem a lelki társad.” Ez pedig szerintem simán lehetne akár a film alcíme is.

Az 500 nap nyár erőssége az, hogy minden klisés eleméből kihozza a legjobbat, valami újat mutat a lehető legkreatívabb eszközöket használva hozzá, és azt az érzést kelti, hogy ez bárkivel megtörténhet a világon. És gyakran meg is történik, így Tommal együtt mi is levonhatjuk a konzekvenciákat, tanulhatunk a hibákból, és ráébredhetünk, hogy a szerelmi csalódás egy átmeneti fájdalom, amit az idő előbb vagy utóbb, de begyógyít. Nemtől függetlenül bárkinek ajánlom ezt az igazán szórakoztató filmet – már csak a zenék miatt is megéri. 

A bejegyzés trackback címe:

http://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr337273773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.