Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Viharsziget

2013. szeptember 23. 20:21 PanAma

A rendezőóriás, Martin Scorsese 2009-es alkotása, az erősen felkavaró és többféleképpen értelmezhető Viharsziget újabb zseniális alkotással bővítette az elmegyógyintézetekben játszódó, nem egyszer kísérteties hangon megfogalmazott filmek sorát (12 majom egy része, Száll a kakukk fészkére).

shutter island.jpg

Teddy Daniels rendőrbíró új társával, Chuckkal érkezik egy külvilágtól elzárt szigetre, ahol az államok legveszélyesebb elmebeteg bűnözőit tartják fogva. Feladatuk, hogy megtaláljanak egy gyermekgyilkossággal vádolt nőt, aki eltűnt a kívülről kulcsra zárt cellájából. Ahogy a két férfi egyre mélyebbre ássa magát a nem éppen mindennapi ügyben, Teddyben felmerül a gyanú, hogy egy nagyszabású összeesküvésre talált az intézet falai között. Daniels rádöbben, hogy lassan senkiben sem bízhat, még a saját megérzéseiben sem. Paranoid és kétségbeesett kutatásba fog, amelyben minden eszközt bevet, hogy kiderítse az igazságot. Ám nemcsak a szigetet körbezáró viharral és a pszichiátria kegyetlen rejtélyével kell megküzdenie, hanem saját fenyegető démonjaival is, melyek fájdalmas múltjából táplálkoznak.

A Viharsziget megfogalmazása film noiros jegyeket idéz: a nyomozó főhős szerepeltetése, kinek a bűnügy megoldása saját lelki problémáira is választ adhat; ahogy ez a karakter a cselekmény előrehaladtával fokozatosan veszti el a lába alól a talajt; sőt, a hallucinációkban megjelenő feleség sajátos ’femme fatale’-ként is értelmezhető. A képi világ – noha nem fekete-fehér – de erőteljesen épít a kontrasztos megvilágításokra és a kísérteties helyszínekre. Martin Scorsese tehát kifejezetten bámulatosan bánik e ritkán felbukkanó műfaj/stílus elemeivel. DiCaprio pedig simulékony ruhaként húzza magára az elveszett rendőrbíró karakterét – zseniálisat alakít.

Azonban a Viharsziget tulajdonképpeni érdeme nem a film noir megidézésében rejlik. Sokkal inkább a néző bravúros becsapásában. A rendező az orrunknál fogva vezet minket azzal, hogy állandó azonosulási pontként a rejtélyben fokozatosan utat tévesztő Teddyt adja nekünk. Együtt merülünk le a rendőrbíróval az összeesküvésbe, egészen a paranoid őrület határáig, ahol már nemhogy a többi karakter szavában nem bízunk, már azt sem tudjuk, hogy mi valóság a filmvásznon, és mi nem az.

És pontosan ennek a hozadéka az, amitől a Viharsziget 2009-ben olyannyira felkavarta a befogadói kedélyeket. A film nem jelenti ki biztosan, hogy miképpen értelmezhető a végkifejlet. Ebben rejlik az ereje: nem mond, csak felmutat – a néző pedig tűkön ül, még a végefőcím után is, és azon gondolkozik, hogy akkor most mi történt meg valójában, és mi nem.

9/10

PanAma

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr335530334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.