Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Transz

2013. október 2. 16:42 kockaes

Nincs mese, Danny Boyle korunk egyik legnagyobb filmes zsenije. Elég, ha csak utolsó három filmjét felidézzük: 127 óra (127 Hours, 2010), Gettómilliomos (Slumdog Millionaire, 2008), Napfény (Sunshine, 2007), és akkor még nem is beszéltünk a Trainspottingról (1996), vagy a Sekély sírhantról (Shallow Grave, 1994), amik egyenesen a kultuszfilmek közé sorolhatók.

Nos, Mr Boyle a Transszal (Trance, 2013) sem hibázott. Pedig rizikót vállalt, mikor egy pszichoterapeuta femme fatale kezébe adta a távirányítót. De ennyire azért ne siessünk előre!

A film Simon (James McAvoy), egy aukciós ház alkalmazottjának monológjával indít: beavat minket a műtárgy lopás rejtelmeibe, ami mit ad' Isten, be is következik, Frank (Vincent Cassel) és csapata jóvoltából. Simon megpróbálja megállítani a rossz fiúkat, cserébe Frank leüti, így egy kisebb emlékezetkieséssel lesz gazdagabb. A baj csak az, hogy Simon is benne van a buliban, olyannyira, hogy a festményt egyenesen magának akarja megszerezni, viszont a fejsérülésnek hála, nem emlékszik hova rejtette. És itt jön a képbe Elizabeth Lamb (Rosario Dawson), a beígért pszichoterapeuta, aki hipnózissal próbálja meg előcsalogatni Simon emlékeit, a mi fejünkben meg összekavarni a valóságot a pszichózissal.

trance2.jpg

Rosario Dawson visszafogott femme fatale, de mégis érezzük, hogy több, mint egy konzervatív öltözködésű, dohányfüstmentes pszichológus. Olyan erős szexualitás lapul benne, amit Danny Boyle ki is használ, mikor meztelenül sétáltatja a vásznon fel és alá, mondhatni önkényesen, de Boyle esetében soha nem ilyen egyszerű a helyzet. A film végére minden vetkőzés értelmet nyer, nemcsak a freudi voyeurizmus filmi kiéléséről van szó.

Játszik velünk a rendező, és meg is érdemeljük. Rég volt már a mozikban ilyen mind-game film, nem kapunk mindenre magyarázatot egyből, az üditőt meg az első fél órában felszippanthatjuk izgalmunkban. Egészen a film végéig nem tiszta, hogy ki kivel mikor és hogyan.

A fordulatokkal teli forgatókönyv (Joe Ahearne, John Hodge) mellett érdemes kiemelni a film képi világát. Boyle nem először dolgozott együtt Anthony Dod Mantle-lal (Gettómilliomos, 127 óra), és ezúttal is remek munkát végeztek. Úgy játszanak a tükröződő felületekkel, amit szinte már tanítani kellene. A tükrök által mossák össze a valóságot az álommal, így a néző szinte elveszik a filmben.

Összességében 2013 egyik legütősebb filmjéről van szó, egy igazi Danny Boyle filmről, amiről bár minden ízében lerí, hogy mégiscsak egy film, de azért elhiszünk neki mindent. Agyfacsarás ide vagy oda.

10/10

Kockás

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr865547835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.