Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Gonosz a zenében - Howard Shore klinikai esetei

2013. október 11. 12:01 kockaes

- a "tanulmányt" három részben közöljük - 

Howard Shore tízből kilencszer A Gyűrűk Ura trilógia zeneszerzőjeként van megemlítve, holott ha egy kicsit mélyebbre ásunk munkássága tanulmányozásában, kitűnik, hogy a zeneszerzőúr igencsak vonzódik a krimi, a thriller és a horror műfajaihoz. Vagy más szóval: Howard Shore kedveli a „sötét oldalt”, vagy legalábbis a „sötét oldal” rendezői dolgoznak szívesen Shore-ral

Shore pályafutása a kezdetektől fogva összefonódik a „véres bárónak” titulált honfitársával, a kanadai David Cronenberg rendezővel. Olyan filmeket jegyeznek együtt, mint A légy (The Fly, 1986), az Existenz – Az élet játéka (eXistenZ, 1999) vagy a Pók (Spider, 2002). De a lista nem ér véget a horror nagymesterénél, Shore készítette több Fincher-film zenéjét is, mint például a Hetedikét (Se7en, 1995), a Játsz/Ma-ét (The Game, 1997) vagy a Pánikszobáét (Panic Room, 2002). Ezenkívül az ő munkái hallhatóak A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs, 1991)Az ügyfél (The Client, 1994) és A sejt (The Cell, 2000) című filmekben is, melyek mind a már említett műfajok valamelyikébe tartoznak.

6a00d8341c630a53ef01676102b26a970b-600wi.jpg

De félre az unalmas (ám annál szemléletesebb) adatokat! A következőkben három, már említett filmre támaszkodva szeretném világossá tenni, hogy hogyan is működik a gonosz „megzenésítése” Howard Shore esetében. A zeneszerző munkáiról általában elmondható, hogy szorosan összefonódik a film képi világával, atmoszférájával, és a cél, a film szolgálata. Shore esetében elképzelhetetlen, hogy a zene külön életet éljen a filmtől. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy filmzenei albuma nem állná meg önállóan a helyét, csak azt, hogy Shore-nál ez sosem szempont: „Engem inkább az érdekel, hogy a zene a képpel együtt létezzen. Néha megáll egyedül, de néha nem.”

Visszatérve a gonosz zenéjére, a három „állatorvosi ló” a következő: A bárányok hallgatnak, a Hetedik és A sejt, és ami legfőképpen összeköti a filmeket Shore zenéjén felül, az az, hogy mindhárom mű egy-egy sorozatgyilkos köré épülő történetet beszél el igen szuggesztív módon. Vér, feszültség, nyugtalanság, félelem, klausztrofóbia. Zenében is? Vajon a filmzene-e az, ami ilyen hatásossá teszi ezeket a filmeket? Felismerhető-e a gonosz a zenében?

A bárányok hallgatnak

Jonathan Demme 1991-ben készített el híres filmes adaptációját Thomas Harris bestselleréből, A bárányok hallgatnak címen. A film a pszicho-thriller rajongóinak örömére nemcsak egy, hanem rögtön két sorozatgyilkossal is szolgál, igaz az egyik, dr. Hannibal Lecter (Anthony Hopkins legendás alakítása) éppen egy elmegyógyintézet rácsai mögött csücsül. Azonban Jame Gumb, akit a publikum Buffalo Billként emleget, nem tétlenkedik, szépen sorban fogyasztja női áldozatait, Lecterhez hasonló kegyetlenséggel. Mondjuk úgy, megnyúzza őket. Az FBI Clarice Starlingot (Jodie Foster) küldi, hogy férkőzzön Lecter bizalmába (aki korábban pszichológusként tevényekedett), és próbálja meg rávenni az együttműködésre, a cél Buffalo Bill leleplezése. Az eset egyre égetőbb, hiszen Bill legutolsó áldozata éppen a szenátor lánya, és feltehetően még életben van. Starling megoldja az ügyet Lecter segítségével, aki eközben (hihetetlen intelligenciájáról tanúbizonyságot téve) megszökik.

És hogy Shore mit tesz hozzá a filmhez? Nos, a bárányokkal ellentétben ő nem hallgat, és bár maga a filmzenei album nem valami hosszú (57 perc 14 másodperc), mindenesetre lényegre törő. Az albumot 1990 júliusában a Munich Symphony Orchestra segítségével rögzítették Münchenben.

Silence of the Lambs.jpg

Shore score-ja főleg a dialógusok alatt kell életre, és fokozza a film drámaiságát, kilátástalanságát. A karakterek (legfőképpen Lecter és Starling) zenei témái ilyenkor erőteljesen keverednek és együttesen jellemzik az adott helyzetet. Ilyen tételek például a The Asylum, a Return to the Asylum és a Quid Pro Quo. Starling látogatása az elmegyógyintézetben nem mondható eseménytelennek. Először találkozik Lecterrel, és ahogy közeledik a doktor cellája felé egyre komorabbak a The Asylum hangjai. Egyre hangosabbá és gyorsabbá válik a zene, Clarice egyre betegebbnél betegebb rabok mellett sétál el, ám mikor Lecterhez ér, a zene elhal. Dr. Lecter nem is olyan veszélyes? Hopkins tesz róla, hogy az legyen, viszont nem visszataszító, mint a többi, és ez az, amit a zene is megmutat. Lecter hűvös nyugalommal várja Starlingot. Mondhatni csendes őrült, de ennél azért többről van szó. Lecter „szimpla pszichopata”, aki tökéletesen képes kontrollálni önmagát. Ezenkívül intelligens és művelt is (hiszen Bach-ot hallgat), és ez a zenében is kifejeződik. Bár sötét tónusú dallamok kapcsolódnak hozzá, mégsem olyan „elborult” a zene, mint mondjuk a többi rab, vagy Buffalo Bill esetében. Shore (ahogy egyébként a rendező, Jonathan Demme is) lehetőséget hagy Lecter szabad megítélésére. Döntse el a néző, hogy szimpatizál-e a kannibállal. A zene nem jelenti ki egyértelműen gonosznak. Persze ez nem azt jelenti, hogy Lecter karakteréhez csupa kedves hangjegyek kapcsolódnának, ellenkezőleg! Csakhogy a motívumok, melyek meghatározzák Lectert, ugyanúgy meghatározzák a közte és Starling között folytatott beszélgetések által kiváltott érzelmeket vagy a helyszín ridegségét (mégiscsak egy elmegyógyintézetről van szó).

A film egésze folyamán fel-fel csendül egy baljós dallam, hangsúlyozva a történet komorságát. Nem köthető személyhez, hallhatjuk mind a két sorozatgyilkos, Lecter és Buffalo Bill, mind pedig Clarice Starling feltűnésekor. olyan ez, mint valami visszatérő ómen, ami figyelmezteti a nézőt, „itt valami csúnya dolog fog történni”. És természetesen történik is.

Az emberek azt szokták mondani nekem, hogy ez az egyik legrémisztőbb score, amit valaha hallottak, de ha tisztán zeneileg elemezzük, akkor ez nem is olyan rémisztő mű. Semmi olyasmi nincs benne, amiért az lenne, azonban ha a drámai elemeket és a bennük rejlő sötétséget kombináljuk Foster és Hopkins karaktereivel, valamint a gyilkos áldozatával, akkor valóban félelmetessé válik a zene." - vallja a zeneszerző. Mindenesetre azt el kell ismernünk, hogy A bárányok hallgatnak scoreja nem egy vidám vasárnapra való. Gondolok itt a film tetőpontján hallatszó The Cellar tételre. Starling gyakorlatilag megoldotta az ügyet, bár kérdéses, hogy túl is éli-e? Nagyjából öt percig izgulhatunk épségéért (nem oktalanul), majd feloldódik a zene, és a nyomozónőnk végez a gyilkossal. De addig is Shore az album legnyomasztóbb szakaszát tálalja. És bár a finálé kevésbé rémisztő, azért nyugalomra semmi ok: valami bizarr zenélő doboz dallamai csendülnek fel. Dr. Lecter megszökött, és ki tudja mi alapján választ áldozatot.

Kockás

 

Folytatása következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr995562571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.