Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

A Grand nem budapesti Hotel

2014. március 18. 17:00 SzamárCsacsi

Amennyiben megpróbáljuk definiálni az amerikai függetlenfilmet, számos nehézségbe ütközhetünk. Ilyen probléma, hogy a függetlenség több felől is megközelíthető: például intézményi vagy esztétikai szempontból, de ezek nemcsak hogy más-más filmcsoportot fednek le, eleve kuszák és nehezen követhetők (lásd: intézményi oldalról a különböző leányvállalatok, illetve független produkciós cégek által, de stúdiópénzből gyártott filmek helyzete). Mégis általában amikor az amerikai függetlenfilmről beszélünk, a kilencvenes évek indie-filmes mozgalmával felfutott szerzők – olyan rendezők, mint Steven Soderbergh, Paul Thomas Anderson, Spike Jonze, Alexander Payne, Sofia Coppola vagy Wes Anderson – jutnak eszünkbe. Őket gyakran csak úgy becézik, hogy a „Sundance Kölykök”, hiszen sokan közülük az egyik leghíresebb amerikai fesztiválon, a Sundance-en robbantak be első filmjükkel. Függetlenségről mint olyanról azonban leginkább alkotói téren beszélhetünk, ugyanis nagyrészük leggyakrabban stúdiópénzből készít filmeket.

TGBH_jelenetfoto (3).jpg

Wes Anderson karrierjében kezdettől meghatározó szerepet játszik a független stúdiófilm eme paradoxona, amely a filmjeiben mint rendszeresen előforduló tematika is visszaköszön. A kilencvenes években megjelent indie rendezők közül mégis napjainkig ő az egyik legjellegzetesebb stílusjegyekkel rendelkező alkotó. Legújabb filmje, a főleg német pénzből készült A Grand Budapest Hotel sem hagyománybontó mű: az amerikai rendező ott folytatja, ahol a Holdfény királysággal abbahagyta. Anderson filmjei egytől egyig alternatív valóságokban játszódnak, amelyek hol jobban, hol kevésbé hasonlítanak a miénkhez, de mindenesetre más-más szabályok vonatkoznak rájuk (például, hogy a macskák nem esnek talpra). Legújabb művét is fiktív történelmi és földrajzi közegben helyezte el, ezért a cím ne tévesszen meg bennünket: a történetnek Magyarországhoz tulajdonképpen semmi köze (leszámítva egy Vilmos Kovacs nevű karaktert). Persze, ahogy a rendezőnél az megszokott, a film nem szakad teljesen el a valóságtól: a Zubrowka elnevezésű hercegség elfoglalása ZZ-emblémákkal ellátott szürkeöltönyös katonák által Lengyelország náci megszállására reflektál.

A történet napjainkban indul, majd két további lépcsőfokon keresztül (a nyolcvanas és a hatvanas évek) visszalépünk egészen 1932-ig, amikor is a cselekmény nagy része játszódik. A harmincas években zajló események Gustave H. (Ralph Fiennes) történetét mesélik el, aki egy elegáns hotel, a Grand Budapest szállodaigazgatójaként tevékenykedik, amíg meg nem vádolják egy gyilkossággal. Innentől a film hűen követi az innocent-on-the-run (ártatlan menekülő ember) thriller tematikát: Gustave H. és csapata – a hotel fiatal londinere, Zero (Tony Revolori) és annak cukrász szerelme, Agatha (Saoirse Ronan) – egyre fokozódó veszélybe kerül, miközben vészesen ketyeg az óra, hogy leleplezzék az igazi gyilkost. Mindez azonban a megszokott andersoni játékossággal van előadva, egy jó adag infantilizmussal megspékelve, ami ahelyett, hogy csorbítaná a sötét humorra építő történetet, a film varázslatos, meseszerű közegében teljesen elfogadhatóvá válik. Ettől egyszerre lesz az egész gyermeklelkű, miközben témájában megmarad komoly, felnőtt szórakozásnak.

Wes Anderson ráadásul a különböző idővonalakhoz eltérő képarányokat társít: ahogy megyünk vissza az időben, a napjainkban használt szélesvászontól eljutunk a korai Hollywoodot idéző 4:3-ig. Ezzel a rendező nem csak a filmtörténelemre reflektál, de egyúttal konvenciótörő módon nekimegy a kortárs hollywoodi látványmozinak, és kijelenti: a látvány nem képarányfüggő. A Grand Budapest Hotel képi világa ugyanis minden eddigi Wes Anderson-filmnél grandiózusabb és lenyűgözőbb. Az élénk színek tágas skálája és a gyönyörű díszletek együttese mesterkélt, mesekönyvből megelevenedő miliőt hoz létre. Az érzetet pedig tovább növeli Alexandre Desplat nagyszerűen megkomponált aláfestő zenéje, amely stílusában a szintén általa szerzett Holdfény királyság melódiáit idézi.

Mindehhez egy igazi sztárparádé társul. Anderson szokásos visszatérő színészei mellé (Bill Murray, Owen Wilson, Jason Schwartzman) más, korábban a rendezővel már dolgozó sztárok (Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Adrien Brody, Edward Norton, Tilda Swinton), valamint „új szerzemények” is csatlakoznak (Jude Law, F. Murray Abraham). Az igazán izgalmas alakítás azonban a főszereplő-párosé: Ralph Fiennes meglepően szórakoztató a komikus szerepben, de még inkább figyelemfelkeltő a mindössze tizenhét éves Tony Revolori, akiből akár az év felfedezettje is lehet.

TGBH_jelenetfoto (24).jpg

Wes Anderson A Grand Budapest Hotelben csúcsra járatja mindazt, amit a korábbi művei alatt felépített. Szokatlan rendezői megoldásai már rég nem tűnnek egy amatőr filmes ügyetlenkedéseinek, mint első filmjénél, a Petárdánál, helyette tudatos szerzőiség tükröződik rajtuk. Egyúttal pedig karakterei által üzen Hollywoodnak. A mentorfigura (Gustave H.) – aki magát a stúdiórendszert képviseli – csak a tanítvány (Zero) – a függetlenfilmes művész – segítségével kerülhet ki a slamasztikából.  Valóban igaz, hogy nehéz lenne elképzelni a kortárs amerikai filmet a fent említett rendezők, a „Sundance Kölykök” hatása nélkül. A kilencvenes években színre lépő függetlenfilmesek felforgatták mind a finanszírozási és gyártási rendszert, mind a berögzült esztétikai kötöttségeket. Wes Anderson új filmjében sikeresen fogalmazza meg a függetlenfilm fontosságát, miközben azért Hollywoodnak se fordít teljesen hátat, sőt, atyai tisztelettel néz fel rá.

9/10

Szamár

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr105837975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.