Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Egy Gépi Demokrácia tündöklése és bukása

2014. április 20. 20:11 Wancass

Hollywoodban 2014 a szandálos filmek és sci-fik éve. Eddig egyik kategóriában sem brillíroztak az alkotók, és sajnos a Transzcendens is a „lehetett volna” alkotások táborát gyarapítja. Először a pozitív dolgokat veszem sorra, azokból van kevesebb. A film  alapötlete és kérdésfelvetései kimondottan jók. Mi lenne ha egy ember feltöltené a tudatát egy megfelelően fejlett számítógépbe, és ezáltal cyber-szuper lénnyé válna? Megmaradna a személyisége? Lennének érzései? Megmaradhatna e kapcsolata szerelmével? Hogy dolgozná fel a kitárulkozó virtuális világot? 

transcendence.jpg

A ’80-as években a mesterséges intelligencia (M. I.) ábrázolását általában humanoid létformákkal oldották meg. Gondoljunk csak az Alien filmek Bishopjára, a Szárnyas fejvadász Replikánsaira vagy akár C3PO-ra a Star Warsból. Ezután a ’90-es évek végéig kicsit más lett a koncepció, és az M. I. inkább kiindulópont volt egy-egy disztópiához, mintsem mélyen ábrázolni kívánt entitás. A Terminator és a Matrix szuperszámítógépei az embereket leigázni, felhasználni akarták, de igazi személyiségüket, céljaikat, motivációikat nem vagy csak kis részben ismerhettük meg. Szerencsére a 2000-es évek után az alkotók kicsit továbbgondolták a témát, és eljutottak odáig, hogy egy M. I. lehet érző lény, és nem kell feltétlenül rosszindulatúnak lennie. E gondolati sík mentén működik például a 2001-es A.I. – Mesterséges értelem, valamint két újdonság, A nő (Her) és a Transzcendens is. Ezek egyedi megközelítést adnak egy korábban viszonylag egyoldalúan ábrázolt témához.

A Transzcendensre jellemző, hogy túl sok történetszálat akartak belezsúfolni a 120 perces játékidőbe, ami így elég lett volna akár egy sorozatra is: egy cyber-szuper lény által irányított kollektív tudatú, idillikus „Gépi Demokrácia”; egy techellenes, neoluddita terrorcsoport; az internet halála; az emberi tudat számítógépbe töltése; végletekig fejlesztett nanotechnológia stb. Az idillikus jelzővel valószínűleg sokan vitatkoznának, pedig meglátásom szerint a Depp által megformált Will Caster cyberlénye jóindulatú, és az emberiség javára dolgozik. Az Avatar után itt is boncolgatott kollektív tudatú társadalom kívánatosságával például az egyik legnagyobb sci-fi író, Isaac Asimov is foglalkozott behatóan az Alapítvány és Föld című művében. E gondolati vonal mentén a Craster által kialakított társadalom a bolygó, és ezáltal az emberiség fennmaradása szempontjából mindenképpen kívánatos lenne, csak nehezen befogadható az individualista társadalom számára.  

Sajnos mindössze a kérdésfelvetés és Johnny Depp visszafogott alakítása a két pozitívum, ami elmondható a filmről, ezeken kívül rengeteg sebből vérzik. Kezdjük a többi szereplővel. A főhős feleségét játszó Rebecca Hall borzasztó alakítást nyújt, sokszor feleslegesen drámai, tudósként nem vehető komolyan, és a történet alapjául szolgáló, férje iránti feltétlen kötődést is hiteltelenül alakítja. Indokolatlannak érzem a 15 percnyi drámázását is Caster halálán, hiszen már a bemutatókból is tudjuk hogy „újjáéled”, de persze ez inkább a forgatókönyv hibája. Morgan Freeman és Cillian Murphy (az új Batman-széria Madárijesztője) inkább csak kelléknek vannak a filmben és nem motivációval rendelkező karakternek. (Sajnos Freemannek nem ez az első filmje mostanában, ahol nem használják ki színészi tehetségét, inkább csak a neve miatt van rá szükség. Kár érte…) 

Az apróbb történeti elemek is teljesen inkoherensek. Néha az FBI levadássza a gonosz terrorista csoportokat, néha összeáll velük közös akcióra, és tudósok adják ki nekik a parancsokat. A kormányt mintha nem is érdekelné a határain belül kialakuló állam az államban. A film tele van még laikus szemmel is hülyeségnek tűnő tudományos szövegekkel (kapcsoljuk le az internetet – no comment). A párbeszédek sablonosak, irreálisak és unalmasak. Ezenkívül a film talán legnagyobb hibája a tempó. Ha a lassan hömpölygő drámázás helyett az egyes történetszálak mélyebb kifejtésére és a karakterek motivációval való feltöltésére fókuszáltak volna az alkotók, akkor tényleg kiemelkedő sci-fi válhatott volna belőle. Így viszont darabjaira hullik az egész, és sokszor azon kapja magát az ember, hogy feszeng a székében és unatkozik, ami meglehetősen kínos egy ennyire túlreklámozott blockbusternél.

Egy nagyon jó alapötletből rossz történetvezetéssel, tempóval és színészi alakításokkal kimondottan unalmas és darabjaira hulló filmet sikerült készíteni, amelyet egyedül az ment meg valamelyest, hogy megtekintése közben az arra fogékony emberek van ideje mélyebben elmerengeni az M. I.-k lehetséges jövőbeli szerepén. Aki nem akar ilyen dolgokon gondolkodni vagy nem Johnny Depp függő, az inkább keressen valami jobb kétórás elfoglaltságot, nem lesz nehéz dolga…

3/10

Wancass

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr966052009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása