Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

„Nincs új a Nap alatt!”

2014. május 2. 18:13 PanAma

– gondolt az egyszerű közhelyre James Gray és Guillaume Canet, amikor megírták a Vérkötelék (Blood Ties) forgatókönyvét. Amelyet aztán az utóbbi, francia származású alkotó – aki egyébként a filmszakmában leggyakrabban színészként mozog (Vidocq, Az utolsó kém) – 2013-ban meg is rendezett, nálunk pedig most került a mozikba. A film ügyesen használja a gengszterfilm műfaji hagyományait, melyeket a zsáner klasszikusaitól vagy épp újabb alkotásoktól kölcsönöz. Ezzel tulajdonképpen nincs semmi baj, mert a Vérkötelék nem rágja a szánkba, hogy mennyire eredeti akar lenni, ahogy ezt mondjuk James Cameron filmtörténeti buherája, az Avatar teszi. Ez a film felvállalja a kvázi posztmodern (de már letűnőfélben lévő) intertextualitást – és következetesen a műfajon belül kölcsönöz –, ráadásul az összeszedett elemeket kiváló recept szerint keveri össze. Így egy fogyasztható, szórakoztató popcorngengszterfilmet alkot, se többet, se kevesebbet.

verkotelek.jpg

Miképpen a műfaji óriás, a Nagymenők esetében, most is a hetvenes években járunk, méghozzá a szervezett bűnözés fellegvárában, Brooklynban. Chris (Clive Owen) hosszas leültetés után frissen szabadul a börtönből, és elhatározza, hogy új életet kezd, ezúttal tisztes polgárként. Ebben eleinte rendőr öccse, a tisztakezű Frank (Billy Crudup) is segítségére van – befogadja priuszos és emiatt a társadalom szemében megbélyegzett bátyját, sőt, még munkát is kerít neki. Csakhogy egy volt sittes élete korántsem leányálom, és Chris hamar rádöbben, hogy az átlagpolgárok éjt nappallá tévő, folytonos megaláztatásokkal tűzdelt gürizésénél van jóval kifizetődőbb üzlet: a régi, a jól megszokott. A férfi felhajtja a börtön előtti kapcsolati tőkéjét, és a gyors meggazdagodás édes ígéretével folytatja bűnözői életvitelét. Persze ezt Frank egyáltalán nem nézi jó szemmel, hiszen bátyja prioritásállítás elé kényszeríti: a törvényes munkája és a vérkötelék közt kell, hogy döntsön.

A Vérkötelék nemcsak a kor beidézésében használ kipróbált műfaji elemeket: maga a tematika – miszerint a sittről frissen kikerült exfegyencek megbélyegzett élete sosem tud visszatagozódni a társadalomba – a gengszterfilmnél korántsem új. Az 1939-es Invisible Stripes hőse egy az egyben Chrishez hasonló utat jár be. A család-bünözőlét oppozíció pedig mondhatni a zsáner sajátja: ez esetben a műfaji elemeket megerősítő klasszikushoz, az 1931-es Közellenséghez csatlakozik nagyon erősen a Vérkötelék, méghozzá a testvérek közötti konfliktus tekintetében, mely a törvényellenes és törvényes életszemlélet és -mód különbsége miatt fakad ki. Sőt, a Közellenség ominózus söröshordó-jelenete – mely a családon belüli erőviszonyok átrendeződését jelképezi a gengszter fivér javára – itt szinte pontosan megismétlődik, csak a luxus ez esetben nem a sör, hanem a tévé, amelyet Chris az édesapának ad karácsonykor. A rendőrök és a bűnözők oldalát egymás mellé helyező dramaturgia – mely felváltva mutatja a két szál történéseit a főhősökön keresztül – pedig A téglából lehet ismeretes. A film kezdetén elhangzó – a későbbi narrációba csak a tematikával lazán kapcsolódó – rasszista viccelődés egy Tarantino-film humoros életképét idézheti elénk (mondjuk a Kutyaszorítóban kezdőjelenetét), noha ez esetben messze nem annyira elementáris.

vérkötelék.jpg

Azonban a gengszterműfaj hagyományainak ügyes ötvözése és keverése mellett a Vérkötelék számos egyéb pozitívumot tudhat még magáénak: a korrajz kiváló, a film képei pontosan felidézik Brooklyn piszkosbarna közegét. Az bárok valóban a hetvenes évek füstös csehói, az éjszakai utcák pedig egyszerre fenyegetően ridegek és a gengszter számára otthonosak. A hangulat maradéktalan megteremtését ráadásként még kiválóan megtámogatja a kellő pillanatokban felzengő soundtrack. A magánéleti konfliktusok életszagúak, a dialógusok bár hollywoodi módra pont annyira információgazdagok és karakterfestők, amennyire kell, de egyáltalán nem keltik az erőltetettség érzetét. Amiképp a felsorakoztatott személyiségek sem – a Vérkötelék figurái nem papírmasé bábuk, hanem reális konfliktusokkal küzdő hősök. Külön köszönet persze a nagyszerű színészi alakításoknak!

Egyedül a vég sikerült banálisra, melyért a forgatókönyv dramaturgiája is felelős: a bűnözői karrierrel növő téttel egyre fokozódnak az események, így a Vérkötelék szép lassan elveszti életszerű hitelességét és Gengszterosztagosan művies, álomgyári lesz. A vég giccses, szájbarágós… és banális. Kár érte. De még így is az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb gengszterfilmje a Vérkötelék.

7,5/10

PanAma

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr386100919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása