Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Csakazértis (tini)szerelem – akepzeltvaros vendégcikke

2014. június 12. 16:15 RDorka

akepzeltvaros vendégcikke:

„[…] Micsoda szajha az idő. Mindenkit szétkúr.”
John Green – Csillagainkban a hiba

2012-ben jelent meg John Green regénye The Fault in Our Stars (Csillagainkban a hiba) címmel, idén pedig a könyv filmváltozatát köszönthettük. Teljesen véletlenül a könyvvel hamarabb találkoztam, pontosan egy hete, így nem kellett két évig „gyötrődnöm”, hogy június 5-én, a premiervetítésen láthassam, mit sikerült kihozni belőle a vásznon.

Mivel a cselekmény nem volt ismeretlen előttem a könyvnek köszönhetően, ezért nehezen is tudnék elvonatkoztatni tőle. A film alatt én is abba a hibába estem, hogy minden egyes jelenetnél majdhogynem felkiáltottam: „ez a könyvben nem is így volt!” Ettől eltekintve viszonylag jól sikerült adaptációról beszélhetünk. Az alapállás lényegében két rákos fiatal szerelme, ami már sejteti, hogy a célközönség a tizenéves kamaszodó lányok csoportja. Azonban én igyekeztem ennél többet belelátni a dologba, már csak azért is, mert a könyv többet adott, mint egy elcsépelt tinirománcot.

Tehát a történet szerint van nekünk egy tizenhat éves Hazel Grace Lancesterünk, aki pajzsmirigyrákban szenved, illetve áttétek vannak a tüdejében, amitől nehezen lélegzik, és emiatt komoly kapcsolatban áll egy oxigénpalackkal. A sztorit Hazel szemszögéből ismerhetjük meg, aki egy nap találkozik a csoportterápián a már fentebb említett korosztály számára vadítóan jóképű Augustus Watersszal. Augustus tizenhét éves, oszteoszarkómával diagnosztizálták, azonban pár éve tünetmentes, habár a küzdelemben hátrahagyta egy lábát. Hazel kedvenc könyve révén mondhatni lelki közösség alakul ki a lány és Augustus között, ez a könyv pedig a fiktív író Peter Van Houten fiktív műve, az An Imperial Affliction (Mennyei megbántás). A folytatás pedig innentől adja magát.

fault-in-our-stars-poster-large.jpg

A film alapjául szolgáló regényben nem egy kamaszszerelem képe bontakozott ki. Sokkal inkább az agónia és a belenyugvás, az elfogadás, hogy a betegségük elleni küzdelemből eleve vesztesként kerülhetnek csak ki. Ennek tudatában a szereplők cinikus, szarkasztikus világlátása a szánalom helyett szimpátiát kelt az emberben. Akárcsak a könyv, a film is tele van „rákos” poénokkal, és ettől nem sajnálkozva tekintünk a fiatalokra, hanem velük nevetünk. Emellett a szülőkkel való kapcsolat és az ő hozzáállásuk a gyerekeik betegségéhez, valamint ahhoz a tényhez, hogy el kell majd temetniük őket, szintén érdekes szála a történetnek. Azonban a könyv alapján nehezen hihető, hogy a mesélő, Hazel, valóban tizenhat éves, mivel tárgyi tudása, viselkedése és gondolkodása nem egy tizenéves lelkivilágára utal. Habár ez a filmben sajnos egyáltalán nem jön át. Ennek a szerelemnek nem érezhető a drámaisága, túlságosan is felnőtt módjára, a betegségükből adódóan koravénként kezelték a dolgot főhőseink. Nincsenek veszekedések, nagy kibékülések, inkább csak csendben örülnek egymásnak, amíg lehet. 

A dráma sokkal inkább az elvesztés tudata miatt körvonalazódik. És ez bizony a szülők („különleges barátok”) terhe. Egyrészt ott vannak Hazel szülei, akik az egész életüket a lányuk betegségéhez igazították, mégis igyekeznek „normális” családként viselkedni, a másik véglet pedig Peter Van Houten, az egész könyv és a film legérdekesebb alakja. Míg Hazel szülei elfogadják, hogy a gyermekük nem fogja túlélni őket, és nekik sem kell élőholtakká válni a veszteség miatt, addig az egykönyves író, Van Houten, látszólag beleőrül saját lánya halálába. Ő a legrealisztikusabb szereplő, és nagy hátránya a filmnek, hogy csak egy részeges vénemberként ábrázolja, aki szereti a svéd rapet. 

Van Houten látványos hanyagolása mellett van még egy hibája a filmnek. Olyan hihetetlenül egészségesek a színészek, hogy komédiázásnak hat, amikor a betegségükről beszélnek, vagy megpróbálják eljátszani, hogy betegek.

Összességében erre a filmre is csak egy tinilányoknak szóló szerelmes filmként fogunk emlékezni – randifilmnek kiváló. És Amszterdam mozifilmben talán először van romantikusan és nem a bűn városaként bemutatva. Ha valaki mélyebb filmre vágyik, amely a rákbeteg kamaszok értelemkereséséről szól sok cinizmussal, annak inkább tudom ajánlani a Sally Nicholls 2008-as hasonló című könyve alapján a 2010-es Ways To Live Forever Gustavo Ron filmet (magyar fordításban Így élj mindörökké címmel jelent meg).

7/10

akepzeltvaros

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr616291838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2014.06.14. 04:53:33

40 éve jött ki a Love story. A film annak idején sokkolta a világot. Szó szerint egy generációt vágott fejbe.

Ennek a filmenek a plotja egy dimenzióval durvább a Love story-nál... randifilm... aham... értem...

:-)

:-/

:-o

:-)

PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.06.14. 09:13:11

@Ad Dio: Sajnos a filmet még nem volt alkalmam megnézni, de eddigi tapasztalataim alapján attól még, hogy egy filmnek sokkoló a tartalma, nem biztos, hogy maga a film jó.
Lásd Az emberi százlábút... Bár ez egy teljesen más műfajban kíván sokkolni.
süti beállítások módosítása