Melyik az a remek vérengzős film, amit 32 nap alatt forgattak le, kb. 246-szor hangzik el benne a „fuck” valamilyen változatban és amiben Willem Dafoe melegebb az afrikai napsütésnél? Természetesen a Troy Duffy által rendezett Testvérbosszú (Boondock Saints, 1999), aki a tíz évvel későbbi Testvérbosszú 2. (Boondock Saints II: All Saints Day, 2009) által okozott csalódás után nem is csinált több filmet. De egy sima hétköznapi figurától ez is nagy teljesítmény. (Az amúgy akkoriban egy bárban dolgozó Duffy a film forgatókönyvét egy általa látott esettől inspirálva írta meg.)

A film története nagyon egyszerű: egy vallásos testvérpár úgy dönt, igazságot szolgáltatnak a szomszédságban és megtizedelik a környékbeli maffiákat. Természetesen ezt a rendőrség próbálgatja megfékezni, vagy mégsem? Na, és persze a bűnözők sem nagyon örülnek. Ez így még unalmas is lehetne, de a tarantinós szerkesztésmód, a briliáns akciószekvenciák, és a teljesen véletlenszerű karakterek eladják a filmet. A színészi játék remek: Willem Dafoe egyszerűen ellopja a képernyőt és sírva-röhögésre készteti a nézőt, Norman Reedus és Sean Patrick Flanery pedig kiválóan dolgoznak együtt a testvérpár szerepében. Valóban egy kitűnő akció-vígjáték ez, még engem is megvett, pedig nem szeretem a lövöldözős filmeket.

A pozitívumok közül még érdemes kiemelni a remek soundtracket, amely igazán különleges atmoszférát kölcsönöz a filmnek. Persze, mint minden film, ez sem teljesen tökéletes. Bár erős és energikus, de néhol veszít az intenzitásából, amely részek kivágásával egy nagyon ütős ritmust kaphatott volna. Sajnos a film vége sem volt teljesen meggyőző, kicsit olyan mintha az alkotók nem tudták volna, hogy hogyan zárják le azt. Bár szerintem ez is egy érdekes megoldás lett.

Azonban mindezekkel együtt egy remek filmmel állunk szembe, amely felvillanyozhatja akármelyik unalmas délutánunkat. Érdemes megnézni. Ja, és mondtam, hogy a Walking Dead-es Daryl Dixon (Norman Reedus) is játszik benne?! Mondtam, de nem baj, mondom még egyszer.