Az inkább színészként ismert Thomas McCarthy negyedik filmjében az idősödő Adam Sandler ­(a lassan 49 éves színész ebben a filmben különösen öregnek látszott) egy megkeseredett cipészt alakít, akinek nem igazán jön össze az élet, míg egy nap varázslatos tárgyra bukkan az apai ágon öröklődő cipőtűzőgépben. Ez a gép megadja neki a képességet, hogy bárkivé átváltozhasson, amíg annak a cipőjét viseli. Ugye érezzük a háttérben megbúvó poénokat? És valóban egyik-másik próbálkozásnál tényleg felnevetünk… először… utána már nem.

Az átváltozás szívmelengető lehetőségeket is tartogat magában, amit Max, a cipészünk gyönyörűen ki is használ anyja esetében, de ennyi, másokon nem segít. Sajnos a történet elég éles zuhanásba kezd, amikor kibontakozik a „gonosz emberek” szála. Ez szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy a film nem áll másból, mint faji, vallási és egyéb sztereotípiákból. Ráadásul semmit nem tudunk meg ezekről az emberekről, akikké Max változik. Mindegyiknek csak kihasználja a sztereotípiáját, nincs mélységük, nincs semmi személyes oldaluk. Igazából mindegyikük olyan, amilyennek Max a kinézetük alapján beskatulyázza őket, és bizony ezzel a film főmetaforája teljesen megdől, hiszen elvárnánk, hogy a cipőjavító mások cipőjében járásával azok életén javítson. Várjuk, hogy segítsen nekik, de ahogy nem tudunk meg róluk semmit, úgy Max sem javít az életükön. Ezek az új alakok csupán maszkokká válnak Maxen, nem teljes értékű emberekké, és ezt még tudom fokozni. A film nem csak sztereotip, de rasszista, szexista és homofób is – a poénok egy része is erre épül. Persze hogy a fekete veri a barátnőjét és bűnöz, persze hogy a szép lány buta és modell, naná hogy a gazdag szépfiú nem vállalja fel a másságát és inkább alibi barátnőnek tartja a modellt, és amit a transzi karakterrel művel a rendező arról inkább ne is beszéljünk.

Igazából a főkarakterek is csak lebegnek a semmiben. Nincs súlya a problémáiknak, nem is tudunk velük azonosulni, hiszen ők maguk sem tudnak. Maxet elhagyta az apja? Brühühü… Nem is érdekli ez igazán Maxet, mert ha az én apám tűnne el nyomtalanul, minden szó nélkül (!) tuti, hogy minimum a rendőrségen bejelenteném. Ami csavar lenne a történetben az igazából nem is csavar, mert a szemfüles néző tizenöt perc után rájön, és már csak azt várja, hogy Max mikor fogja megtudni. Nem tudja meg, úgy kell elmagyarázni neki… Csodálkozom is, hogy tudták erre a filmre rávenni Dustin Hoffmant és Steve Buscemit, bár ha ők nem lennének benne még nagyobb bukás lenne, így sem kicsi…

Ha jobban belegondolok a történet alapjával, vagyis a csodamasinával is komoly gondok vannak. Ugyanis nincs megmagyarázva, hogy kinek működik, bárki átváltozik-e, aki a cipőt viseli, vagy csak a cipész? Hogyan jöttek rá, hogy ezt csinálja, miért tartják meg a régi cipőket, hiszen Max bemutatta, hogy ha halottét viseli, akkor ő is halott (az egyébként vicces jelenet volt). Egyszerűen nem volt átgondolva a történet és kidolgozva sem. Igazából akárhogy csűröm-csavarom, kénytelenek vagyok kimondani, hogy a forgatókönyv úgy rossz, ahogy van, ilyet tényleg bárki tudott volna írni…

Pedig az első pár kép után azt hittem jó lesz. A sztori egy visszatekintéssel indul az 1900-as évek elejére: vizes macskakő, alsógépállás, sejtelmes, de gyönyörű megvilágítás… uramisten, ebből lehet valami! Hát nem. A háttértörténet bemutatása után átvágunk a modern világba és minden, ami szép volt a keretezésben, fényelésben, kameramozgásban, azt kidobjuk a kukába és behozzuk azt a jó öreg, unalmas stílust, amely a műfaj bugyutább alkotásainak főjellemzője. Nem is kell már odanézni a képernyőre, pontosan tudjuk hol lesz a kamera, mi lesz a keret. Csak egy kicsit kellett volna folytatni azt a misztikushatást keltő kamerahasználatot és a film rengeteg pluszt kaphatott volna, különleges lett volna. Így meg teljesen mindegy is, hogy ki volt az operatőr vagy a rendező, mert bárki tud sablonról dolgozni. Imádom a műfajfilmeket, de vagy a forgatókönyvben vagy a rendezésben vagy a képhasználatban lennie kéne már valami plusznak, ha nem is egyéninek. Hiszen más filmekben ez sikerül, ha máshol nem, legalább a színészi játékban.

Összességében A cipőbűvölő egy nagyon rosszul sikerült vígjáték, amelynek az alapgondolata jó lett volna egy jó forgatókönyvvel. Az Adam Sandler rajongóknak tuti tetszeni fog, de egyébként felejthető film lett, amit jobb lett volna nem megcsinálni. Sajnálom, mert Sandlernek nagyon kéne már valami, ami megdobja a karrierjét és nem pedig a földbe döngöli.