Edgar Wright szerény tévéfilmes rendezőként élte életét, amíg egy szép nap össze nem találkozott Simon Pegg-gel. Egy kocsmában. A bárpultnál. Miközben sört ittak. Legalábbis én mindig így képzelem közös munkásságuk kezdetét. De nem is ez a lényeg, hanem a közös munka, melynek eredményeként (a csodálatos Spaced c. sorozatot követően) 2004-ben megszületett a Haláli hullák hajnala (és ezzel kezdetét vette a Cornetto-trilógiának becézett filmhármas hódítása).
A film jellemzésére elég lenne csupán az alábbi ábra:
De akinek nem elég ennyi, nézzük csak, mivel is állunk szemben!
A film főszereplője Shaun (Simon Pegg) egy tipikus, mind magánéletében mind a „karrierjében” megrekedt, harmincas éveit taposó férfi, aki élete jelentős részét egy londoni pubban, a Winchesterben tölti. Barátnője (Kate Ashfield) megelégeli, hogy nincs más közös programjuk, mint a winchesteri délutánok, és ultimátumot ad Shaunnak: vagy egy normális helyen ünnepelik meg az évfordulójukat (ami azt jelentené, hogy Shaun képes megváltozni), vagy elbúcsúznak egymástól. Mint az lenni szokott, főhősünk elszúrja az utolsó esélyét is, így a barátnője természetesen lapátra teszi. Mit tesz ilyenkor a férfiember? Lebattyog szépen a törzshelyére a legjobb haverjával, jelen esetben Eddel (Nick Frost), az életművész naplopóval. Csakhogy másnap reggelre kitör a zombi-apokalipszis, Shaun pedig kezébe veszi az irányítást: összegyűjti szeretteit (igen, az exet is) és irány a Winchester, mert annál tuti, hogy nincs biztonságosabb hely egész Londonban...
A Haláli hullák hajnala számos popkulturális utalást tartalmaz, mint például a címe, ami George A. Romero (amerikai zombifilmes) műveivel kacsint össze (Shaun of the Dead – Dawn of the Dead). Wright stílusa, filmnyelve ezenkívül számos videójátékra jellemző elemet tartalmaz, melyek kiválóan olvadnak össze a brit fricska („brit flick”) humorával: a képi gegek a szöveggel együttműködve hatnak, nem oltják ki egymást. A zombi téma csak egy eszköz, amivel a rendező megspékel egy romantikus komédiát. Wright egy ritmusos, könnyen fogyasztható, szellemes és többször-nézhető filmet alkotott, mely az évek múlásával sem veszít a színéből (bár szeretném még itt megjegyezni, hogy ez a film csak azok számára nyújt felhőtlen szórakozást, akik szeretik az oly egyedi brit humort).
De a Haláli hullák hajnala mit se érne a csodálatos színészei nélkül! A Pegg-Frost páros akár egy modern Stan és Pan, abszolút egy hullámhosszon vannak. Egyetlen poén sem hangzik laposan vagy falsul az ő szájukból. De érdemes kiemelni a zseniális mellékszereplőket is, mint például Bill Nighy-t (Shaun nevelőapja) vagy Penelope Wiltont (Shaun anyukája).
A Haláli hullák hajnala jó úton halad a halhatatlanság felé – akár zombi a közönség, akár nem.
10/10
Kockás