Tud-e szeretni, törődni egy gép? Andrew Stanton (Egy bogár élete, Némó nyomában) bebizonyította, hogy igen!
A poszt-apokaliptikus Földön nem maradt már élet, csupán egy apró robotocska, WALL∙E dolgozik serényen, hogy megtisztítsa a bolygót az emberek által hátrahagyott szeméttől. Fajtája utolsó példányaként képes önmaga megjavítására is. De ezen túl tele van érzésekkel: apró limlomokat gyűjt, régi TV felvételekkel szórakoztatja magát és mindezek felett vágyik az igaz szerelemre. Egy napon azonban felborul az élete, mert megjelenik EVA, az új vegetáció után kutató robotlány, aki teljesen elbűvöli WALL∙E-t. A kis robot mindent megtesz, hogy magára vonja a géplány figyelmét, a maga kétbalkezes, Buster Keaton-szerű módján: homokviharoktól menti meg, megmutatja neki saját kis világát és végül neki adja az életet jelentő növényt, amit talált. Amikor pedig egy űrhajó jön EVA- ért, WALL∙E potyautasként velük tart. Innentől kezdődik csak az igazi bonyodalom!
A film csodálatos látványvilággal operál. Ez részben annak köszönhető, hogy az alkotók konzultáltak egy élőfilmes rendezővel, – Roger Deakins-sel – hogy megtanulják, hogyan kell bevilágítani és felvenni az adott jeleneteket, ha azok élőszereplősök lennének. Így a film első felének nagy része szépia-árnyalatú világban játszódik, mely Deakins munkásságára jellemző. Stanton mindent megtett, hogy animációban eddig még nem tapasztalt látványvilágot hozzon létre. Erre egy jó példa az úgynevezett „focus-pulling error”, melyet a bevásárló központos jelenetben figyelhetünk meg: WALL∙E összeütközik a bevásárlókocsikkal, és ahogy a kamera ráközelít WALL∙E-ra az ajtóknál a kép egy pillanatra elveszíti az élességét. Több helyen látható, ahogy a kamerába belecsillan a napfény, ezt „lens flare”-nek nevezik, de általában nem igazán kedvelt jelenség az élőfilmes világban. A fent említett két példa mellett még rengeteg másik élőfilmes „hibát” tett bele Stanton a filmbe, mindezt annak érdekében, hogy az minél „valósághűbbnek” tűnjön. Véleményem szerint ez egy nagyon átgondolt, részletekig kidolgozott film. Nem csak a stúdió egyéb filmjeire reflektál (Verdák, Toy Story), de régi klasszikusokra is, mint például a Hello, Dolly!, a 2001: Űrodüsszeia, vagy a vizuális gag-ekben megjelenő Buster Keaton és Chaplin életmű.
A film a bámulatos látványvilágba érdekesek kérdésfelvetéseket is ágyazott. WALL∙E karaktere lehetséges példa a Thészeusz-paradoxonra, ami azt a kérdést feszegeti, hogy vajon egy tárgy, aminek kicserélték minden elemét, ugyanaz a tárgy marad-e. Ezzel a kérdéssel először Plutarkhosz foglalkozott a Párhuzamos életrajzok című művének Thészeusz életével foglalkozó részében. Emellett ott vannak még a társadalmi reflexiók és az a rengeteg filozófiai kérdés is: rohanó világunkról, az evolúcióról, az élet értékeiről, a művészetről és nem utolsó sorban a szerelemről.
Azt kell, hogy mondjam, nem véletlenül nyert 53 díjat ez a film. Gyönyörű képi világ, megható és elgondolkodtató mondanivalóval, melyből a humor sem hiányzik. Ez pont az a film, amit bármelyik korosztály megnézhet, hiszen mindenkinek nyújt valami szívhez szólót, elgondolkodtatót.
9,5/10
RDorka
