A filmek, akárcsak az élet, tele vannak megmagyarázatlan dolgokkal. Ezek többségével a néző nem is foglalkozik, mint hogy miért barna E.T., a földönkívüli, vagy miért szeret egymásba két karakter. Ahogy az a francia rendező, Quentin Dupieux filmjében el is hangzik (egy karakter szájából, aki ezt megelőzőleg az autójával feldönt tizennégy darab, véletlenszerűen elhelyezett széket a sivatagban, mert miért ne): a 2010-es Rubber, a gumiabroncs ezek előtt tiszteleg.

Hogy lehet tisztelegni az ok nélküli előtt? Például úgy, hogy a filmedben semmit sem magyarázol meg. És ez nagy gond, ha a filmed arról szól, hogy egy telekinetikus erővel ellátott kerékgumi gyilkolászni kezd. Vagy mégsem? A nevetségesen hangzó premissza akár egy zseniális trashfilmet is takarhatna, de erről szó sincs. A Rubber messze áll a trash-től, sőt, esetében sokkal inkább egy minőségi művészfilmről beszélhetünk.

A történetet hiába taglalnánk tovább, akkor se lenne több értelme. A gumiabroncs, akit egyébként Robert-nek hívnak, egyszer csak életre kel, gurulni kezd, és kiderül, hogy nem szereti az élőlényeket. Viszont szeret tévézni. Amitől azonban a Rubber egy élvezhető film lesz, az a rendkívüli kivitelezés: a hangsúlyos önreflexivitás, lenyűgöző képi világ, gyönyörű kameramunka, és persze nem utolsósorban a humor.

Amennyiben egy klasszikus narratívára vágyunk, a Rubber minden aspektusában csalódást fog okozni. Nem csak a főmotívum (az abroncs) nem kap magyarázatot, de semmi más sem, és a film valódi lezárás nélkül ér véget, teljesen lerombolva bármiféle műfaji elvárást. Amit azonban kapunk, egy művészi film mellett, hogy egy izgalmas következő dimenzióként eljátszik a mozi problematikájával is: az egyik történeti szálon ugyanis megjelenik maga a nézőközönség. És jól tudjuk, hogy egy film addig tart, ameddig valaki azt nézi.


A Rubbernek egyébként magyar vonatkozása is van. Szó szerint, ugyanis a film hangmérnöke Magyar Zsolt. A Los Angeles-ben élő, sokat foglalkoztatott hangtechnikus ráadásul csodás munkát végzett: a kiváló hangvágás a másik kiemelkedő technikai aspektusa a műnek, a vizuális remeklés mellett. Nem véletlen, hogy azóta is szívesen dolgozik a magyarral Dupieux.

9/10

Szamár