David Gordon Green neve legtöbbeknek valószínűleg a nagy stúdióknak gyártott ökörködős vígjátékai alapján ismert (Ananász expressz, Király!, A bébisintér), talán kevesebben tudják, hogy mielőtt elkezdett komédiát rendezni, kis költségvetésű függetlenfilmekben utazott, amiket rendszerint maga is írt. Ehhez a korai korszakához látszik visszatérni az amerikai rendező, ugyanis 2013-ban ismét stúdión kívül készített két személyesebb drámát, és valószínűleg még idén bemutatják Amerikában a következő ilyen filmjét is. Hozzánk azonban még csak most ért el egyik tavalyi műve, a Prince Avalanche – Texas hercege, amiért még abban az évben bezsebelt egy rendezői Ezüst Medvét a Berlinálén.
A történet 1988-ban játszódik, egy évvel egy pusztító erdőtűz után a texasi hegyvidéken, amely 1600 otthont és több mint 150 négyzetkilométer erdőrészt változtatott hamuvá. Főhőseinket Paul Rudd és Emile Hirsch játssza: a filmben útmunkások, akik a leégett hegység aszfaltútjaira festenek jelzéseket, és végeznek egyéb karbantartói munkálatokat. Egyetlen társuk egymáson kívül a kormos fákkal borított erdő és egy néha-néha felbukkanó tehergépkocsis öreg, akit Lance LeGault alakít utolsó filmszerepében, ugyanis a forgatás után nem sokkal meghalt. Green az ő emlékének dedikálta a Texas hercegét.
A film tehát főleg a Hirsch–Rudd páros játékára épít, előbbi a lázadó fiatal figuráját játszva, míg utóbbi a konzervatív, munkában elmerülő felnőttét, aki azért hagyja el a családját a texasi hegyvidékért, hogy anyagi biztonságot nyújtson nekik. Ez alapján kőkemény dráma is lehetne a mű, de a két karakter között húzódó feszültség legtöbbször komikus jelenetekben nyilvánul meg, amelyek néhol már-már Green korábbi vígjáték kiruccanásait idézik infantilizmusukban. Így bár komoly drámai kérdéseket érint a film (szakítás, munka vs. család, múlandóság), azokat rendkívül enyhére mossa a rengeteg megmosolyogtató jelenettel.
A rendező, aki karrierje során a dráma és a komédia ösvényeit egyaránt kitaposta, a Texas hercegében kiegyezni látszik a két műfaj közt. A keserédes hangulathoz, amit ez által teremt, pedig rendkívül jól passzolnak az Explosions in the Sky posztrock együttes melankolikus, merengő dallamai, akik nem csak a filmzenét szolgáltatták, de magát az alapötletet is. A filmet ugyanis egy valójában megtörtént texasi erdőtűz helyszínén forgatták, amely egy évvel korábban, 2011-ben pusztított. A környezet így tehát adott volt: minden, amit látunk valódi. A legmeghatóbb jelenetben például, amely dokumentarista stílusával el is üt a műtől, az idős nő, aki elégett háza romjait kutatja, nem is színész. Rá a forgatóstáb a helyszínen lelt, és történetét beletették a filmbe. A helyszínen kívül a történet másik alapját pedig egy viszonylag ismeretlen, magyar forgalmazásba nem került izlandi film, a 2011-es Á annan veg (Akárhogy) adja.
David Gordon Greent mégsem lehet megvádolni azzal, hogy nem eredeti. Az izlandi film után írt, mindössze körülbelül hatvanoldalas forgatókönyve a lélegzetelállító környezettel és rengeteg improvizációval kiegészülve egy különös, érdekes, módfelett poétikus és nem mellesleg szórakoztató képet alkot. A Texas hercege nem egy emlékezetes produkció, de magával ragadóan bájos indie-film, ami után kellemes érzéssel hagyja el az ember a mozit. A rendező másik tavalyi filmje Nicolas Cage főszereplésével a már nagyobb volumenű Joe pedig szintén mindjárt itt van a sarkon, tervezett magyar premierje április 17.
A Prince Avalanche – Texas hercege hazai bemutatója: február 27.
7/10
Szamár
