Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Engedj be (fürdeni)!

2014. április 23. 19:30 SzamárCsacsi

Ugyan a kortárs holland film nem rendelkezik akkora nemzetközi elismeréssel, mint mondjuk a skandináv, azért a németalföldi nemzet évről évre felkerül a térképre egy-egy kimagasló darabbal. Ilyen volt a nálunk a tavalyi CineFesten bemutatott, remek Eva van End szűztelenítése is, amely egy hasonló, egy családot belülről elpusztítani próbáló, báránybőrbe bújt gonosz története volt, mint Hollandia idei Oscar-nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, a Borgman. Míg azonban az Eva van End „főgonosza” Németországból jön egy cserediák képében; Camiel Borgman hajléktalan, aki szó szerint a föld alól mászik elő a nyitójelenetben. Stratégiájuk viszont ugyanaz: ellenállhatatlan karizmájukkal belopni magukat egy család szívébe, hogy aztán tagjait egymás ellen fordítva, azok félelmeit kihasználva, belülről ássák meg a sírját a kisközösségnek. De amíg az Eva van End szűztelenítése megmarad könnyed és derűs komédiának, a Borgman sokkal sötétebb vizekre evez.

vlcsnap-2014-04-23-12h03m01s238.png

Camiel Borgman nem egyszerű hajléktalan, hiszen tulajdonképpen van hajléka, egy föld alatt kialakított kis rejtekhely, onnan űzi el őt a nyitójelenetben három agresszív fegyveres fazon, köztük egy pappal. Az életére pályáznak, de ő sikeresen meglép, sőt, társait  akik közül egyiket maga a rendező alakítja  is sikerül értesítenie, akik hasonló földalatti fészkekben rejtőznek. De a menekülés itt véget is ér Borgmannak, az otthonából elűzött férfi már csak meg akar fürödni. Így érkezik meg a történet középpontjában lévő felsőközéposztály-beli, gazdag családhoz, és bár a férjnek esze ágában sincs beengedni a koszos ruhájú hajléktalant, feleségének megesik rajta a szíve, és titokban mégis beinvitálja. Borgman a fürdő után viszont nem megy el, majd mikor a nőt, Marinát bűvkörébe ejtette, már ő maga bírja a férfit maradásra. A dolgok innentől különösen sötét fordulatot vesznek.

Alex van Warmerdam rendezése mindazonáltal nem egy megszokott (értsd: amerikai) thrillercselekménnyel rendelkező film. A kauzális láncot azonban nem a véletlenek vagy a következetlenség gyengíti, hanem az ellipszisek, amelyek rendre megmagyarázatlan dolgokat hagynak a történet szövetében. Ezáltal nagyon csábító lesz a Borgman értelmezésében a transzcendens olvasat, miszerint a főszereplő  természetfeletti képességekkel rendelkező lény. Lehet az egy vámpír: erre rímel az őt üldöző pap figurája, a koporsószerű, földalatti búvóhelye vagy a tény, hogy addig nem lép akcióba, míg be nem invitálják a házba; de a rendező még arra is rájátszik, hogy több ponton alakváltónak feltételezzük a hajléktalant, amikor különös agarak bukkannak fel a ház körül. Mi több, értelmezhetjük Borgmant magának a megtestesült gonosznak is.

Ugyan csábító így interpretálni a filmet, miként a család puszta áldozat az ördög kegyetlen játszmájában, van egy másik érdekes, szimbolikus jelentése is a történetnek. Borgman hajléktalan, akit még az egyház is üldöz. Mivel nem élhet tovább a saját törvényei szerint, remeteként, az életben maradás érdekében érkezik a gazdag család portájára. Akaratlanul is egy népszerű Occupy Wall Street szlogen jut az ember eszébe: „Egy nap a szegényeknek már nem lesz mit ennie, csak a gazdagokat.” A család – aki tökéletes megtestesítője a modern életnek (házuk is egy minimalista, dobozszerű, kubikus építmény) – főbűne az előítéletesség. Ezért nem engedi be a férj a mindössze egy zuhanyra vágyó Borgmant, majd alkalmazza később kertészként, amikor a férfi már megborotválkozottan, jól szituáltan, új emberként lép színre, miután a férj szó nélkül elküld minden arab vagy néger jelentkezőt. Ekképp a család saját bűneit játssza ki ellenük, így azok csak részben áldozatok, és az ördög sem ördög, inkább önbíráskodó igazságosztó.

vlcsnap-2014-04-23-12h01m04s143.png

Bár Oscar-jelölést nem kapott Alex van Warmerdam filmje, 38 év után először válogattak be holland filmet a Cannes fesztiváli nagyjátékfilmek versenyébe. Ha nyerési esélyei nem is voltak nagyok, a részvételt abszolút megérdemelte: a Borgman több dimenzión működő, hátborzongatóan kevés elvarrt szállal dolgozó, de remekül megkomponált történet, amely ugyan frusztrál, ám sokáig velünk marad. Ami biztos, hogy még ha a címszereplő nem is feltétlenül maga a Gonosz, valahol a filmben mégis ott lapul az ördög, elrejtőzve a részletekben.

8/10

Szamár

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr336072050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása