Az ezredforduló után különös fellendülést figyelhettünk meg a képregényadaptációk háza táján. Napjainkban is egymást követik az újabbnál újabb folytatások, amelyek többnyire sikeresek. De sajnos vannak olyanok is, amik nem érik el a tömegek által megkívánt mércét, ilyen Pete Travis (Nyolc tanú, Végjáték) 2012-es Dredd bíró adaptációja is. A Dredd címen futó film se nem folytatása, se nem előzménye, de még csak nem is remake-je az 1995-ös Dredd bírónak. Önálló verzióként akarja megállni a helyét, sajnos kevés sikerrel.

A történet rendkívül egyszerű: Dredd bírót egy újonc kiértékelésére kérik fel, így együtt folytatják a bűnüldözést, ám hatalmas slamasztikába kerülnek. Vannak itt brutális gyilkosságok, exprostiból bandavezér drogbáróvá lett főgonoszok és még korrupt rendőrök is. Mindenesetre minden csupa akció. Ettől remek popcornfilm lenne, de a Dredd igazából egy hosszúra elnyújtott, kicsit véresebb Helyszínelők-résznek felel meg, csak a cselekmény fordulatossága, a szereplők mélysége és motivációja hiányzik. Ha valaki érteni akarja mindezeket, annak azt hiszem, el kell olvasnia a képregényt hozzá.

A színészi játék egyszerűen „pazar”. Még sosem láttam olyan színészt, aki az egész film során képes lebiggyesztve tartani a száját: címszereplőnk ezt teszi. Mi pedig ezen kívül semmit sem látunk belőle, ugyanis egy pillanatra sem veszi le a sisakját, ezzel teljesen meggátolva az azonosulást. Még a legdrámaiabb részeknél is teljesen semlegesen tekintünk az arctalan karakterre. Az egyetlen azonosulási pontot az újonc nyújtaná, de ő sem áraszt el minket mimikával, illetve érezhetően a film inkább Dreddre fókuszál. Márpedig ő színtelen karakter: készen kapott, és a film folyamán sem tudunk meg róla semmit. Nem ismerjük a motivációit, nem tudjuk, miért lett olyan, amilyen. Az érzéseiről is csak a telepata újonctól értesülünk csöppet, noha teljesen kifejtetlenül.

Valószínűleg ez a film 3D-ben, mozivásznon mutatott igazán ütősen, ugyanis rengeteg lassítás található benne, ami tényleges látványátélés nélkül már-már idegtépően hatásvadásszá teszi, még ha a történet szempontjából indokolt is. Az első pár jelenetnél izgalmas látványt nyújt, utána a filmstílus kínosan monoton és indokolatlan módon önmagát ismételgeti.

Mindezek ellenére a Dredd laza esti szórakozásnak egy sör mellett – vagy sok sör mellett – elmegy. Azoknak kifejezetten tetszeni fog, akik szeretik a lövöldözésekkel, robbantásokkal tűzdelt akciószekvenciákat. Ám akik olyan filmre vágynak, amelyik az agyzsibbasztó látványon túl önállóan is megállja a helyét, azok keressenek inkább mást, mert sajnos ez az alkotás csak esetleg egy sequel után kaphat értelmet. Noha az alacsony bevétel miatt előreláthatóan ilyen nem fog készülni.

4/10

RDorka