A lengyel film köszöni, jól van. Pár hónapja került megrendezésre a Művész moziban a 20. Lengyel Filmtavasz, és aki ellátogatott oda, megbizonyosodhatott róla, hogy a közép-európai ország filmművészete ismét biztató évtized elé néz. Ez ráadásul egyaránt kijelenthető a közönségfilmek és a művészi alkotások terén is. Már a Titanicon bemutatták az akkor még Közlekedésrendészet névre hallgató, azóta Fakabátokká (Drogówka, 2013) keresztelt korrupt rendőrös nyomozósztorit. A virtuóz vágásokkal dolgozó krimi a tavalyi év legüdébb zsarufilmje volt, hazai forgalmazót azonban sajnos nem talált. Ugyanígy a Krauze házaspár legújabb rendezése, a Papusza (2013) is mindössze egy vetítés erejéig ért el hozzánk, ám az legalább ingyenes volt, és a film főszereplője is ellátogatott ide egy közönségtalálkozóra. Lengyelország első roma nyelvű filmje egy híres cigány költőnő életét dolgozta fel fekete-fehérben. A másik kiemelkedő művészfilmes alkotás a többnapos rendezvényen, az Ida (2013) azonban már talált forgalmazót: a Mozinet karolta fel és juttatta el a mozikba, hogy most ősztől végre játszhassák nálunk is.

Az Ida sokban hasonlít a Papuszára. Mindkettő mellőzi a színek használatát, a múltba nyúl vissza, és címe egy női karakterre utal. Nagyon fontos mindkét műben az identitás kérdése is, de míg az utóbbi egy életrajzi film, az Ida cselekménye és karakterei fiktívek. A rendezőnek, Paweł Pawlikowskinak ráadásul igazi hazatérés a film: a férfi még a kommunizmus alatt hagyta el az országot 14 évesen, és bár azóta számos filmet jegyzett, az Ida az első teljes egészében lengyel alkotása. Nemzete ezt azzal hálálta meg, hogy az alkotás Lengyerország hivatalos Oscar-nevezése lett a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Hogy az öt film közé bekerülhet-e, azt még korai megjósolni, mindenesetre már régóta várat magára egy lengyel győztes: negyvenöt idáig nevezett filmjükből mindössze kilenc kapott jelölést, és ebből nulla vitte el a fődíjat.

A történet a hatvanas években játszódik. Főszereplője, Ida novícia (apácatanonc), aki épp eskütétel előtt áll. Ám mielőtt hivatalosan apácává válna eltávot kap, hogy találkozhasson egyetlen élő rokonával, a nagynénjével. A két nő homlokegyenest egymás ellentéte. Ida visszafogott, szelíd és szűzies, míg nénikéje, Wanda kemény, kicsapongó és iszákos. Nemcsak eltérő életmódjuk lesz az egyetlen konfliktusforrás: a lány megtudja a nőtől, hogy zsidó származású és szüleit feltehetően megölték a háborúban. A két nő elindul együtt, hogy felderítsék, mi lett a szülőkkel. Az utazás mindazonáltal mindkettejük számára épp ugyanúgy lesz belső, spirituális zarándoklat is. A középpontban azonban leginkább Ida identitáskeresése áll (maga a név is sokatmondó: Ida – id), hogy rátaláljon saját magára a zsidóság, kereszténység és nőiség mezsgyéin.

Az Ida nem háborús film, de bár az istenhit mint téma határozottan megjelenik, nem is keresztény vagy zsidó mozi. Az Ida szól a múlt démonairól, mind személyes téren, mind nemzeti trauma szintjén, de mégsem ez a főtémája. Részben igazunk van, amikor azt állítjuk, hogy ez felnövéstörténet, és akkor se mondunk hülyeséget, ha road movie-ként jellemezzük, mégsem ezek a legpontosabb jelzők a film kapcsán. Az Ida rendkívül rétegzett művészfilm, és ezért a pontos behatárolás talán nem is lehetséges. Mindenkinek azt jelenti, ahol épp megtalálja őt a film, és tekintve hogy széles, általános és örök érvényű témákat mozgat, a legtöbb néző fel fog fedezni benne valamit, amit a saját helyzetére tükrözhet. Az Ida ugyanis magáról az életről szól. Így a film egyszerre jelenti fent említett témák összességét, de sokkal több is annál.

Paweł Pawlikowski rendezése úgy szolgál széles jelentéskörrel, hogy közben mellőzi a szélesvásznat; úgy vizsgál meg minden kérdést színesen, hogy mindeközben fekete-fehér. A történetet emellett szépen komponált, harmonikus képek kísérik. Az Ida egyetlen hibája, hogy a rendező túlságosan törekedett mindenféle érzelmi hatást gyakorló eszköz kiirtására a filmből. Egy pillanatra se mondhatnánk így manipulatívnak az alkotást, de sajnos annyira le vannak csavarva az emocionális reakciót kiváltó kellékek, annyira visszafogott a zene, annyira érzelemmentes a főszereplő arca, hogy a nézőt semmi se segíti a rabul esésben. Az Ida rendkívül hideg alkotás, annak ellenére, hogy a cselekmény egyébként van olyan megrázó és érdekes, hogy bevonzza a közönséget, de a film távolságtartó, és már kezdettől elhessegeti az egyszerű nézőt. Akit viszont nem sikerül kiűznie a moziból, az igazán értékes alkotás szemtanúja lehet.

7/10

Szamár