A jelenleg is mozikban futó, vadiúj nagyszabású sci-fit egy kedves ismerősöm találóan foglalta össze hat szóban: „Matt Damon is a cyborg, Jesus!” És tényleg: az Elysium – Zárt világ sokat ígér, ám keveset ad.

Max (Matt Damon), zűrös előéletű főhősünk a jövőbeli túlzsúfolt, mocskos és nehéz megélhetést biztosító Földön tengeti napjait, miközben nehéz és szerencsére már legális munkával igyekszik megkeresni a napi betevőt. Az élet kemény, ám kibírható, egészen addig, míg egy üzemi balesetben halálos dózisú sugárfertőzést nem kap, és így csak napjai maradnak hátra. Max az idővel versenyt futva mindent megtesz, hogy kijusson a bolygónyi méretű gettóból, és elérje a Föld fölött épített mesterséges holdat, az Elysiumot, ahol a kiválasztott emberek igen csekély száma luxuskörülmények között (nincs szegénység vagy betegség) él, gondosan elválasztva a földi pórnéptől. Őrült hajsza kezdődik, Max segítőkre és ellenségekre talál, és az életéért vívott harc hamarosan egy nagyszabású terv részévé válik.

Bár a sci-fi műfajköre jócskán telített a hasonló, két élesen elválasztott és egyenlőtlen világ alapkonfliktusából kiinduló történetekkel (Upside Down, Felhőatlasz jövőbeli szála), az Elysium talán mégis tudna újat mondani. Kár, hogy belefullad a klisékbe. Az azonosulásra késztető karakter „lentről jön és felfele tart”; az idő vasmarkának szorításában minden percet kihasznál céljának eléréséhez; először önző majd inkább közösségi érdekek hajtják kalandokkal teli útján; a végkifejlethez elérve pedig megtanulja az önfeláldozás erejét, és ráismer, hogy végzete ugyanúgy egy nagyszabású történet része, mint bárki másé, akit a lenti világba kényszerített a sors. Tipikus hős, tipikus történet, kevés újdonsággal.

Matt Damon nem is nagyon tudott mit kezdeni az ízetlen karakterrel, még szerencse, hogy vele szemben Jodie Foster emeli a film átlag színészi teljesítményét. Egyébként a történet – mely ugyan helyenként műfajilag következetlen (pl. a „varázságy” jelensége minimum elgondolkodtat egy sci-fiben, de inkább mosolyra fakaszt) – ügyesen több szálon vezetett, emiatt egy percre sem unatkozunk. Szerencsés a határidő-dramaturgia kihasználása is – a jelenetek gyors ritmusúak, pereg az egész film, az akciójelenetek látványosak és nagyszabásúak, megspékelve még azzal, hogy Max tulajdonképpen a film kétharmadát pusztító cyborgként trappolja végig.

Nézhető alkotás, popcornszagú látványvilággal, ám kevés újdonsággal vagy mondanivalóval.

5/10

PanAma