Még a svéd Millennium trilógia kapcsán jegyeztem meg magamnak, hogy az északi népek filmjei rendszerint - még ha központi konfliktusukban nem is feltétlenül ezt feszegetik – kapcsolódnak valamilyen szexuális aberráció megjelenítéséhez. Nos, Thomas Vinterberg 2012-es alkotása, a Vadászat (Jagten) nem csak a felszínt kapargatja, hanem egyenesen mélymerülést végez, méghozzá a pedofília témájában, ahogy azt a rendező tette korábbi dán dogmafilmjében, a Születésnapban is.

Lucas egy dán kisváros óvodájában dolgozik, megbecsült polgár és – noha nemrég vált el – törődő apa, barátai, munkatársai és az óvodába járó gyerekek egyaránt nagyon szeretik. Mígnem egy nap az egyik kislány, legjobb barátjának gyermeke meggondolatlanul füllent róla valami igen kínosat. Az óvoda vezetője nem tudja kiverni a fejéből az elsőre ártatlan gyermeki hazugságnak tűnő elmondottakat, és beleássa magát a dologba, Lucast pedig pedofíliával vádolja meg. A férfi kezdetben értetlenül áll az egyre abszurdabbá váló események előtt, de fokozatosan tapasztalja meg, ahogy a vizsgálat előrehaladtával munkatársai, barátai és támogatói sorra elfordulnak tőle.  Magára marad az égető és igazságtalan vádaskodással, és rádöbben, hogy egyedül kell talpra állnia a visszafordíthatatlan károkat okozó megaláztatás után.

Bár Vinterberg ezen munkája már nem a dogma-mozgalomhoz kapcsolható, számos elemét átörökítette a Vadászatba is. A film elképesztően életszerű jelenetek sorát vonultatja fel, számtalan kézikamerával felvett, szinte a szereplők lelkéig hatoló képet látunk, a dialógusok pedig nem egyszer az improvizáció érzetét keltik.

Talán pont a leplezetlen életközeliség miatt – melyben az északi élet kettős bája elevenedik meg (meztelen, téli fürdőzés; a vadászat utáni vidám italozás) – hat annyira elementárisan a személyes dráma. A forgatókönyv remek, Vinterberg pedig bizonyára azért tudta ennyire kiválóan filmre vinni, mert az írásában ő is részt vett. Lucas sorsában az igazságtalanul „megalázottak és megszomorítottak” fájdalma tükröződik, a Hollywoodban is sikereket elérő Mads Mikkelsen (Casino Royale, Hannibal sorozat) kiválóan játszik. Méltán nyerte el ezen alakításával a Cannes-i díjat.

Ám a film nem csak a személyes bukástörténetre koncentrál: megjelenik benne a bizalomnélküli, önmagát melegségesnek álcázó légkör, mely az első gyanús jelre (egy óvodáskorú kislány butuska füllentésére) lecsap és kitagadja addig megbecsült tagját. Sőt, a Vadászat azt is eléri, hogy néha mi is viszolyogva tekintsünk a főhősre. A film így kíméletlen kritikát fogalmaz meg az emberi bizalmatlanságról, „összetartásról” és a baráti kapcsolatok mibenlétéről. A boltbéli – szinte már fasizálódó – verésjelenet végső megalázottsága a szívünkig hatol.

Az operatőri munka (Charlotte Bruus Christensen) gyakorlatilag lehengerlő. Azon túl, hogy hangulatában kifinomultan követi a cselekmény dramaturgiáját – a kezdetben élettel teli, színpompás képek Lucas kudarcaival párhuzamosan válnak egyre hidegebbé -, olyan festői helyzeteket teremt (főképp a vadászat jeleneteiben), hogy a néző teljesen belefeledkezik a dán vidék varázsába. Sajátosan őszi film a Vadászat.

Vinterberg munkája méltán versenyez az Oscarért a Legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Szerintem az arany szobrocska már félig ki is lóg az alkotók farzsebéből.

9,5/10

PanAma