A magyar műfajfilm, ha nem is virágzik, de stabilan teljesít mind produkció-, mind nézőszámban. Idén már két film is átlépte a 100 000-es megtekintést a mozikban, és bár idáig úgy tűnik, hogy a Filmalap egyaránt támogat szerzői és tömegfilmes projekteket, a Coming out és a Megdönteni Hajnal Tímeát sikere akár ennek az egyensúlynak az elbillenéséhez is vezethet egy-két éven belül. Bár a közönségfilmek gazdaságilag jól teljesítenek, a kritikai fogadtatása a műveknek már nem annyira fényes. Továbbá elmondható az is, hogy amikor magyar műfajfilmről beszélünk, ez legtöbb esetben romantikus komédiát jelent. Az egyéb zsánerek pótolásával, amelyek meglehetősen alulreprezentáltak a magyar filmművészetben – mint a horror, thriller vagy a sci-fi –, általában az állami támogatási rendszeren kívül készülő filmek próbálkoznak. A legújabb ilyen kísérlet Novák Erik rendezőtől származik – a Fekete leves premiervetítésén jártunk.
A Fekete leves igazán különleges produkció, hiszen mindenki ingyen vállalta a munkát, a színészek közt azonban mégis találunk nagy neveket, szó szerint (Nagy Zsolt) és átvitt értelemben is (Szabó Simon). A többségük azért többnyire vagy keveset foglalkoztatott, vagy teljesen ismeretlen. Ilyen a film főszereplője, Perjes Zoltán is, aki meglepően hiteles alakítást nyújt. Ez talán nem is véletlen, hiszen a Fekete levesben mindenki a saját nevén szerepel, és tulajdonképpen magát alakítja, fiktív sztoriba belehelyezve. Megírt dialógus nincs, minden improvizált, aminek eredményeként feledhetetlen szövegek lesznek: ez mindenképp a film legerősebb pontja. Gondok azonban vannak rendesen.
A Fekete leves műfaját tekintve heistfilm: olyan gengszterfilm, ahol összeáll egy csapat, hogy elvégezzenek egy illegális melót meggazdagodás végett, majd az utolsó felvonásban rendszerint elbukik a banda. A makrostruktúrát szinte hibátlanul követi a film, az elvárt történeti állomások közé viszont rengeteg „üresjárat” ékelődik be, ahol tulajdonképpen áll a cselekmény, ráadásul ezek a funkciótlan jelenetek rendre nagyon elnyújtottak. Azt hozzá kell tenni, hogy a film olyannyira friss, hogy miután a Titanic fesztivál már egy korábbi stádiumánál rábólintott, Novák Erikék az április 4-i premierre épphogy befejeztek egy újabb kvázi nyersvágást, amiből már kidobtak húsz percet, de valljuk be: ráférne még legalább ugyanennyi rövidítés.
A dramaturgiai szempontokon kívül számos egyéb dolog rombolja a megítélést, mint konkrét jelenetek rosszul felvett hanggal, de az általánosságban is szörnyű hangkeverés, valamint a képminőség és fókuszproblémák. Ezek az ügyetlenkedések már csak azért is szomorúak, mert néhányat ezek közül talán vágással sem lehet megoldani. Összességében a hatás pedig olyan, mintha egy elsőéves egyetemista hosszúra nyúlt, ügyetlenkedő vizsgafilmjét néznénk. Hasonlóan kísérletező mind az érdekes beállítások – amelyek közül egyik-másik meglepően jól működik, mint az autókormányra rögzített kamera –, mind pedig a hiperaktív vágás által. Azonban minden hibája ellenére a film valahogy mégis működik.
A Fekete levesnek van egyfajta varázsa, amely épp ebből az amatőrségéből fakad. A sztori konfliktusa marha egyszerű: egy DJ összeszed egy tízmilliós tartozást egy kaszinóban, majd miután kap egy fülest egy pénzszállítóról, egy diliházban lévő haverja által összeverbuvál egy idiótákból álló csapatot, akik el is végzik a melót. A dolog örömére hatalmas bulit csapnak, de nem sokára rájönnek, hogy a rossz embert rabolták ki. A film a karakterek által lesz élvezhető. A produkción látszik, hogy minden egyes stábtag szórakozásból vállalta a melót, ami így már nem is munka, hanem játék. Ez a naiv és lelkes hozzáállás a nézőre is kivetül, minket is bevon a film a játékba. A Fekete leves maga is egy heist lett: egy csapat idióta mosolyt rabol az arcunkra.
Értékelni felesleges lenne a filmet, hiszen még nincs kész, de ha a konkrétan élményromboló hibáit kijavítják, egy élvezetes és érdekes alkotás lehet. A Fekete leves jelenlegi állapotában megtekinthető még egyszer április 10-én a Titanic fesztiválon.
Szamár
