A vígjáték műfaja bár a legnépszerűbb Magyarországon, mégis az élvezhető, minőségi magyar komédiák száma körülbelül annyi, ahány hazai rajongója van a finn western zenének. Félreértés ne essék: humoros filmek bőven akadnak, ám ezek leginkább a mid-cult vagy művészfilmes vonalat erősítik (ilyen tavalyról a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, az Utóélet vagy akár a Szabadesés). Ám ha zsánerről van szó, a hazai alkotóknak valamiért nem megy a vicceskedés, és ez nem a műfaji elemek rosszul való használatából ered, elég csak megnézni a Coming outot, amely kifejezetten ügyesen végigzongorázza a kötelező közönségfilmes összetevőket, de a poénok terén csúfosan lebőg. A tavalyi év legüdébb nevettető műfajfilmje a Fekete leves volt hála a remek improvizált dumáknak, viszont a verbális sziporkázás itt sem kárpótolt minket az alkotás egyéb hiányosságaiért.
2015 se indult a vígjáték évének (khm… Dumapárbaj), de volt még remény. Főleg, hogy csak másfél hónapot kellett várni a már trailerjével megváltást hirdető Liza, a rókatündérig. Az előzetes azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy teljesen őrült – márpedig legutóbb, amikor hasonlót láttunk (Isteni műszak), az eklektikus promó egy kiváló filmet takart. Akihez azonban nem jutott el a Liza trailerje, méltán hihette a cím alapján, hogy az valamiféle gyerekeknek szóló animációs mesét takar. A mese része egyébként abszolút igaz, de az egész családot azért ne vigyük el a vetítésre: Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmje határozottan felnőtt közönséget céloz.
Mert miről is van szó? Adott egy harminc éves nő, Liza (Balsai Mónika), akiért döglenek a pasik. Szó szerint, ugyanis bárki, aki szemet vet rá, fatális baleset áldozata lesz. Az egész pedig egy japán legendára vezethető vissza magányra kárhoztatott rókatündérekről. Persze legenda vagy sem, a rendőrségnek mihamar gyanúsak lesznek a nő körül feltornyosuló hullahegyek. Szegény Lizának ráadásul úgy látszik, egyetlen barátja egy japán popénekes szelleme (David Sakurai), akit csak ő lát. A történetben ne keressünk értelmet, nincs neki. A Liza, a rókatündér szándékosan abszurd, tele olyan parányi agymenéssel, mint a csülkös csokipuding, a kapros dinnyeleves, a mentás májpüré, vagy a már fentebb említett finn western zene. Mert a film nem a mi világunkban játszódik, hanem egy alternatív valóságban, Csudapesten. Ujj Mészáros Károly ráadásul az egyedi ötletbonbonokat különleges látványvilággal spékeli meg: az egész olyan, mintha Wes Anderson vizuális stílusa ötvöződne az Amélie csodálatos életével (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain, 2001).
Ám a felszín alatt, ha lebontjuk a filmről a sok mázat, azért mégis csak egy roppant tipikus romantikus komédiát kapunk, ahol a sok hókuszpókusz csak akadály főhősnőnk és az őt meghódítani próbáló férfi között. De nincs ezzel semmi baj: a Liza, a rókatündér nem törekszik világmegváltásra, mindössze egy nagyon szórakoztató, nagyon aranyos bemutatkozás egy elsőfilmes rendezőtől. Egy jól működő filmiparhoz pedig kellenek minőségi populáris filmek. Márpedig Ujj Mészáros Károly filmje minőségi, kezdve a zenétől, a látványon át, a CGI-ig. Ja, merthogy igen, végre van egy magyar film, ahol tök jó számítógépes trükkök és grafikák vannak (és pár közepes is, de ezeket el lehet neki nézni). A Liza, a rókatündér tehát nem okoz csalódást, akinek tetszett az előzetes, a film is fog valószínűleg. Kellemes, ötletes, üde.
