Kockás élménybeszámolója:
Október 5-6. között tartották meg az idei CinemArt mini filmfesztivált, melynek bázisa hazánk legszebb filmszínháza, az Uránia volt. A fesztivál az Éltető Víz Filmszemlével (okt. 3-6.) párhuzamosan került megrendezésre, így a pályamunkákban központi szerepet kellett kapjon a víz.
A fesztiválra „helyben készült” filmekkel lehetett nevezni – a program 5-én reggel a reggel nyolc órai nevezéssel kezdődött, majd a tíz órai megnyitót követően kapták meg a versenyzők (szám szerint 43 csapat) a szempontrendszert, ami alapján kellett elkészíteniük a maximum négy perces kisfilmeket. Tizenegy órakor kezdődött meg a harc az idővel, másnap délig le kellett szállítani a már elkészült alkotásokat.
Azt kell mondjam, hogy versenyzőként nagyon jól éreztem magamat a fesztiválon, és ezt elmondhatom a csaparttársaimról is. Hiába téptük a hajunkat 6-án reggel nyolckor – 24 órás ébrenlét után – a film csak elkészült tizenegyre, hogy aztán fáradtan, de annál boldogabban masírozzunk be az Urániába. Megérte minden egyes ébren töltött percet a kisfilmre fordítani, hiszen 3. helyezést értünk el! Óriási élmény volt, hogy a filmet levetítették az Uránia dísztermében – büszkék voltunk magunkra.
Lejla élménybeszámolója
Már a fesztivál alap ötletét jónak tartottam: nem kell hetekig tervezgetni, majd napokig forgatni, 2 nap alatt készítesz egy kisfilmet, amit másnap elbírálnak és kész. Kihívás, rögtönzés, kreativitás, gyors eredmény. Ha egyszer benevezel, esélyes, hogy függő leszel! Egy hétvége alatt annyi minden történt, mint egy átlagos hét alatt, azért ez elég jó arány. Nemcsak fővárosunk eddig nem vagy kevésbé látott vizes-szépségeit járhattuk be, de a csapat garantálta jókedv is biztosította, hogy a néhány óra alvás ellenére is úgy élvezd ezt a két a napot, mint egy elégedett, tapasztalt filmkészítő.
És íme Lejla és Kockás csapatának, a Random Axolotl-nak a kisfilmje: