Valószínűleg a II. világháború, ami az egész emberi történelem egyik legnagyobb tragédiája és szellemi traumája, sosem lesz annyira kimerített téma, hogy különböző értelmezésekkel a művészeti alkotók ne nyúljanak újra és újra hozzá. Így tett Brian Percival is második, moziforgalmazásba került, egészestés nagyjátékfilmjével, A könyvtolvajjal.

A film egy kislány, Liesel szemén keresztül mutatja be a világháború éveit. A gyermek édesanyja kommunista, aki az üldöztetések miatt kénytelen Lieselt német nevelőszülőkhöz adni. Az új környezetben a kislány nemcsak megtanul olvasni – és ezzel kinyílik számára az olvasás jelentette végtelen és kimeríthetetlen univerzum – de barátokra is lel. A család egy zsidó kamasz fiút is rejteget, így már nem Liesel az egyetlen a házban, akinek oka van félni a fennálló hatalomtól. Ahogy a külső világ egyre fenyegetőbbé és veszélyesebbé válik (rendszeressé váló bombatámadások, az SS látogatásai), a kislány az őt körülvevő szeretteivel merül el együtt a könyvek kitalált világaiban és történeteiben, amelyek segítséget nyújtanak neki a háború átvészelésében.

A film nézőpontrendszere – miszerint a gyermeki elme szűrőjén keresztül ereszti át a mindennapos történéseket (versenyfutás a havas úton) és a háború borzalmait egyaránt (rettegés a sötét légópincében) – nagyon jó alapötlet, amelyet A könyvtolvaj többé-kevésbé ki is használ. Időről időre eszmélünk fel a rettentő borzalmak közepette, és ez Liesel nyílt, gyermeki elméjének köszönhető. Csakhogy – és emiatt a film jelentőset veszt a gyermeki személyesség lehetőségéből (ami pl. az Aglaja első felében maradéktalanul működött) – a történetet nem a kislány narrálja, hanem maga a Halál. Ő azonban csak néha ironikus, néha túlromantizált belső hangként van jelen, a képen csak egyszer jelenik meg utalásképp, így nem válik valódi szereplővé, mert a történet alakulásában csak metafizikai szinten vesz részt, konkrétan nem. Ennek pedig semmi köze a gyermeki szemlélethez, amely talán még fel sem fogta teljesen, mi vagy ki a Halál. A „sötét kaszás” narrációja így sokkal inkább a dramaturgiai szakadékok ügyetlen áthidalására és a történet valamiképpen való elkezdésére, majd lezárása szolgál – egyébként nagyon is kilóg a film hangulatából és koncepciójából.

A gyermeki szemszög megjelenítése azonban szerencsére szépen megtörténik: mind forgatókönyvírói szinten (felszabadult, kiskori jelenetek, mint az iskolai bunyó vagy a „csókfogadás”), mind mise-en-scène eszközökkel, a hangulat általában átjön. Csak néha billen át finom giccsbe, amit a túlretusált plakát azért már sejtetett, és amit a (meglepetésemre Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-jelöléssel méltányolt) csilingelő filmzene sajnos csak tovább fokoz. A színészek kiválóan alakítanak, de ez a jól megírt karaktereknek is nagyban betudható. Külön kiemelném a két gyermekszínészt: a nyitott tekintetű, hatalmas szemekkel a világra csodálkozó Sophie Nélisse-t, aki Lieselt alakítja, és a barátját, a Hitlerjugend ellen fellázadó Rudyt játszó Nico Lierscht.

Bár plusz és nagyon mély mondanivalót már nem tesz hozzá a II. világháború témáját feldolgozó filmek sorához (és kicsit a sémák közé is szorul), azért egy szép és megható történetet fest a vászonra A könyvtolvaj. Pejoratív jelentés nélkül mondhatjuk: jó iparosmunka.

7/10

PanAma