Míg a világ továbbra is a Mielőtt meghaltam lázában ég, nekem újra és újra eszembe jut a nagy előd, Tony Kushner klasszikusa, az Angyalok Amerikában (Angels in America), melyből Mike Nichols (Diploma előtt) készített az HBO-nak minisorozatot 2003-ban. (Két háromórás és hat egyórás részre vágott változata is létezik, ezek másban nem különböznek.) A sorozat főszerepeit olyan színészlegendák, mint Meryl Streep, Al Pacino, Emma Thompson, illetve Jeffrey Wright és Mary-Louise Parker mellett Justin Kirk, Patrick Wilson és Ben Shenkman játsszák.

Nem véletlen, hogy eszembe jut, hisz az Angyalok Amerikában nagyjából ugyanazon években játszódik, amikor Jean-Marc Vallée filmje: a Reagan-korszakban, az AIDS-válság csúcsán; ám Dallas helyett az Univerzum közepén, New Yorkban. A (kisbetűs) millennium környékén született sorozatban is felmerülnek a kérdések, amelyek a tíz évvel későbbi filmet is mozgatják, így a homofóbia vagy a gyógyszerlobbi, ám ezeknél sokkal többet vállal. Előkerül az általános korrupció, a zsidók helyzete, a rasszizmus, a kommunizmus, a függőség, a mormonizmus (nagyjából ettől kezdve tömegkulturális alapvetés, hogy minden fiatal mormon férfi meleg) és jóformán minden, ami a nyolcvanas években kérdés volt az Újvilágban. De a listának nincs vége, hisz szó esik a szerelem természetéről, a kreativitás mibenlétéről, az őseink hatásáról életünkre, a halálról, az élni akarásról, a hatalomról, kötelességről, hazaárulásról, gyilkosságról, igazságról és hazugságról. Mindezt hogy tudja megtenni 352 perc alatt?

A főszálat, mely szerint az AIDS-től haldokló Prior prófétává lesz, változatos mellékszálak egészítik ki, melyeket aztán számos stilizációs elem emel szimbolikus szintre. A legkézenfekvőbb ilyen, hogy a legtöbb főbb szereplő számos különböző karakter bőrébe bújik. Feltűnik Prior elhagyása miatt bűntudattól szenvedő barátja, Loiuse és közös ismerősük, az egykori drag queen Belize, aki most a meleg közösség ősellenségének számító ügyvédet, Roy Cohnt ápolja. Cohn tanítványa a titokban meleg mormon, Joe, kinek felesége, Harper Valium-függő – Harper és Prior látomásai a sorozat talán legérdekfeszítőbb jelenetei.

Ezen felül erősen stilizálnak a szándékosan teátrális és ócska animációk, valamint a szereplők szájából elhangzó gyönyörűen és igényesen megformált mondatok. Az egyetemes mondanivalót erősítik a cselekményben megjelenő valós történelmi alakok, s az, hogy a sorozat tetőpontján Prior minden kontinens angyalainak tanácsa elé áll (egy olyan mennyországban, mely ugyan nem San Franciscóra hasonlít, de sok európai nézőnek jól azonosítható helyre).

Hiába drámaadaptáció, és hiába a sorozat igazi erőssége a színészi játékokban és az erős monológokban rejlik, az Angyalok Amerikában mint mozgókép is szilárd alkotás. (A sorozat öt Golden Globe-ot és tizenegy Emmy-díjat nyert – ezek közt mindkét díjátadón a minisorozatok és tévéfilmek főkategóriáját, illetve Streep, Pacino, Wright és Parker a színészkategóriákat.) Ám mégis miért lehet érdekes ma Magyarországon egy ennyire amerikai mű? Két okból is: egyrészt a sorozat önmagában is egyedi esztétikai minőséget képviselő alkotás, másrészt számos rétege közül mindenki találhat olyat helytől és dátumtól függetlenül, amelyet saját magára, életére vonatkoztathat (nem véletlen, hogy színpadi változata a Nemzeti Színház egyik leginkább keresett darabja volt még az igazgatóváltás előtt).

A sorozat Magyarországon elérhető az HBO GO-n és DVD-n. Idén májusban pedig az HBO mutatja be a szintén drámából adaptált, ugyancsak AIDS-témájú, a nyolcvanas évek Amerikájában játszódó tévéfilmet, a The Normal Heartot Mark Ruffalóval, Julia Robertsszel és Matt Bomerrel a főszerepekben.

9/10

bM