Destin Daniel Cretton nevét valószínűleg nem sokan hallották még, ami nem véletlen. A fiatal rendező bár már 2002 óta a pályán van, hosszú évekig mindössze rövidfilmeket rendezhetett. Az első áttörés 2009-ben jött, amikor Short Term 12 című kisfilmjét nemcsak beválogatták Sundance-re, de nyert is vele a nagynevű amerikai fesztiválon. Egy évre rá a történetből írt egészestés forgatókönyve szintén sikert aratott: ezúttal a Nicholl forgatókönyvírói ösztöndíj pályázatán, ahol évente öt elsőfilmes írót támogatnak. Üröm az örömben, hogy bár a program célja a fiatal írók segítése, mégis nagyon kevés nyertes könyvből készül valaha is film.

Cretton ugyanebbe a problémába esett, hiába volt egy díjnyertes rövidfilmje és forgatókönyve, képtelen volt elég támogatást szerezni terve megvalósításához. Megrendezte tehát egy másik művét. A magyar forgalmazásba nem került I Am Not a Hipster az első nagyjátékfilmje lett, ráadásul szintén bejutott Sundance-re. Ez lett végül az, ami hozzásegítette, hogy valódi szponzort találjon a már évek óta levegőben lévő projektjéhez, és így született meg négy évvel a rövidfilmje után az Átmeneti állomás.

A film középpontjában a Brie Larson által megformált Grace áll, egy fiatal nő, aki problémás tinédzserek számára fenntartott átmeneti nevelőotthon állandó dolgozója. Ez a két szó lesz a történet kulcsmotívuma: a mulandó és a maradandó. A nevelőotthon csak ideiglenes lakhatást biztosít a kamaszoknak, amíg az állam vagy a szüleik gondoskodnak az elhelyezésükről. Lehet ez pár nap, lehet több hónap, adott esetben akár évek. A gondozók egyetlen feladata tehát, hogy fenntartsák a rendet, minden más az államra és általuk alkalmazott pszichológusokra van bízva. Grace-nek jó darabig sikerül ez az érzelmi távolságtartás (ami nem csak munkájára, de párkapcsolatára is kivetül), egészen addig, amíg egy új lány nem érkezik: Jayden. Grace magára és saját múltjának démonaira ismer a lányban, ahhoz pedig hogy megmentse, túl kell lépnie a hatáskörét.

Destin Daniel Cretton filmjének erőssége a hiperrealisztikus érzelemábrázolás. A hawaii születésű férfi maga írja a történeteit, és írói vénája nagyon erősen érvényesül műveiben. Legyen az problémákkal küszködő felnőtt nő, visszahúzódó 18 éves néger srác vagy cinikus kamaszlány, Cretton tökéletesen helyezi magát a szerepükbe: kiváló emberismerő képességét rendkívül hiteles karakterrajzokon át kamatoztatja. Az Átmeneti állomás drámai dimenziója egyszerre húsbavágó, miközben hihetetlenül sima és gördülékeny. A rendező úgy ad át nehéz témákat, hogy azok könnyed, egyszerűen befogadható filmbe vannak csomagolva.

Bár Cretton az írói feladatokat hiba nélkül ellátja, rendezői munkája hagy kívánnivalót maga után. Az Átmeneti állomásból hiányoznak az érdekes plánok, a szép képek vagy bármiféle vizuálisan kényeztető megoldás. A premier plánok túlzott használatától az az érzése támad az embernek, hogy a rendező nincs tisztában azzal, hogy érzelmet nem csak arcközelivel lehet kifejezni. Mindez persze nem feltétlen hiba, sőt, érezhető mögötte egyfajta tudatosság: Destin Daniel Cretton bele akart mászni a szereplők képébe, akárcsak a nézőjébe a filmmel. Második nagyjátékfilmje nagyon biztató folytatása életművének.

A filmet nálunk a Titanic fesztiválon vetítik április 8-án és 12-én.

7/10

Szamár