Henry Bean zömében alsóbb kategóriás filmek írójaként tevékenykedik az amerikai álomgyárban, de 2001-ben rendezésre adta a fejét. A hitetlen című alkotása – melynek a forgatókönyvéért is felel – rendkívül komoly és napjainkig aktuális problémát feszeget. Valószínűleg a témaválasztásnak köszönhetően nyerte el a Sundance filmfesztivál nagydíját, de számtalan pontján kikandikál az elsőfilmes lóláb.
Danny Balint (Ryan Gosling) neonáci aktivista. Skinhead csoportjával egy új fasiszta párthoz csatlakozik, ahol a mozgalom eredetileg nem antiszemita szellemiségét kívánja megreformálni: a zsidók kiirtását szorgalmazza, miképpen az a náci Németországban történt. Hamarosan a közösség központi figurája és hangadója lesz, aki egyre erősebb és agresszívabb fellépést szorgalmaz. Mindeközben otthon eredeti nyelven olvassa a Tórát, kívülről tudja a kóser étkezés szabályait és a zsidó vallás szokásait. És nem azért, amit a külvilágnak hazudik: „Ismerd meg az ellenséged!” Valójában ő maga is zsidó származású, aki gyermekkorában egy héber iskola mintadiákja volt, mígnem sürgető vallási kérdések fogalmazódtak meg benne az Ótestamentummal kapcsolatban. Csalódottsága és „hitetlensége” miatt fordult a fasiszta ideológia felé, így lett annak ellenségképéből a radikális elvek hitvallójává. Csakhogy a titok nem maradhat homályban – Dannynek szembe kell néznie az önbecsapással és a társadalmi felelősséggel!
A téma aktualitását és a borzalom hitelességét tovább fokozza, hogy A hitetlen története valós eseményeken alapszik: Daniel Burros, az Amerikai Náci Párt oszlopos tagjának életét dolgozza fel, aki az 1960-as években öngyilkosságot követett el, miután a média felfedte zsidó származását. De a probléma – a valós ihletés ellenére is – brutálisan elemébe vág a fajgyűlöletnek és úgy egyébként a radikális elvek gyűlölködő magatartásának (erre az egyik legszívszorítóbb jelenet a film elején: a metrón hazafele tartó zsidó fiú nyilvános megalázása Danny által). A kérdésfelvetést tovább fokozza, hogy pont egy adott körhöz tartozóban gyűlik fel az indulat a közössége iránt – a zsidó Dannyben a zsidóság iránt. Ez persze létező pszichológiai jelenség, akár gender kérdésében is: statisztikailag kimutatható, hogy az agresszív homofóbia igen gyakori a látens homoszexuálisok körében. Ez általában az önidentifikáció súlyos problémájával függ össze – az egyén nem tudja elfogadni, vagy megérteni magát, ez iránt érzett frusztrációját pedig az erre emlékeztető közösségen éli ki (filmes példaként lásd Amerikai szépség). Ezzel a gondolattal, fajgyűlöleti szinten foglalkozik alig pár év múlva – bár nem ennyire expliciten, mint A hitetlen – a Minden vilángol is, méghozzá az antiszemita nagyapa karakterében. Látható hát, hogy ez a pszichológiai jelenség napjainkig a filmművészetben is igen meghatározó. Ezzel a problémával küzd Danny is, gyakorlatilag ön el nem fogadásában és gyökereinek megtagadásában (mely a hitében való csalódással függ össze) a lehető legradikálisabb gyűlöletrendszer alakul ki, melyet a neonáci ideológiához csatol. Így válik „hitetlenből” egy másik hitvallás „hívőjévé”, ahogy erre paradox módon a film eredeti címe (The Believer) is utal.
Bár a témafelvetés és annak feldolgozása gyomorszorítóan erős, filmes szempontból A hitetlen számos ponton karcos. Ryan Gosling korai alakítása – mely szerencsére még nem tendál a hollywoodi ügyeletes szépfiú skatulya felé – sajnos nem elég hiteles a komoly jellembeli dráma megjelenítéséhez. Mentségére legyen szólva, ehhez a kiforratlan karakterrajz is nagyban hozzájárul: az a néhány gyermekkori flashback egyszerűen nem jeleníti meg elég markánsan Danny önidentifikációs válságát, amitől annyira megbicsaklott a személyisége, hogy népirtást szorgalmazó gyűlölködővé vált. Ugyanígy erőtlen a néhány fantasztikumra hajazó betét – főként a sablonos fekete-fehérbe csomagolt, elképzelt holokausztjelenet, mely a főhősben egy idős ember elmesélése alapján elevenedik meg (pedig nagyon erős lehetne!). A záróképsor önmagába záródó, végtelen „Canossa-járása” pedig túlzottan belemagyarázva akarja elhinteni a nézőben a magasabb rendű értelmezés lehetőségét úgy, hogy ezt filmes eszközökkel korábban nem készítette elő. Ettől némiképp túlhajtott lesz a téma, pedig az a maga naturalizmusában is hihetetlenül húsbavágó.
7/10
PanAma
