Lukas Moodysson az ezredforduló környékén robbant be a filmiparba három, a kritikusok és közönség által egyaránt magasztalt művével, a nagy siker után azonban teljesen új vizekre evezett. Először jött a nehezen fogyasztható Lyukat ütsz a szívembe (Ett hål i mitt hjärta, 2004), ahol még csak szimplán szétzilálta az elbeszélést (például bevágott képekkel egy szeméremajak-műtétről), majd ezt követően el is hagyta a narratív filmezés mezejét, amikor 2006-ban egy kimondottan avantgárd alkotással állt elő. Moodysson visszatérését az elbeszélő filmekhez a méltatlanul elfeledett Mamut (Mammoth, 2009) jelentette, amely egyúttal első angol nyelvű produkciója volt. Azóta nagyjából eltűnt a filmes radarról, egészen idáig: legújabb alkotása ugyanis, a Mi vagyunk a legjobbak! (Vi är bäst!, 2013) a mai naptól fellelhető a hazai mozikban.
A történet nagyon könnyen összefoglalható: három, a közösségből kitaszított fiatal tinédzser elhatározza, hogy punkbandát alapítanak, bár valójában – leszámítva egyiküket – nem igazán értenek a zenéléshez. Moodysson a filmet saját felesége önéletrajzi képregényéből adaptálta, jóllehet csak kiinduló pontként kezelte a művet, és számos helyen eltért az igaz történeten alapuló grafikus regénytől. A film pedig nem csak a nőnemű gyerekszereplők miatt rímel a rendező bemutatkozó művére, a Redvás Åmålra (Fucking Åmål, 1998), de stílusában is a kezdeti korszakát idézi a svédnek.
A magát feministának valló rendező filmjeiben visszatérő elem a nemi szerepek el- vagy összemosása. A kísérleti filmje, a Container (2006) például egy férfitestbe született nőről szól, a három lányból álló együttes a Mi vagyunk a legjobbak!-ban pedig erősen tiltakozik, amikor lánybandának nevezik őket. De Moodysson elhivatott baloldali politikai nézete is remekül tükröződik műveiben. Ami az Együttben (Tillsammans, 2000) egy, a társadalomtól elvonult szocialista hippikommuna képében jelenik meg a ’70-es években, itt a „minden ellen lázadunk”-anarchista létként tematizálódik, a punkot a ’80-as években újraéleszteni kívánó lányok által. A svéd rendező szerzőiségéhez továbbá hozzátartozik, hogy karakterei főként a társadalom szélére szorult figurák, akik alternatív közösségeket formálnak, ami legtöbbször a szülői szerepek csődöt mondásának és a vér szerinti családok felbomlásának következménye.
A Mi vagyunk a legjobbak!-ban mindazonáltal nem ilyen sötét a helyzet. A Lilja 4-Evertől (2002) kezdődően egészen a Mamutig tartó, nyomasztó korszaka után, Moodysson visszatért az optimista hangvételhez. Új filmje egy igazi, mosolygós feel-good movie lett. Még a rendezőtől megszokott karcosság is hiányzik belőle, amely a Redvás Åmålban és az Együttben egyaránt jelen van. Ez egyébként felfogható az egyetlen hibaként is: legújabb művének konfliktus szituációi tulajdonképpen jelentéktelenek, nincsen igazi drámaisága a történetnek. Ettől függetlenül igazán szórakoztató és könnyed alkotás lett, amely egyaránt ajánlott a rendező rajongóinak és a svéddel újonnan ismerkedőknek. Hogy mikor és milyen formában ül újra a rendezői székbe a férfi, az pedig a jövő kérdése. Egy biztos: a punk él és virul, Moodysson pedig alkot, még hozzá olyat, amihez épp kedve van, legyen az gyomorforgató művészfilm vagy szívmelengető tinédzsermozi. Most épp az utóbbi.
7/10
Szamár
