Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Thriller a király!

2014. június 26. 18:14 kockaes

Minden műfajnak megvannak a maga mesterei, vegyük például Michael Jacksont, akit nyilván mindenki a pop királyaként ismer, de van soulkirálynőnk is, Aretha Franklin személyében, Elvis pedig nemes egyszerűséggel „A király” sokak szemében. De, hogy filmes vizekre evezzünk, az egyik legnagyobb műfajmester nem más, mint Alfred Hitchcock, aki a thrillert keltette életre.

hitchcock-1.jpg

Hithcock munkáin pszichoanalitikusok és feministák egyaránt szívesen csámcsognak, és bár ezek a magasröptű viták érdekesek egy bizonyos pontig, valószínűleg nem sokat tesznek hozzá az élményhez, hisz egy jó thriller zsigeri alapon működik. Hithcock meg nagyon értett hozzá. A Manderley-ház asszonya (Rebecca, 1940), az Elbűvölve (Spellbound, 1945), a Hátsó ablak (Rear Window, 1954), a Psycho (Psycho, 1960) és a Madarak (The Birds, 1963) mind remekművek. Rendezőként mindig kereste a kihívásokat, így született a Kötél (Rope, 1948) is, amelyet egyetlen helyszínen forgatott, folyamatos, tízperces snittekben. De ne felejtsük el megemlíteni az Észak-északnyugatot (North by Norhtwest, 1959) vagy a Szédülést (Vertigo, 1958) sem, hisz mindkettő film végérvényesen beírta magát a filmtörténeti kalendáriumba „klasszikus” címkével. Hitchcock jelentőségét bizony nem lehet megkerülni.

Na de vizsgáljuk meg közelebbről, mi fán terem a thriller. A műfaj alapvető ismérve az a hatásmechanizmus, amellyel dolgozik, azaz a suspense. Ez a műfaj a kétség-, a bizonytalanságkeltésben a legerősebb, ami nem meglepő, tudván, ez a célja. Úgy operál az izgalom és a nézői többlettudás (én tudom, hogy bomba van az asztal alatt, de kedvenc szereplőm boldogan ücsörög mellette) eszközeivel, hogy egyrészről patakokban folyik az izzadság a tenyerünkből, másrészről legszívesebben végérvényesen beköltöznénk a mellettünk ülő ölébe. A thriller a félelem/izgalom archetipikus élményét idézi fel, azt, amikor nem is tudjuk igazán mitől félünk (az ismeretlentől, esetenként természetfelettitől), de mégis lúdbőrözik a hátunk. Belemászik a tudatunkba, és nem a fizikai fájdalomtól tartunk a leginkább, hanem a lelki sérüléstől. Ennek elérése érdekében pedig a thriller leggyakrabban bűnügyi témához nyúl (ezért soroljuk a kalandfilmek nagyformájába), és tart minket izgalomban, ahogyan ez a kultikus Psychóban is történt - noha ez már gyakran él a horror eszközével, a shocking-gal.

Ám szerencsére Hitch bácsi után is akadtak olyan nagyszerű rendezők, akik képesek voltak életben tartani e sokak által oly kedvelt műfajt. David Fincher korai nagyjátékfilmjei ma már úgyanúgy klasszikusoknak számítanak, mint Hitchcock alkotásai. A Hetedik (Se7en, 1995), a Játsz/Ma (The Game, 1997) és a Harcosok klubja (Fight Club, 1999), mind olyan filmek, amelyek mellett egy valamire való thrillerrajongó nem mehet el szó nélkül. És mivel szerkesztőségünk igencsak kedveli a műfaj alkotásait, összeszedtük kedvenceinket egy top3 keretében.

normanbates.jpg

kockás:

David Fincher: Hetedik (Se7en, 1995): Nincs mese, az egyik kedvenc filmem. Minden a helyén van, a lenyűgöző és egyben borzongató képi világ, a kellő brutalitás, a gondolkodós sztori és legfőképpen Kevin Spacey. A Hetedik bebizonyította az évek során, hogy nem véletlenül kultfilm.

Chan-wook Park: Vonzások (Stoker, 2013): Nem feltétlen a kedvencem, de úgy érzem itt a helye, hiszen alig kapott valamicske figyelmet, holott a tavalyi év (talán) egyik legjobb filmjéről van szó. Chan-wook Park első amerikai rendezése a színészi játékok miatt figyelemre méltó alkotás. Nicole Kidman, de legfőképpen Mia Wasikowska és Matthew Goode kettőse miatt a Vonzások felejthetetlen film.

Brad Anderson: A gépész (The Machinist, 2004): Nem sok filmen félek igazán, a legtöbben inkább elnevetem magamat, a CSI-on nevelkedett nemzedék tagja vagyok, akinek akármennyi vért tolhatnak az orra alá, különösebb reakció nélkül fogom elviselni. Viszont A gépésztől kirázott a hideg, és nem is tudtam egyszerre végignézni, olyannyira nyomasztó volt a számomra. Ez még nem tenné jó filmmé, de az már igen, hogy van mondandója, üzenete, és olyan elmejátékot játszik velünk, amilyenre csak nagyon kevés film képes. A Brad Anderson kedvéért csont soványra fogyott Christian Bale tehetségéhez pedig A gépész után kétség nem férhet, és nem csak a diéta miatt.

omens02262011.jpg

PanAma:

Stanley Kubrick: Ragyogás (The Shining, 1980): Sokan mondják, hogy Kubrick a tiszta – és pont emiatt már a destrukcióba hajló – műfaji törekvések atyja. A 2001: Űrodüsszeia  (2001: A Space Odyssey, 1968) a sci-fihez, a Ragyogás pedig Stephen King klasszikusán keresztül a thriller/horror zsáneréhez nyúl. Én már a könyvön is körmöt rágtam, de az azon számtalan ponton szerencsésen módosító filmen szabályosan reszkettem… Vérfolyam, balta, megmagyarázhatatlan, creepy pszichózis, amit egy hotel idéz elő. Ti mit tennétek, ha egy szerettetek támadna rátok, akiről azt hiszitek, ő fog megvédeni a bajban?

Lars von Trier: Dogville – A menedék (Dogville, 2003): Sokan kétkedve fogadták a dán „Dogma 95” egyik alapítójának már hollywoodi színészekkel forgatott kísérleti játékfilmjét, a színház és film határmezsgyéjén egyensúlyozó Dogville-t. Ez az alkotás az egyik kedvenc filmem: Trierhez mérten kíméletlenül fogalmazza meg az „emberi jóság” és a mikroközösségekben lappangó erőszakosság mibenlétét, miközben a ’30-as évek Amerikájának sötét titkokkal teli kis bányászfaluját egy teljesen átlátható raktárteremben modellezi.

Martin Scorsese: Taxisofőr (Taxi Driver, 1976): Scorsese klasszikusa még jóval a kommercializálódott rendezői pálya előtt foglal helyet, ehhez mérten játszadozik a szerzői jegyekkel és a műfaji destrukcióval – és Robert De Niróval, aki élete egyik legjobb alakítását nyújtja. A film pszichotikus főhőse a városban elburjánzott fertő ellen kíván fellépni, miközben folytonos álmatlansággal küzd (valószínűleg a Harcosok klubját is részben ez a mű ihlette). Csakhogy a férfinak rá kell döbbennie, hogy az erőszakra csak erőszakkal képes reagálni, így kétségbeesésében önjelölt igazságosztóként indul rendet tenni. A film zárójelenetei felejthetetlenek...

the shining.jpg

Wancass:

Christopher Nolan: Memento (2000): Az új Batman-trilógia rendezőjének második és szerintem legjobb filmje. A viszonylag egyszerű sztoriból a történetszál szétdarabolásával és részben visszafelé adagolásával elsőre kimondottan nehezen követhető, de a feszültséget végig fenntartó misztikus thrillert sikerült kihozni, melyben arra is választ kapunk, hogy mik lehetnek egy ember legmélyebb mozgatórugói. A film végén már mi is azt érezzük, hogy a főhőshöz hasonlóan elvesztettük rövid távú memóriánkat, így a feszültségfaktor elsöprővé válik.

Denis Villeneuve: Fogságban (Prisoners, 2013): Elgondolkodtam, melyik Hitchcock filmet tegyem a listámra, de rájöttem, hogy a műfaj nagyapjának alkotásai közül inkább a melodrámákat szeretem. Így egy nemrég látott thrillert vetem elő, amelynek története fiatal apaként különösen aktuális számomra. Milyen mélységekig tudna süllyedni egy ember, hogy lányát megtalálja, illetve mit művelne a vélt emberrablóval. Hátborzongató gyerekrablási történet, mely lassan hömpölygő, de nem kiszámítható, és a gyomor végig görcsben áll nézése közben. Az elmúlt évek egyik legjobbja.

Chan-wook Park: Oldboy (Oltuboi, 2003): Mostanában ha igazán borzongató thrillert akarok látni, akkor a koreai filmek között keresgélek. Egy top 10-es listát tudnék készíteni a súlyosabbnál súlyosabb távol-keleti darabokból (Mr. Vengeance – A bosszú ura, Lady Vengeance  A bosszú asszonya, A halál jele, Az üldöző stb.), de hely hiányában ezek közül csak egyet emelek ki: az Oldboyt. Ennyire beteg, agresszív és csavaros thrillert a Hetedik óta nem láttam, sőt talán azon is túlmutat. Már az alapsztori is erős, miszerint egy (látszólag) átlagos családapát elrabolnak a háza elől, és 15 évig egy szűk szobában tartják fogva, ahol egyetlen társa egy tévé. Az igazi adrenalinbomba kiszabadulása után kezdődik, amikor elindul a bosszúmisszió, de olyan fordulatokkal, amelyeket a legharcedzettebb thrillerveterán sem találna ki…

oldboy.jpg

Saccperkb:

Christopher Nolan: A tökéletes trükk (Prestige, 2006): Egyrészt, ha egy listán kétszer szerepel Hugh Jackman és Nolan, akkor az már csak jó lehet. De komolyra fordítva a szót, vitába szállnék nagyrabecsült kollégámmal, mert szerintem meg ez Nolan legjobb filmje. Alighanem legjobban ez is fogalmazza meg a rendező szerzőiségét: a thriller műfaj remeke, benne az elmaradhatatlan nolani identitásválsággal és a szintén elmaradhatatlan Christian Bale-lel. Ja, és benne van Nikolai Tesla is, akit David Bowie alakít. Ennél jobb semmi sem lehet.

Alfred Hitchcock: Észak-északnyugat (North by Northwest, 1959): Lehet, hogy nem fair a bevezető szövegben is magasztalt filmet írni, de az igazság az, hogy egyszerűen imádom ezt a filmet: zseniálisan keveri az izgalmat és a humort, a rejtélyt és a kalandot. Sokan az első akciófilmként tartják számon, és nem véletlen: a híres repülős jelenet előtt még a műfaj nagyjának számító Indiana Jones is tisztelgett. Cary Grant pedig alighanem élete alakítását nyújtja mint Roger Thornhill, a kalandba csöppenő reklámszakember.

Vince Gilligan: Totál szívás (Breaking Bad, 2008–2013): Az igazság az, hogy a thriller, a maga kifinomult feszültségteremtésével elköltözött a robbantós-rohangálós-4DX-es moziból a tévére, ahol nyugodtan van ideje kibontakozni, karaktert építeni, suspense-t építeni. És a tévés thrillerek legszebb példája a Breaking Bad. Aki nem hallott Walter White-ról, Jesse Pinkmanről és kristálymethfőző vállalkozásukról, az egy kő alatt töltötte az utóbbi éveket.

Breaking-Bad-Season-51.jpg

Leilaaaa:

Carl TibbetsRetreat (2011): Cillian Murphy és Thandie Newton egy isten háta mögötti kis szigeten kerülnek a saját házuk karanténjába, mivel egy rejtélyes idegen szerint egy levegőben terjedő betegség megfertőzi egész Európát. Szuper film, az izoláltság és az információhiány okozta feszültség, a megbízhatatlanság és az őrület határán játszik.

Mike Figgis: Jéghideg otthon (Cold Creek Manor, 2003): Sharon Stone és Dennis Quaid a nagyvárostól messze fekvő álomotthona vérfagyasztó hellyé válik. Több fronton törnek rájuk, de nem sejtik, kitől kellene a legjobban tartaniuk. Klasszikusnak mondanám, amelyet évente elő lehet venni, és újból megnézni.

David Twohy: Pokoli édenkert (A Perfect Getaway, 2009): Steve Zahn és Milla Jovovich nászútja során vetődik fel a kérdés, hogy ki az a pszichopata házaspár az egzotikus túraösvényen, akik más párok gyilkolásával ünnepelnek. Nemcsak ők, mi is találgatunk, miközben a gyönyörű helyszínek között egyre több a zavaró/megtévesztő jel.

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr266281929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zephyrous 2014.06.27. 13:12:15

Szívesen vettem volna egy kis szösszenetet a cikkben a horror és thriller műfajok közötti különbségekről is, hisz manapság -szerintem- nagyon egybemosódott a kettő vagy csak a média hozzá nem értése mosta egybe a kettőt, de mintha csak egy vékony határmezsgyén mozognánk.

mulholland2 2014.06.27. 13:12:29

Már bocsánat de az összes David Fincher filmet kenterbe veri a Bárányok hallgatnak, amiről nem is esik szó. Pedig ha valami, az a feszültségkeltés magasiskolája. A hetedik ehhez képest csak jóval gyengébb eresztés volt. No persze ehhez kellettek az igazán remek színészek...

fénycsepp 2014.06.27. 13:12:33

Nikola Tesla lesz az, nem orosz volt az ipse :).

ex-dr. vuk 2014.06.27. 13:12:35

Nekem horror kategoriaban a kedvencem A kör (The ring)

PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.06.27. 13:15:13

@mulholland2: Szerintem az inkább horror, de ahogy @Zephyrous: is utalt rá, valóban nehéz az elkülönítés. Tervezünk egy top3-as horror listát is, abban majd igyekszünk feltárni ezt a különbséget! De köszönjük az észrevételt, szerintem nagyon igazad van!

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.27. 14:46:44

@PanAma:

a ragyogás thriller de a bárányok hallgatnak horror?
így lényegében teljesen érthetetlenné válik a műfajok közti különbség, mondjuk szerintem annyira nem is fontos, de akkor is fura:)

PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.06.27. 14:48:46

@Deepblue Noir: Igen, ezen mi is vitatkoztunk a szerkesztőségben. De a Ragyogáshoz oda is írtam, hogy határmezsgye, abszolút nem tiszta thriller. De bizonyos jeleneteiben igen.

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.28. 12:49:21

@PanAma:

akkor a homályos esetekre bevezetjük a horror-thriller fogalmát, így már csak azon lehet vitatkozni, hogy valami tiszta thriller/horror-e, vagy határmezsgye:)
(szerintem ebben az értelemben a ragyogás horror-thriller, a bárányok meg tiszta thriller, bár nyilván lehet érvelni amelett, hogy az is horror-thriller.
tiszta horror viszont aligha (nincs természetfeletti, hangsúly a nyomozáson meg a drámán van, igazi horrorisztikus, sokkoló, rettegtető elem eléggé kevés van, stb. bár én tényleg nem tulajdonítok nagy jelentőséget az ilyen műfaji kérdéseknek.
mondjuk az x-aktáknak az az epizódja, ahol a lecteri ihletettségű májfaló mutáns öldökölte az embereket, már inkább egy szolid horror-thriller volt, persze tévésorozat-szinten:) )

PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.06.28. 13:02:35

@Deepblue Noir: Szerintem igazad van, pláne ha minél inkább a kortársi közegben készült filmekről beszélünk (mondjuk a 80's után) - egyre inkább erősebb a műfajkeveredés, szóval nehéz egyértelműen elhatárolni a tiszta műfajokat akár egy alkotáson belül is.
Ez már mondjuk brutálisan műfajelmélet, de szerintem a zsánereket nem lehet pusztán tematikai sajátosságok (ikonográfia, karakterek, jellemző szituációk, hely/idő, stb.) behatárolni, mert ez még nem takarja azt, amiképp az alkotók az adott témát kezelik (ld. a paródiák esete).
Bár valóban a horrorok jelentős része dolgozik természetfeletti elemek használatával (fekete fantasztikum, ha már a Király-féle műfajelméletbe ásunk bele), de ettől még önmagában nem horror egy alkotás. Szerintem nagyon fontos figyelembe venni a nézőre gyakorolt hatást (Grodal), vagy annak célját egy műfaj esetében. Szerintem ebből a szempontból a thriller a borzongást éri el (izgulok a főhősért, hogy mi lesz vele, gyakran azért, mert többlettudással rendelkezem). A horror meg a shockingra épít inkább, azaz hirtelen, meglepetésszerű félelmi reakciókat vált ki. Noha az is igaz, hogy ezt is illik (vagy jó) szépen előkészíteni.
Nos, bevallom én korántsem vagyok egy horror-fan, hát még szakértő, de valahogy úgy látom, hogy a horrort - mondjuk a vígjátékhoz hasonlóan - inkább hatás szempontjából kell megközelíteni, mint állandó/hasonló tematikus jegyek alapján. És ez részben a thrillerre is igaz.
És igen, a Ragyogás szerintem is horror-thriller. A bárányok...? x-akták? hát nem tudom... (én mondjuk mindenen félek, szóval lehet nem én vagyok a jó tesztalany ebben a műfaji kérdéskörben :D)

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.28. 13:20:34

@PanAma:

műfajelmélettől kíméljenek!:)
(az x-akták bizonyos elemeit a bárányok inspirálták, és az említett figurát konkrétan dr. lecter).
ugyanakkor érdekes hogy : én férfi létemre is igencsak hajlamos vagyok félni mindentől, ezért kerülöm én is pl. a horrort, de az embervadász ill. a bárányok hallgatnak számomra a legmegnyugtatóbb filmek közé tartoztak, magyarázatot rá nem keresek. mindenesetre semmilyen félelmet, vagy akár feszültséget nem éreztem mikor néztem őket. tehát ha hatás szempontjából közelítem őket, akkor szinte meditatív filmek!:)
süti beállítások módosítása