Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Túlfűtött romantika – Vissza hozzád

2014. október 17. 18:00 SzamárCsacsi

Matthew Quicknek, aki a Napos oldal (Silver Linings Playbook, 2012) forrásművét írta, jelenleg öt regénye áll megfilmesítés előtt Hollywoodban. Mindez úgy, hogy az ötből kettő még meg sem jelent papíron. Persze nem ő az egyetlen sikeres regényíró Amerikában, akinek talicskaszám viszik filmre a műveit szinte olvasás nélkül. Egy másik ilyen felkapott szerző Nicholas Sparks, aki 1996 óta ír, de már kilenc regényét adaptálta az álomgyár, és további kettő vár megjelenésre előtt. A legújabb Sparks-film épp most került világszerte a mozikba, így Magyarországon is: ez a Vissza hozzád (The Best of Me, 2014).

bestof-me-M_010_04669rv1-4.jpg

A történet egy egykori gimis szerelmespárról szól, akik húsz év elteltével, egy közös ismerős halálakor újra találkoznak. Természetesen az érzelmek ismét fellángolnak közöttük, a probléma csak az, hogy a nő azóta férjhez ment, ráadásul gyereke is van. A két szálon futó cselekmény párhuzamosan mutatja be a múltat (hogy jöttek össze, majd mentek szét), valamint az erre reflektáló jelent, amelynek a főkonfliktusa a múlt feldolgozása.

Ahogy azt már a korábbi Sparks-adaptációknál megszokhattuk, ezt a filmet se visszafogott, hiperrealista, „intellektuális romantika” jellemzi (lásd erre példaként Linklater Mielőtt-trilógiáját). Ehelyett egyfajta túlszentimentalizált, melodramatikus, tündérmesei fogalmazásmód és történetvezetés uralkodik, ahol felértékelődnek az olyan kifejezések, mint a sors vagy a végzet. Persze, hogy ezt a könnybe áztatott stílust kinek mennyire sikerül lenyelnie, személye válogatja. Az író eddigi szerelmi melodrámái bár általában pozitív fogadtatásban részesültek a közönségnél, a kritikusoknál rendre kiverték a biztosítékot.

Még a 8,0-ás IMDb-értékeléssel rendelkező, legjobban sikerültnek tartott Szerelmünk lapjai (The Notebook, 2004) is megosztó mű 44%-os Rotten Tomatoes-pontjával a top kritikusok közt. Érdekes azt is megfigyelni, hogy az említett alkotás 0,6-del magasabb átlagértékelést kapott nőktől, ez a „véleményszakadék” pedig még nagyobb Az utolsó dal (The Last Song, 2010) esetében, ahol eléri az 1,3-et. A Vissza hozzádnál bár még nem lehet konkluzív statisztikáról beszélni (eddig kevesebb, mint 500 szavazat érkezett), de jelenleg 2,6 ponttal gondolják rosszabbnak az alkotást férfiak, mint nők.

bestof-me-M_010_04669rv1-3.jpg

Anélkül, hogy belemennénk bármilyen genderpszichológiai elemzésbe, elmondhatjuk, hogy alapvetően jobban kedvelik az ilyen történeteket a hölgyek. Látszólag ez arra is magyarázatot ad, hogy miért ilyen alacsony a top kritikusok értékelése a Szerelmünk lapjai kapcsán: a Rotten Tomatoeson számontartott negyven írás mintegy 67,5%-át jegyzik férfiak. Ám ez a hipotézis hamar megdől, ha közelebbről megvizsgáljuk ezeket, ebben az esetben ugyanis kiderül, hogy a női kritikusok mindössze egyharmada nyilatkozik pozitívan a filmről, ami lényegesen kevesebb, mint az ellenkező nemnél.

Bár érdekesek ezek a statisztikák, nem visznek közelebb a Vissza hozzád megítéléséhez, és a már említett jelzők (szentimentális, melodramatikus, tündérmesei) sem alapvetően értékítéletet közvetítenek, egyszerűen stilisztikai és műfaji kategóriákba helyezik a filmet. Persze sok embert már ezek a címkék is elijeszthetnek, mások pedig akár felkaphatják a fejüket (főleg a korábbi Sparks-adaptációk szerelmesei), de az alkotás jólsikerültsége nem ezeken a jelzőkön fog megdőlni. Ami sokkal zavaróbb a Vissza hozzád kapcsán, az a műfaji klisék halmozása és a kiszámítható történet. Bár pont ezért kilométerekkel előbb fel lehet készülni a szappanos végfordulatra, még így is nehéz lenyelni annak esetlenségét.

Ha pedig a cselekmény kibontakozása nem elég elrettentő, az értelmetlen szereplőválogatás továbbráncolhatja a nézők szemöldökét. Az egyik ilyen, hogy a főhőst fiatal korában játszó Luke Bracey sehogy sem hasonlít húsz évvel későbbi énjét megformáló James Marsdenre, de a halála miatt leváltott Paul Walkerre se igazán (bár lehet, hogy csak a Sráckor (Boyhood, 2014) tehet megnövekedett elvárásainkról). Az sem volt szerencsés, hogy a gonosz, gyermekét terrorizáló apa szerepére a Will Ferrell-hasonmás Sean Bridgerst választották, aki nem elég, hogy pont ezért komikusnak tűnik és komolyan vehetetlen, az is hihetetlen tőle, hogy elpáholja kigyúrt, Adonisz-testű fiát (márpedig az ilyen régimódi romantikus történetek csak akkor működnek, ha a főhősök élő Ken és Barbie babák).

best-of-me-6.jpg

A Vissza hozzádról elmondható, hogy vetekszik a legrosszabb Nicholas Sparks-adaptáció címéért. Michael Hoffman rendező filmje a szó legrosszabb értelmében régimódi és poros. Amiben mégis sikerrel jár, hogy minden néző számára határozottan könnyfakasztó élményt nyújt. A film még azokat is megríkatja, akik nem tudják beleélni magukat Sparks melodrámai világába, jóllehet ők kínjukban fognak könnyezni a történet bugyutaságán. A Vissza hozzád ugyanis szívszorítóan pocsék alkotás.

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr346801981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása