Napjainkra már megszokottá vált, hogy a skandináv rendezők egy-egy hazai siker után egyenesutat kapnak Hollywoodba, hogy kedvükre rombolhassák a konvenciókat. Az északi film nemzetközi elismerése akkorára nőtt, hogy hirtelen értékesebbek lettek a nagyágyúi az Álomgyár száz éve dédelgetett kliséinél. Bár még mindig akadnak filmesek, akiknek nehezen megy a landolás az amerikai filmfővárosban, egyre többen vetik sikeresen meg a lábukat, kompromisszumokat nem ismerve. A skandináv siker persze más nemzetekre is kiterjed: Michaël R. Roskam Belgiumból érkezett Hollywoodba világot váltani, miután debütáló műve, a Bikanyak (Rundskop, 2011) odahaza közönségkedvenc lett. Első angol nyelvű alkotása, a Piszkos pénz (The Drop, 2014) mostanra ért el a magyar mozikba és folytatja a krimivonalat, amelyet a belga előző filmjében elkezdett.

A sztori Brooklyn mélyére kalauzol el minket, ahol a helyi bűnbandák a kocsmákat használják pénzmosásra. Hogy az adott nap melyik lebuj válik piszkoslóvé-lerakodóvá, mindig az utolsó pillanatban derül ki. Főhősünk (Tom Hardy) egy ilyen bárban dolgozik és „csak egy csapos”. Egyik nap azonban kirabolják a kocsmát, ami felkelti egy túlbuzgó nyomozó szaglását és persze a bárt birtokló csecsen maffia sem örül a dolognak. Ettől függetlenül a helyet tűzik lerakodó-bárnak a Super Bowl estéjén, ami több szempontból baljós előjelekkel jár. Mindeközben kissé ügyefogyottnak tűnő főhősünk egy kukában talált kölyök pitbullt kezd el nevelgetni, ám az eredeti gazdája, aki kidobta, egy helyi faszacsávó, nem örül a dolognak.

Ha az egész történet kissé zavarosnak tűnik, az persze nem azért van, mert valójában is az. Az események nagyon következetesen építkeznek egymásra, olyannyira, hogy Jenga-szerűen kiemelni egy-egy részletet nem ad sok megfejtést az egészet illetően, összefoglalni viszont szintén nem egyszerű, anélkül hogy belefutnánk egy kulcsfontosságú spoilerbe. A történet ugyanis tulajdonképpen végig egy csavarra épít, amely ugyan közel sem olyan furmányos, mintha egy Fincher-filmet néznénk, de olyan zseniálisan pofátlan, hogy egyszerre fogjuk utálni a rendezőt, amiért megtette velünk, és imádni, amiért megtehette velünk.

Roskam a Piszkos pénzzel tulajdonképpen helyből felrúgja a gengszterfilm minden szabályát és fittyet hány a felemelkedés-bukás alapmotívumára is, nem beszélve a bűnözők kötelező megbűnhődéséről. A brooklyni akcentuson és tagadhatatlan miliőn kívül igazából nincs sok minden Amerikára utaló dolog a filmben. Mégsem a rendezés vagy akár forgatókönyv teszik naggyá: bár tisztességesen van megvalósítva mindkettő, amennyiben a színészi játék nem üti meg a minimum zseniális szintet, egyszerűen félrecsúszott volna a film. A belga rendező ugyanis mindent egy lóra tett fel, és a ló neve Tom Hardy. Ugyan nagyon stílusos búcsúalakítást láthatunk James Gandolfinitól, amely műfajilag is tökéletes lezárása a leginkább Maffiózókból (The Sopranos, 1999-2007) ismert színész karrierjének, ám mégsem ő lesz az, aki felejthetetlen játékot nyújt.

Tom Hardy élete legjobb szerepét hozza és olyan hitelességgel adja elő a forgatókönyv által a szájába adott életszerű, ám filmszerűtlen dialógusokat, hogy azzal nem csak a nézőt, de a többi karaktert is teljesen megtéveszti. Olyan ütősen szállítja a figurát, hogy igazából a legerősebb jelenetek azok, ahol abszolút háttérbe szorul a bűnügyi cselekmény, és tulajdonképpen a semmiről társalog a Skandináviából importált női színésztársával, Noomi Rapace-al. A futottak még kategóriában azért megemlítendő a szaglászó nyomozót alakító John Ortiz, aki végig feszélyezett helyzetbe hozza interjúalanyait és a nézőt is, valamint a keménykedő pitiáner bűnözőt játszó Matthias Schoenaerts, aki a Bikanyak főszereplője is volt.

Persze, aki egy klasszikus gengszterfilmre vágyik, nagyot fog csalódni. Roskam filmje egy igazán bevállalós megtévesztés, egy pofátlan fricska Hollywoodnak. Ha azt hitte az Álomgyár, hogy a belga rendező egy szelíd kis együgyű jószág, akit könnyen megszelídíthet, mellélőtt. A Piszkos pénz nagyszerű debütálás a tengerentúlon Michaël R. Roskamtól, aki még jó kilencven év után is talált új fogást a mára már kissé poros, de töretlen sikernek örvendő gengszterfilm műfaján. Az év egyik, ha nem a legjobb, legütősebb bűnfilmjét szállította le. Mindehhez persze kellett egy zseniálisan jó színész, márpedig Tom Hardy személyében megtalálta.