Vér, szerelem, illegális eutanázia – és a magyar műfaji film elindulása a feltámadás felé. Bodzsár Márk második egészestés nagyjátékfilmje (az első: East Side Stories), a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával elkészült, jelenleg mozikban futó Isteni műszak.
1992. Dúl a délszláv háború. Milán (Ötvös András) dezertőrként szökik át a magyar határon, és viszonylag hamar talál magának munkát – mentősként, méghozzá éjszakai műszakban, ahol Fék doktorral (Rába Roland) és Kistamással (Keresztes Tamás) partnerként küzdenek az emberek életéért. Legalábbis Milán ezt hiszi, mígnem kiderül, hogy a dokiék ezt máshogy gondolják – aki amúgy is halálra van ítélve, vagy már értelmetlen élnie, azért minek küzdeni. Milán kezdeti kemény elutasítása után kényszerből jóváhagyja a mentőkocsi hátuljában zajló illegális eutanáziákat, hiszen - mivel ezeknek a kvázi-bűntényeknek anyagi hozadéka is van - neki minden vágya, hogy az ostromgyűrűbe zárt Szarajevóban rekedt menyasszonyát kimenekítse. Ehhez pedig pénz kell.
Hú, kedves olvasók van itt minden: háború, történelmi múlt, nemzetiségi ellentétek, szerelem(féltés), magunkra utaltság, személyiségfejlődés, mély gondolatok felvetése az eutanázia kérdéskörében, mindez pedig mibe ágyazva? Akcióba, akcióba, akcióba. Nagyon izgultam a filmért, mert félő volt, hogy – jó magyaros módra – túl sok mindent akar megszólaltatni, de a cselekmény és a kérdésfelvetés szövevényessége miatt belegabalyodik a saját hálójába. Szerencsére azonban nem ez történt. Bár a sztori tényleg hihetetlenül sokrétű, Bodzsár Márk ügyesen megoldotta, hogy működjön, miközben hétköznapi és extrém kérdések feldobásával egyaránt dolgozik.
Az akciódússág fenntartja az állandó pergő ritmust, nem egyszer a morbiditás szintjét megütő véres jeleneteket látunk – furcsa mód gyakran esztétizálva is. A műfaji játék ötletesen kapcsolódik a hollywoodi posztmodern hagyományhoz (ld. Tarantino), így kapunk alkalmanként kifordított western- vagy épp nindzsafilmet. Az aluljárók neonfényes, depresszív világa pedig a Kontrollt, míg a végjáték abszurd káoszba forduló cselekményessége a magyar humor ékköveit, az Üvegtigriseket idézi meg.
Pazar a látványvilág – Reich Dániel (Drága besúgott barátaim) operatőr munkáját dicséri. Extravagáns és messzemenőkig eklektikus a színvilág, ami mindig az adott jelenet miliőéhez illeszkedik, még ha túlzó módon is. Nekem egyedül a flashback-ek utómunkálatai tűntek klisésnek, de a film egészéhez mérten ez szinte elenyésző gyengeség.
A színészi játékok nagyon emelik az Isteni műszakot, legyen szó fő- vagy mellékszereplőkről (Nagy Zsolt, Zsótér Sándor). Noha elemeiben még megjelenik a színpadiasság, például a néha indokolatlanul túlzó mimikában, de nem annyira zavaróan, hogy a túlzottan felfigyeljünk rá.
Ha kultuszfilm nem is lesz belőle, az Isteni műszak pozitívan emeli a magyar filmpalettát! Szép munka!
Október 24-ikétől vetítik.
8,5/10
PanAma
