A minap úgy éreztem, hogy csatlakoznom kell nekem is a tömeghisztériához, és ki kell próbálnom a 4DX-t. Fontolgattam már ezt jó ideje, de azt a tanácsot kaptam, hogy olyan filmre menjek majd el, aminek nem különösebben érdekel a története. A csodálatos Pókember 2.-vel ez a nap is eljött. Hogy igazán miről is szól ez a Mark Webb (500 nap nyár) film? Milyen volt a színészi játék, hogy passzolt a vágás? Fogalmam sincs, csak a hullámvasutazásra tudtam figyelni. De mielőtt rátérnék a filmre, nézzük csak meg közelebbről a 4DX-et.
A dél-koreai CJ 4DPLEX tulajdonában lévő 4DX olyan mozgóképészeti eljárás, amelynél a film vetítése közben különböző környezeti hatásokat jelenítenek meg: mozgó és vibráló szék, spriccelő víz, süvítő levegő, pára, köd, szél, villámlás, szagok, buborékok. Mélységes csalódásomnak kell itt helyt adnom, ugyanis A csodálatos Pókember 2.-ben se buborék, se szagok nem voltak, és füstöt is csak az első sor kapott. Ezt teljesen felháborítónak tartom! Ez a csodás technika egyébként nagyközönség előtt 2009-ben, az Utazás a Föld középpontja felé című film szöuli bemutatóján jelent meg először. Azonban a 4DX előzményei már az 1950-es években is jelen voltak. Több trashfilmet forgalmaztak akkoriban vásári mulatságként, vidámparkként, ahol bizony voltak szagok, mozogtak a székek, sőt még beöltözött színészek is ijesztgették a nagyérdeműt. Ilyen filmeket rendezett például William Castle (Ház a Kísértet-hegyen, A bizsergető).
Visszatérve a Peter Parkerhez: Pókfejünk továbbfolytatja a kettős életét, miközben igyekszik egyensúlyt teremteni a szuperhős- és a hétköznapisrác-lét között, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mindennapjait beárnyékolja az, hogy az emberek nem örülnek annak, hogy folyamatosan megmenti őket, gyötrődik szülei emléke fölött, és még Gwen apjának a szelleme is kísérti. Végül pedig rá kell jönnie, hogy nem számít, mekkora szuperereje van, azt, ami a legfontosabb számára, úgy sem tudja megmenteni.
Rögtön a film elején megtudjuk, hogy mi történt Peter szüleivel: dől, mozog, ugrál alattunk a szék, és a közönség sikong, nevet, miközben meghalnak Pókfej szülei. Köszönjük 4DX, a legdrámaibb pillanatokban is képes vagy megnevettetni. Ezt követően alig várjuk, hogy újabb akciószekvenciák következzenek, és együtt gyötrődünk főhősünkkel a szomorú-romantikus jelenetekben, de minket nem a tehetetlenség vagy a döntésképtelenség bánt, hanem az, hogy ilyenkor nem mozog a szék, vagy spriccel a víz, és az előző „adrenalin”-löketek után halálosan unalmasak és lassúak ezek a jelenetek.
A két új főgonosz sem sikerült valami szuperre. Elektro magában dünnyögő óriáscsecsemő, akit senki sem szeret. Harry pedig genyó kis gnóm. Egyik sem igazán árnyalt karakter, csak akadályok, akiket hősünknek le kell győznie, és győzelme már a legelején determinálva van, bár az nem mindegy, milyen áron. Az első résszel ellentétben itt nem tudunk meg sokat Peter hétköznapi életéből – kivéve Gwennel való kapcsolatáról –, csupán apró említésekként tűnnek fel az olyan dolgok, mint hogy lediplomázott, vagy hogy még mindig az újságnak fényképez. Mintha az életének azon részei teljesen tökéletesen mennének, pedig ez biztosan nem így van.
Összességében a 4DX-es élmény teljesen megváltoztatta a befogadást. Most a pörgős akciórészeket élveztem, holott egy sima moziban épp a drámai lelki gyötrődéseknél ültem volna tűkön. Az viszont egyértelmű, hogy a látványvilág egész szépre sikeredett. Különösen jópofának találtam a Tesla-tekercsekhez hasonlóan zenélő erőművet. Mindenesetre kíváncsian várom, hogy hogyan viszik majd tovább innen a történetet 2016-ban.
6/10
RDorka
