Jan Kounen 2007-es filmje, a 99 frank a felső tízezerbeli világot tárja a szemünk elé, annak minden bájával és undorával. Érdekes karakterek, pergő történet és ötletes filmes megoldások – a 99 frank egy sajátos hangvételű francia film.

Octave Parango a francia reklámipar egyik legnagyobb ásza, tömött zsebekkel és nárcizmustól pöffeszkedő öntudattal, pedig még csak a húszas éveit tapossa. Az életet enyhén szólva is félvállról veszi, ő a felsőbb rétegek üdvös aranyifja: mindennapjai kimerülnek a munkahelyi kreatív feladatok megoldásában, lehetőleg minél több nő ágybavitelében, az éjszakai élet agypusztító orgiáiban és a tudatmódosító szerek (elsősorban kokain) mértéktelen fogyasztásában. Ez az élet könnyű és felelősségmentes, egy gyermeteg elme képességeinél többet nem kíván, és Octave-nak nagyon kényelmes is. Mígnem betoppan a képbe egy gyönyörű és értékes nő: Sophie. A kapcsolat kiutat jelenthetne Octave számára úgy, hogy közben nem kényszerül extravagáns személyiségének feláldozására sem – de kérdés, hogy a reklámipar Casanovája képes-e megbirkózni a késői felnőtté válás feladatával.

A főszereplő minden bizonnyal az egyik legellenszenvesebb karakter az egész filmtörténetben: infantilis, önző, egoista és erről minden gesztusában nyílt tanúbizonyságot is tesz, ráadásul az alapvető emberi morál totális tagadója (a fenti tulajdonságain kívül mértéktelenül élvhajhász és súlyosan drogfüggő). De Jan Kounen rendező eléri, hogy azonosulni tudjunk Octave nagyvilági, ám mégis pitiáner problémáival, és hogy meglássuk a gyermeteg és néha már állatias külső mögött rejtőző embert. Ehhez persze Jean Dujardin kiváló játéka is nagyban hozzájárul.

A film, ahogy a főszereplő karakterrel, úgy az általa lefestett világgal sem bánik kesztyűs kézzel. Durva kritikát kapunk a fogyasztói társadalomból táplálkozó reklámipar lélekölő és nem kevésszer bugyuta miliőjéről, a felelősségtudat nélküli önpusztításra késztető életmódról. És sajnos itt következik be a film óvatlan arányeltolódása: az orgiák és a drogmámoros állapotok ábrázolása ugyan ötletesen szürrealisztikus, de gyakorta billen át céltalan és durva morbiditásba. Talán külön alkotói koncepció, hogy a rendező gyomorforgató jelenetekkel beszéljen le minket minél jobban a drogokról, de egy idő után ez már öncélúságra utal. Számomra a dupla befejezés verzió is már inkább értelmetlen húzás volt, mint átgondolt játék a nézői elvárásokkal.

Ötletes a marketingipar explicit kifigurázása, az abszurd jelenetek reklámmá formálása és azok humoros megfogalmazása. A szürrealista ábrázolásmód és az animációs betétek is működőképesek. Jan Kounen bravúrosan bánik a képi játékokkal és a kulturális idézetekkel.

Leplezetlenül társadalom- és személyiségkritikus film a 99 frank, ami ugyan nem kevésszer elveszti az ízlésesség határait, és könnyen öncélúvá válik. Ennek ellenére ajánlom!

7/10

PanAma