Mindig is szívszerelmem volt a dokumentumfilm, és mindig is úgy gondoltam, hogy nem foglalkozunk vele eleget – holott ez az, ami ténylegesen tovább örökítette a fotográfia „bizonyíték” voltát. Sajnos berögződésünk van a rossz doku-filmekkel, a száraz, tisztán oktatói célzattal készült borzalmakkal, pedig annyi jó film van, a technika fejlődésével a dokuk előtt is megnyílt a világ! Top3 sorozatunk ezúttal ezeket a műveket veszi górcső alá.
És amint már említettük, javában zajlik a Verzió Dokumentumfilm Fesztivál, szóval aki kedvet kapott, beülhet még pár filmre!
A dokumentumfilm új útjai az elmúlt évtizedekben
A dokumentumfilmek a következő „osztályokba” csoportosíthatóak: költői (avantgárd), magyarázó (1930-40-es évek realizmusa), megfigyelő (neorealista), résztvevő (az újhullám dokuja), reflexív (a politikai modernizmus filmje) és performatív. Ami ezek közül a kortárs dokukra jellemző, az legfőképpen a performatív, mely a posztmodern filmművészettel párhuzamosan jött létre. Ezt a típust képviselik többek között Michael Moore vagy Morgan Spurlock filmjei. A performatív dokuban hangsúlyos az audio-vizuális megformáltság és a szubjektivitás, aminek köszönhető a néző érzelmi megszólítása, cserébe viszont veszít az objektivitásából. Viszont annál izgalmasabb és figyelemfelkeltőbb – mivel az ilyenfajta doku vállaltan a hatásközpontúság jegyében születik.
Összefoglalóként:
Bill Nichols – A dokumentumfilm típusai (Metropolis, 2009/4)
És most következzenek top3-as listáink:
PanAma:
A keskeny, kék vonal: Megrázó dokumentumfilm egy rendőrgyilkosságról, nem kevés lélegzetelállító jelenettel, melyek az eredeti eseményeket rekonstruálják. A film feszülten fenntartja a figyelmünket, miközben végigvezet a gyilkosságtörténet rejtélyén.
Kóla, puska, sültkrumpli: Leplezetlenül hatásvadász, de elkerülhetetlenül megrázó film az amerikai iskolai lövöldözésekről, és azok társadalmi vonatkozásairól. Michael Moore jól mellkasba vág vele.
Planet Earth: Lehet, hogy bénaság a természetfilmek szeretete, de a BBC páratlan képi világú dokusorozata olyan kifinomultsággal mutatja be a bolygónk szépségeit, hogy az ámulattól tátva marad a szánk.
Kockás:
Samsara: Lélegzetállító képek, hihetetlen asszociációs sztráda. Zseniális minden tekintetben.
Super Size Me: Morgan Spurlock személyes hízónaplója sok-sok McDonald's-os információval – egyrészről hihetetlenül szórakoztató, másrészről meg nagyon is elgondolkodtató.
Marina Abromovic – The Artist Is Present: Nagyon szeretem Marina Abromovic munkásságát, és ez az HBO-s doku még közelebb hozta hozzám a művészt.
+1 On The Spot filmek: Nincs mit tenni, ez a két fiatal magyar világjáró nagyon tud, tehetségesek és intelligensek, ráadásul nagyon változatos témákkal jelentkeznek.
PanAma és Kockás
