Ha bárki azt hitte volna, hogy a vámpírmitológiából már nem lehet több vért kifacsarni, tévedett: Jim Jarmusch legújabb alkotása, a Halhatatlan szeretők (Only Lovers Left Alive) sajátos szerzői hangon szólaltatja meg az elmúlt pár év durván felhype-olt fantasytematikáját, és persze ki is fordítja a műfajt.
Adam (Tom Hiddleston) és Eve (Tilda Swinton) többszáz éves vámpírok, akik ugyan házasok, de a világ két különböző pontján tengetik éjszakai életüket. Adam Detroit kihalt külvárosában burkolódzik magányba és zenélésbe, míg Eve a marokkói Tangerben él, ám a férfin eluralkodó depresszív hangulat miatt elhatározza, hogy hozzá költözik. A szerelmespár nyugodt idilljét azonban felkavarja Eve felelőtlen vámpírhúgának felbukkanása, aminek Adam korántsem örül. A gyermeteg Ava (Mia Wasikowska) idegesítő jelenlétén túl a váratlan látogatásnak más negatív hozadéka is van: a fiatal vámpír bajba sodorja az egyetlen emberi lényt, akivel Adam jó kapcsolatot ápol.
Szerzői filmről sosem könnyű írni, hiszen ez esetben nincsenek meg a kritikus számára a jó bázishatárokat biztosító műfaji keretek – mondhatnánk, egy művészfilmest leginkább saját maga kontextusában lehet vizsgálni. Ez esetben pedig egy szerzői stílus vagy tetszik valakinek, vagy nem – nekem Jarmusché nagyon, szóval nem tudok eltekinteni a szubjektív vélemény befolyásoló hatásától: a Halhatatlan szeretők beszippantott, mint két tűhegyes szemfog az artériákból ömlő testnedvet.
A film cselekménye fricskaszerűen eltekint a középpontban álló misztikum akciólehetőségeitől, amelyekkel például a Vámpírakadémia vagy True Blood sorozat élt. A vámpírok itt nem üldözéses jelenetekben menekülő vagy épp vadászó fantasztikus ösztönlények, hanem személyes drámákkal küzdő, kiforrott személyiségek – akiket ráadásul kivételes színészgárda jelenít meg a vásznon. A Halhatatlan szeretők ritmusa így Jarmuschhoz mérten, de cseppet sem idegtépően csordogál: a modernizmus tempóját idéző jelenetekben a hétköznapi drámák fantasztikumba ágyazott plasztikus mása elevenedik meg. Az expozíció hihetetlenül elnyújtott, funkciója leginkább a vámpíréletmód közelhozása és ezáltal emberivé tétele a néző számára, míg a film fordulatát jelentő váratlan vendég érkezése és zavaró jelenléte pillanatok alatt zajlik le. A Halhatatlan szeretők – mondhatni – a csúcspontok előkészítésének, majd kihagyásának filmje, ritmusában az évszázadokba fagyott vámpírlét átélhető monotonitása érződik.
Jarmusch alkotása a teljesen hétköznapinak ábrázolt életmód mentén persze humorosan utal a mitológia számos elemére – a vámpírok magas életkora miatt minduntalan felbukkannak olyan kulturális gagek, amelyek által a néző időről időre kortárs vagy épp évszázadokra visszanyúló „áhá”-élményt élhet át. Így tudjuk meg, hogy Adam depresszióra hajlamos, romantikus kedélyállapota Shelley és Byron hatására alakult ki, akikkel „anno együtt lógott”, és ha Marlowe – aki a pár közös vámpírismerőse – korábban találkozott volna vele, bizonyára róla mintázza Hamlet merengő karakterét.
További kiemelendő pont a film sajátos – és többször visszatérő – képi megoldása (mely a trailerben is látható): a rendező számos jelenetet köröző mozgásra fűzött fel. Felbukkan a főcím égboltot fényképező képében, majd a bakelitlemez forgásában és az erre átvitt, szereplőket felülről vevő, körbeforduló és lefelé haladó kameraállásban. Ez a sajátos, szinte már motivikusan visszaköszönő mozgás – a fantasztikus látvány mellett – a Halhatatlan szeretők tudatmódosított/mámoros jellegét fokozza (amely expliciten a vérivás pillanatában jelenik meg), miközben a vámpírélet önmagába záródó, végtelen körforgását jelképezi.
Jarmusch ismét megörvendeztetett minket egy álomgyári műfajt lebontó szerzői alkotással: ahogy a Hervadó virágok kapcsán is írtam, aki szereti a rendező munkásságát, semmiképpen ne hagyja ki ezt sem (sőt!), aki pedig nyitott az absztrakcióra és a mainstreamtől eltávolodó mozgóképes művekre, annak itt az ideje megismerkedni ezzel a stílussal! A Halhatatlan szeretők jó kezdés!
9/10
A film premier előtt április 12-én (szombaton) látható a Titanic Filmfesztiválon, az Urániában és a Puskin moziban. Hazai bemutatója április 17.
PanAma
