Két év késéssel ugyan, de nálunk is bemutatják Ramaa Mosley rendezőnő debütáló egészestés filmjét, az azonos című képregénysorozat alapján készült Dollár, kanna, szerelem-t (The Brass Teapot), ami a filmalkotói „szűz kéz” és az uzsonnapénznek számító költségvetés ellenére is szívmelengető romkom lett. Ez utóbbi megállapítás nálam kifejezetten nagy szó, mert – tagadhatatlanul szubjektív és részben magam számára sem indokolt – gyűlöletem a sztereotip „női” műfaj iránt már-már egekbe szökő (ahogy erről Saccperkb is kifejtette a véleményét), így a Dollár, kanna, szerelem eleve mínuszból indult, ehhez képest elérte azt, hogy a jó érzéssel távozzak a moziteremből. Akkor márpedig tudott valamit…
John és Alice egy félreeső amerikai kisvárosban tengetik életüket. Bár a szerelem nagy, kapcsolatukat óhatatlanul kezdik aláásni a mindennapok anyagi gondjai. A csekkek csak jönnek, a hűtő üres, a volt barátok pedig már felkapaszkodott újgazdagokként tekintenek le a magas lóról. Aztán derült égből villámcsapásként a fiatal pár ölébe pottyan egy rejtélyes teáskanna. Hamarosan kiderül, hogy a míves, ősi tárgynak nemcsak hatalmas múltja, de mágikus ereje is van: ha fájdalmat érez a közelében, pénzt teremt. Innentől pedig nincs megállás – a gyors meggazdagodás édes ízével a szájában a párocska, de főként a nagyravágyó Alice vérszemet kap…
Az egyik ok, amiért a Dollár, kanna, szerelem elnyerhette egy romkomgyűlölő elismerését, az az, hogy nem a jól megszokott, és a Barátok közt patinás színvonalával felérő sémákkal él. Ez persze betudható annak, hogy off-hollywoodi alkotásról beszélünk, ezért a nagy stúdiók klisékötelezettsége nem befolyásolta a filmet. Persze emiatt a költségvetés is igen szerény volt (valamit valamiért), mindössze 900 000 dollár, bár kalapemelés az alkotóknak, akik mindent kihoztak a fellelhető keretből: Alice és John későbbi villája tényleg fényűzően berendezett, a ruhák pedig valóban a luxus érzetét keltették.
További érdem, hogy a konfliktusok nem a megcsalta/szexelnek, de beleszeret/szerelmi háromszög (ne adj’ isten négyszög, pfuj)/kapuzárási pánik „csodafüzérre” vannak felfűzve, hanem az alkotók a magánéleti és személyiségbeli drámát megspékelvén egy egyszerű, de mégis működő tanmesével a fantasztikum fűszerét emelik be a receptbe. Mert a Dollár, kanna, szerelem valójában a nagyravágyás, a pénzéhség káros, személyiség- és párkapcsolat-nyomorító hatásáról szól, azon túl, hogy „a pénz nem boldogít” közhelyet is ellövi – de legalább fogyasztható és újító formában.
Ezen túl Ramaa Mosley filmjében a karakterek végre nem eleve magas társadalmi rangon csücsülnek, és a valóságtól épp ezért rendkívül távol állóak, mint mondjuk Az a bizonyos első év vagy a Barátság extrákkal szereplői, csak hogy az ismertebb romkomokat említsük. Bár a végső cél persze ez (hiszen Alice a pénz által a csillivilli, üvegcipős létbe akar eljutni), de a történet előrehaladtával szerencsére az alapjáraton is fekete humorral dolgozó alkotásban a groteszk irónia is egyre perverzebb formát ölt. Egészen odáig, hogy a pénzszerzés érdekében elharapódzott erőszak (és ennek következtében a fényűzés) már csak a felszínen vicces, valójában az arcunkra fagy a mosoly. Kicsit szerencsétlen húzás, hogy a holokausztutalást is behozta a film (mintha Hitler azért ölt volna ártatlanokat, hogy a kanna pénzt adjon neki a fájdalomért cserébe), de szerencsére ezt az alkotók is belátták, és csak feldobott labdaként hagyják lebegni a káoszba forduló történetben.
Szóval egészen kellemes, nézhető alkotás lett a Dollár, kanna, szerelem, ami a működő fekete humoron és a mindkét nem számára megnyerő színészi alakításon túl (Juno Temple szexi, Michael Angarano pedig úgy zabálnivaló „boyfriend”, ahogy van) még egy befogadható, sajátos történetbe ágyazott tanulságot is felmutat.
7/10
PanAma
A bemutató időpontja: 2014. május 22.
