Viszonylag kevés mexikói film érkezik meg hozzánk, de azok általában gyomorforgatóak és emlékezetesek. Tavaly például a CineFest hozott el nekünk egy megrázó művészfilmes zombihorrort egy éjféli vetítésen – a Halley-t (2012). Idén a Cirko forgalmazásában kerül a mozikba (vagyis tulajdonképpen mindössze két pesti helyszínre) a nevében hasonlító, ámbár néma H-s Heli (2013). A film érdemei közé tartozik, hogy tavaly Cannes-ban bezsebelte vele a legjobb rendező díját a művet jegyző Amat Escalante. Ezzel Mexikó sorban másodjára nyerte el az elismerést, egy évvel korábban ugyanis a nálunk szintén a Cirko által forgalmazott Post Tenebras Lux – Felhők felett (Post Tenebras Lux, 2012) rendezője, Carlos Reygadas örülhetett a neves európai filmfesztiválon.
Az Heli Mexikó olyan vidékein játszódik, ahol állati törvények uralkodnak. A drogkartellek és a rend őrei hasonló brutalitással járnak el egymás ellen folytatott háborújukban. Olyannyira egyformák, hogy gyakran megkülönböztetni se lehet a bűnözőket az igazságszolgáltatóktól; a határ teljesen elmosódik, és nem bízhat az ember az egyenruhában sem. Ilyen helyen él a fiatal címszereplő, Heli, a várostól tisztes távolságban, egy sivatagos részen fekvő hajlékban családjával: apjával, tizenkét éves húgával, feleségével és kisbabájukkal.
Mondani se kell, nem veti fel a pénz őket, de azért boldogulnak. Heli jó munkásemberként keresi meg a mindennapi betevőt, messze távol tartva magát mind a bűntől, mind a bűnüldözéstől. Az élete mégis felfordul, amikor húga megismerkedik egy nála sokkal idősebb rendőrtanonc fiúval. A srác megpróbálja elcsábítani a lányt és rávenni, hogy szökjenek meg együtt, és kezdjenek új életet. Mivel őt se veti fel a pénz, ezt két zsák ellopott kokain értékesítésével akarja véghezvinni, Heli azonban rálel a drogra, és megszabadul tőle. Az eredeti tulajdonos ellenben szeretné visszakapni azt, és megmutatni, miért nem érdemes lopni tőlük.
Ez akár egy izgalmas bűnügyi thriller szinopszisa is lehetne, az Heli azonban nem dolgozik műfaji sablonokkal, ehelyett az események jellege és bemutatásának fojtogató naturalizmusa miatt lesz igazán sokkoló. Nem az érzelmileg manipuláló elemeket halmozza; visszafogott zenehasználat és lassú jelenetek jellemzik. Sokan mégis hatásvadászattal vádolják a filmet, és ez az erőszak szintúgy naturalista ábrázolása miatt van. Az Heli ugyanis nem szégyenlősködi el a brutális jeleneteket, nem érzékeltet vagy sejtet, hanem mindent megmutat. Pont ettől lesz őszinte, és kerüli el az álszenteskedést, a valóság bemutatásához ugyanis elkerülhetetlen a rossz oldalnak az ismertetése. Márpedig Amat Escalante filmje valós problémákkal foglalkozik, és szinte mindennapos eseményeket dolgoz fel.
Heli szegénységgel folytatott szélmalomharca, küzdelme családja épségéért; a rendőri korrupció; valamint a kegyetlen megtorlások és üzenetküldések egytől egyig részei a mexikói realitásnak. Az Heli őszinte és felkavaró film, ami azt mutatja be, hogy a legnagyobb áldozatai a drogháborúnak maguk a civilek. Escalante letisztult rendezése méltán érdemelte ki 2013-ban a legjobb rendezőnek járó díjat Cannes-ban. A film mindazonáltal csak olyanoknak ajánlott, akinek van gyomra a világban található szörnyűségekhez: kegyetlen, durva, de remek alkotás.
8/10
Szamár
