A második rész (Éhezők viadala: Futótűz) után nagyon reménykedtem, hogy Francis Lawrence (Legenda vagyok, Vizet az elefántnak) ismét nagyot alkot. De tévedtem. Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész nem éri el az előző rész alapján elvárt mércét. Kár volt ketté bontani. A film maga olyan, mint egy két órás előzetes. Egy alapozás az egész, akció és feszültség nélkül. Unalmasan indul, és amikor végre már történne valami, a film véget ér. Elveszik az egyhangú szürkeségben, mint a szereplők a karakter-posztereken.

Ebben a részben az utolsó játékok után találkozunk szereplőinkkel, a még mindig sokkhatás alatt álló Katniss sötét alagutakban bujkál a 13. körzetben, miközben mindenki azon mesterkedik, hogy a forradalmi szimbólummá vált lányt a lázadók bátorítására használják promóciós videóikban, akárcsak egy kelléket. De Katniss csak úgy nem tudja megjátszani a forradalmárt, a saját szemével kell látnia a végtelen pusztítást, és mintha csak ő látná. A kevés akciójelenetek egyikében, mikor egy csomó ártatlan elpusztul, csak ő zokog, csak ő próbálna túlélőket keresni, a többiek meg csak állnak: ez van, áldozatoknak kell lenniük. Mintha a filmből Katniss-en kívül senki nem érezné, hogy ez így nincs jól. 

A további akciójelenetek – melyeknek Katniss már nem a részese – túl rövidek, hiába szépen megkoreografáltak, tömörségük és 13. körzet passzivitása miatt a film lassú és vontatott, még akkor is, amikor már a körzet elindul az aktivizálódás útján. Végig olyan érzésünk van, mintha kívülről néznénk a forradalmat, hiszen ezt is tesszük: ahogy Katniss is passzív megfigyelője a történéseknek, úgy mi is. Ez a rész most nem a lassan felépülő forradalomra fókuszál, hanem arra, hogy Katniss milyen módon próbálja feldolgozni az eddig történteket és hogyan válik kihasznált kislányból véres forradalmárrá. Sajnos itt most csak a kihasznált, ijedt, sokkos kislányt látjuk.

A film során mi is végig éljük Katniss gyötrődését és mi is vele együtt értjük meg a körülötte zajló helyzetet. És ez talán az egyetlen dolog, ami elviszi a hátán az egész filmet: Jennifer Lawrence fenomenális alakítása. Sokkal mélyebben és egy új oldaláról ismerhetjük meg az arénából a 13. körzetbe menekített Katniss-t, aki folyamatos fejlődésben van. Lawrence szavak nélkül is kitűnően tudja érzékeltetni karaktere legmélyebb érzéseit és gondolatait. Különösen szép az a jelenet, amikor csupán egy oldalpillantásából kiderül, hogy végre megértette: a játékok nem értek véget, ő megint csak egy eszköz – egy szimbólum – a hatalom kezében, és nem tehet mást, minthogy folytatja a játékokat.

Imádott főgonoszunkat játszó Donald Sutherland ismét hozza az elvárt formát. Woody Harrelson Haymitch-je fájdalmasan keveset jelenik meg a képernyőn, de akkor bitorolja azt. Viszont a többiek elvesznek a bunker sötétségében, szürkeségében, miközben a háborúról vitáznak, amit szegény favágók, földművesek és bányászok vívnak meg helyettük, odakint. Az újak közül senkit sem ismerünk meg mélységében. Bár Julianne Moore karaktere ígéretes ambivalenciát hordoz, sajnos ennek a kifejtésére is várnunk kell még egy évet. A lehetőségek adottak voltak ugyan, de a karakterek könyvben megírt mélysége mégsem került át a filmre. Sokszor csak kapkodjuk fejünket, hogy most ki-kicsoda és hogy viszonyul mindenhez, de kielégítő magyarázatot nem kapunk. 

A sötét lyuk, ahol a film nagy része játszódik sajnos nem ad lehetőséget az igazán jó képeknek, de még így is van egy-kettő nagyon szép beállítás. Viszont a zene kiváló, remekül követi a film hangulatát és Jennifer Lawrence is szépen énekel. Továbbá a film drámaisága és sötétsége is a helyén van, de a főmotívumként mozgó valóságshow-jelleg mindezt már majdnem groteszké teszi. Úgy tűnik, hogy már nem az a fontos, hogy legyőzzék az elnyomókat és megmentsenek minél több ártatlan embert, hanem az, hogy eladják az új terméküket, ami most épp a forradalom Katniss-szel a tetején.

Sajnos a film közben várt katarzist a végére sem kapja meg a néző, és azt sem érzem, hogy „hú, nem bírok aludni a következő részig". Ugyan cliffhanger a vége, de láttam már alsókategóriás sorozatokban jobban felcsigázó befejezést, pedig a könyvet olvasva tudom, hogy a legizgalmasabb részek majd csak most következnek. Sajnos ki kell mondanunk, önálló filmként ez a rész nem állja meg a helyét. Rettenetesen nagy kár volt ketté bontani ezt az utolsó részt. Kár érte, mert ha szerettük az előző epizódokat, illetve meg akarjuk nézni a befejezést, akkor muszáj megtekinteni ezt is.