Csütörtökön érkezik a mozikba a Coen fivérek legújabb alkotása, a Llewyn Davis világa. Ennek alkalmából idézzük fel a legendás alkotópáros korábbi, három Oscar-díjjal jutalmazott alkotását, a 2007-es Nem vénnek való vidéket. Valószínűleg az egész földkerekségen van cirka száz befogadó, akiknek nem tetszett ez a film – én közülük vagyok egy. Úgyhogy már alig várom, hogy a kommenteken keresztül elsodorjon a gyűlöletcunami. Hajrá!
Llewelyn Moss (Josh Brolin) a texasi prérin vadászva véletlenül egy mészárlás helyszínére és csepp jóval sem kecsegtető nyomaira bukkan: szanaszét heverő holtestek, rommá lőtt autók és az egyik platón szép adag heroin. Innen nem messze pedig egy táskában rengeteg dollár – a férfi úgy dönt, hogy középszerű életének megsegítésére eltulajdonítja a talált összeget. Csakhogy ezzel a sivatagban látott mészárszék tovább folytatódik: nem csak a rendőrség, illetve a mexikói drogkartellek erednek Moss nyomába, hanem egy rejtélyes pszichopata (Javier Bardem) is, akinek nem szent sem élet, sem halál – ahogy a „maroknyi dollár” sem.
A Coen fivérek – a szerzői jelleg ellenére – előszeretettel nyúlnak az álomgyár műfajaihoz, történet szempontjából a Nem vénnek való vidék pedig a testvérpáros életművében markáns vonalat képviselő bűnügyi filmes irányhoz köthető, miképpen a Halál keresztútján, a Fargo vagy A nagy Lebowski is. Csak itt a gengszterfilmes vagy vígjátéki elemek helyét a thriller és a brutális erőszak tölti be – a Nem vénnek való vidék néha már ízléstelenül túlhajtottan tematizálja (és esztétizálja?) a vért, a testroncsolást és úgy egyébként az ölést – főként Javier Bardem karakterén keresztül.
Na de a tízperces időintervallumok határán beszúrt mészárszékek között a film nem nagyon halad. Emiatt a ritmus némiképp kiegyenlítetlenné válik – noha aláírom, hogy a néző többlettudásával operáló és erős suspense-szel dolgozó jeleneteknél (mikor a gyilkos a házban van úgy, hogy a szereplők nem tudnak róla) bennem is megfagyott a vér. Persze, a filmritmus sajátosságát nevezhetjük a közép-amerikai táj által motiváltnak: ezt alapozzák meg a Nem vénnek való vidék belső narrációval aláfestett, kezdő tájképei és a cím kiemelt szerepe, de az a baj, hogy ez a közegábrázolás a cselekmény tényleges előrehaladtával nem tölt már be szimbolikus szerepet (nem látunk újra bevágott tájképeket vagy azt, hogy a szereplők miként lépnek interakcióba a közeggel), ezért ez csak belemagyarázás szintjén működik.
Tehát a Nem vénnek való vidék legnagyobb problémája a felemásra sikerült forgatókönyvben lelhető. A fent említett ponton túl további hiba az indokolatlanul sok és a cselekményépítés szempontjából funkciótlan mellékszereplő felvonultatása. Ilyen az „anyósarchetípusba” illeszkedő nagymama vagy a seriff rokkant barátja. Ezek a karakterek teljesen kiforratlanok (a fent említett anyós mindössze zsémbeskedik és a rákjára panaszkodik), egyetlen szerepük maximum abban rejlik, hogy a film gyilkológépezetének áldozatául essenek, vagy filozofálgatásra hajló, de a középszerűségben megrekedt párbeszédek résztvevői legyenek. Ám sajnos a főszereplőkről sem nagyon mondható el, hogy jól megírt és pontos motivációs rendszerrel rendelkező alakok lennének – külön igaz ez a pszichopata Chigurhre: nem tudjuk meg, miért lett őrült, miért lett érzéketlen gyilkológép. A film evidenciának veszi, hogy egy sérült mészáros, és kész…
Ez persze nem lenne baj, ha a Nem vénnek való vidék archetípusokból táplálkozván a történetet allegorikus szintre emelné – ez esetben ugyanis a személyiségek egyénisége nem számítana, életüket felsőbb szinten lehetne értelmezni, univerzális mondanivalóval. Ám ez nem így van: a sztori és a közeg túl konkrét (például megjelenik a texasi konzervatív látásmód és az idegen- – elsősorban mexikói- – gyűlölet), a bűnügy túl hangsúlyos, az erőszak túlságosan hatásorientált. És ezen a film zárlatát jelentő, giccsbe hajló álomfelidézés sem segít a rezonőr seriff részéről.
Így a Nem vénnek való vidék sajnos rossz komponenseket keverő alkotása Coenéknek: nem univerzális, de nem is eléggé azonosulásra késztetően konkrét a történet. Olyan se hús, se hal film ez…
5/10
PanAma