Woody Allen filmre nem lehet elvárások nélkül beülni, hisz az öreg mester vagy egy tucat filmjében bizonyította már, hogy ért a komédiához. Elég csak az Annie Hallra, a Manhattanre vagy, hogy a közelmúltból is említsünk filmet, az Éjfélkol Párizsban című vígjátékra gondolni. Feketekeretes szemüvege, burleszket idéző gesztusai és utánozhatatlan dumája a filmművészet legendás alakjává tették az évek során, éppen ezért volt rizikós vállalkozás John Turturrótól, hogy Woodyval készített filmet. Meg is lett az eredménye, hiszen a Bérgavallér nem más, mint egy újabb, New York-központú, derűs hangulatú Woody-replika, sajnos az olcsóbbik fajtából.

A történet főhőse Fioravante (John Turturro), aki barátja, Murray (Woody Allen) hosszas rábeszélésére felcsap gigolónak egyrészről azért, hogy boldoggá tegye a női nemet a szerelem hazug illúziójával, másrészről meg élni is kell valamiből. Neki is és Murray-nek is, aki rögtön le is gombol róla 40% hasznot, hisz a kerítőnek is jár a részesedés. Egész hamar beindul a biznisz, Fioravante szebbnél szebb nőkkel osztja meg az ágyát, akik egytől egyig odáig vannak érte, hisz mindenkit elbűvöl olasz nyelvű idézeteivel és japán ikebanáival. Igazi gavallér. Nagyjából eddig követhető a sztori, aztán egyre kuszább szálak szövődnek bele egy rabbi özvegyének, Avigal (Vanessa Paradis) karakterén és Brooklyn ortodox zsidó közösségén keresztül.

Azért a történet összevisszasága ne rettentsen el minket, hisz annyira nem is fontos, hogy mik történnek, sokkal izgalmasabb a hogyan. New York atmoszférája mindig jó alap egy romantikus komédiához, John Turturro pedig nagyon kellemes hangulatú filmet hozott össze, amelyben lágyan szól a jazz és az élet lelassul másfél órára. Itt van nekünk ez a kedves, megélhetési hímringyó, akit egy idő után már tényleg nem számlák foglalkoztatnak, hanem a nők boldoggá tétele. Nem kiforrott, emlékezetes karakter, de az olcsó életbölcsességeivel mosolyt csal a néző arcára. Woodyt meg nem kell félteni, itt is ömlik belőle a szó, nehogy belehaljon a némaságba!

A film legnagyobb hibája viszont kétségkívül a középszerűség és a burkolt antiszemitizmus. Hiába akar PC lenni mindenféle etnikummal szemben, valahogy nem sikerül neki, és ez bizony alattomos rosszérzést okoz. Például a a kerítő Murray fölött törvényt ülő ortodox gyülekezet bíráskodó jelenetéről nehéz eldönteni, hogy humoros akar-e lenni (azaz viccet csinál a zsidóság szokásaiból és hagyományaiból) vagy halálosan komoly. Egyik sem működik.

Ettől függetlenül nem kell félni a Bérgavallértól, egy unalmas vasárnapot mindenféleképpen felvillanyoz, viszont pörgős szombatesti buliindítóként egyértelműen bukás lenne. Félreértés ne essék, a Bérgavallér nagyon is szerethető ’feel-good film’, de nem tud kilépni a Woody-univerzum árnyékából, így hiába kedves és bájos, semmi újjal, emlékezetessel nem szolgál. A már jól bevált panelekből építkezik, amelyek kiválóan szórakoztatnak a film során, ám a moziból kijövet már csak a mosoly marad meg, de arra már biztos nem fogunk emlékezni, hogy miért is.

6,5/10

kockás